Sűrű köddel indul a hétfő, napokig kitart
2024. december 2. 10:28

Sokfelé párásan, ködösen indul a hét, a Dunántúlon süt majd ki először a nap, míg a középső országrészben tartósan megmaradhat a borongós idő. A Dunántúlon általában sok napsütés valószínű, délelőtt a legtöbb helyen feloszlik a köd. A középső országrészben is mutatkozik némi esély a köd feloszlására, főleg a déli óráktól arrafelé is kisüthet a nap.

Keletebbre viszont lassan javulnak a látási viszonyok és egész nap borult, párás, ködös maradhat az idő. Szitálás, eleinte ónos szitálás előfordulhat. A déli szél Sopron és a Fertő körül megélénkülhet, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, párás tájakon 1 és 4, a naposabb országrészekben 5 és 10 fok között alakul. Késő este általában -2 és +4 fok közötti értékeket mérhetnek.

Terjeszkedik a köd, illetve a rétegfelhőzet, emellett nyugat felől megnövekszik a magasszintű felhőzet is. Reggelre a legtöbb helyen borult, párás, helyenként ködös időre van kilátás, legfeljebb a Dunántúlon maradhatnak kevésbé felhős körzetek. Szitálás, ónos szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, azonban északnyugaton a déli irányú szelet olykor élénk, erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3 fok között valószínű.

MTI
Címkék:
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
MTI Hírfelhasználó