Miután Izrael szárazföldi offenzívát indított hétfőn Libanon ellen, Irán nagyszabású rakétatámadással válaszolt Izrael lépésére kedden kora este. A helyi sajtó szerint Irán több mint száz rakétát lőtt ki Izrael felé, szinte az egész országban szólnak a szirénák. Washington bejelentette, hogy az amerikai légierő segíteni fog Izraelnek elfogni az iráni rakétákat.
Légvédelmi szirénák és robbanások hangját lehetett hallani Jeruzsálemben és a Jordán folyó völgye felett, miután az izraeli hatóságok felszólították a lakosságot, hogy húzódjon biztonságba az óvóhelyeken.
A Reuters hírügynökség újságírói a szomszédos Jordánia egén elfogott és megsemmisített rakétákról számoltak be. Izrael, Irak és Jordánia is a történtek miatt haladéktalanul felfüggesztette a légi közlekedést légterében.
Az izraeli katonai rádió közlése szerint csaknem kétszáz rakétát lőtt ki Irán Izrael ellen.
Az iráni állami televízióban az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) nyilatkozatát közvetítve megerősítették, hogy több tucat rakétát lőttek ki Izraelre kedden kora este.
Az Iszlám Köztársaság elit alakulata egyben figyelmeztetett, hogy amennyiben Izrael válaszcsapásra szánja el magát, Teherán válasza még pusztítóbb lesz.
Az izraeli hadsereg életmentő utasításokat küldött ki a civileknek
Az izraeli belügyi parancsnokság (IDF) életmentő utasításokat tartalmazó szöveges üzeneteket küldött az Izrael egyes területein élő embereknek, arra utasítva őket, hogy menjenek védett területekre. Daniel Hagari, az IDF szóvivője egy videós nyilatkozatban azt üzeni az embereknek, hogy menjenek a környékükön lévő legbiztonságosabb védett helyre, és várják meg a további utasításokat.
„Izrael légvédelmi rendszere teljes mértékben működőképes” – tette hozzá Hagari.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Magyar Péternek egyetlen eredeti gondolata sincs, amit ne a Fidesz-KDNP-től, vagy személyesen a miniszterelnöktől lopott volna el a mondandójában, a tevékenységében. Több mint 20 évvel ezelőtt hirdette meg Orbán Viktor, hogy hozzuk létre a polgári köröket. A Tisza-szigetek azok micsodák? Ugyanaz a recept, de egy lényegi különbség van. Orbán Viktor azért mondta azt, hogy szervezzük meg magunkat mi, kereszténydemokraták és nemzetiek, hogy utána Magyarország szuverenitását meg tudjuk őrizni. Magyar Péter viszont ahhoz kéri az emberek támogatását, és használja fel Orbán Viktor mondatait, politikai innovációit, hogy ezeket lenyúlva Brüsszel rabigájába hajtsa Magyarországot – hangsúlyozta Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő a Gondolának adott interjúban.
A merénylőt egy barát és családtagok segítségével azonosították, majd fogták el, miután csütörtökön a Szövetségi Nyomozó Iroda nyilvánosságra hozott egy fotót a feltételezett támadóról, aki a támadást megelőzően és azt követően is ruhát váltott.
Egy ukrán apa nem vehetett részt a háború elől az Egyesült Államokba menekült, és ott meggyilkolt lánya temetésén, miután az ukrán hatóságok a hadiállapot miatt megtiltották számára az ország elhagyását. A tragédia újra ráirányította a figyelmet arra, mennyire kegyetlen következményekkel jár a háborús jogrend a hétköznapi családok életében.