Erősíteni kell a békemissziót
2024. december 2. 13:35

Fokozni kell a magyar kormányzat békemissziójának erőfeszítéseit az ukrajnai háború minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázata miatt, dolgozni kell a diplomáciai csatornák nyitva tartásán – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában. A tárcavezető az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott tárgyalásán hangsúlyozta, hogy minden eddiginél súlyosabb eszkalációs kockázat alakult ki az immár több mint ezer napja dúló ukrajnai háború kapcsán. <

„És úgy látjuk, hogy az elmúlt időszakban sok olyan veszélyes és felelőtlen döntés született, amely egy szomszédos ország – mint Magyarország – számára is különleges veszélyeket jelent” – figyelmeztetett. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a súlyos eszkalációs veszélyre tekintettel „fokozni kell a békemisszió erőfeszítéseit”. „Mi úgy látjuk, hogy az elmúlt ezer nap bebizonyította, hogy ennek a háborúnak nincsen megoldása a csatatéren, ezért ennek a háborúnak csakis tárgyalásokkal lehet véget vetni, és a tárgyalásokhoz pedig a diplomáciai csatornákat nyitva kell tartani” – vélekedett.

„Akik bezárják ezeket a diplomáciai csatornákat, vagy azokat támadják, akik ezeket a csatornákat nyitva tartják, azok igazából nem akarnak békét” – tette hozzá. „És mivel mi békét akarunk, ezért azt remélem, hogy a mai tárgyalásunk a béke ügyéhez közelebb tud majd vinni minket” – folytatta. A miniszter végül arra is kitért, hogy a kormánynak „teljesen világos és felvállalt, nyilvános célkitűzése” a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése Oroszországgal a szankciók által nem érintett területeken. „Remélem, hogy ebben a két ügyben ma előrehaladást tudunk elérni” – összegzett.

MTI
Címkék:
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Új kutatás - Fidesz:44% Tisza Párt: 36%
    A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a Fidesz–KDNP (44 százalék) biztosan őrzi az első helyét a pártok közötti versenyben, a Tisza Párt baloldali törpepártok kárára történő növekedése pedig elérhette a maximumát. Négypárti Országgyűlés alakulna egy most vasárnapi választáson.
  • Bekerült a parlamentbe az RMDSZ – a Szociáldemokrata Párt nyerte a választást Romániában
    A Szociáldemokrata Párt nyerte a parlamenti választást Romániában. 99 százalékos feldolgozottságnál Marcel Ciolacu kormányfő pártja a szavazatok csaknem 23 százalékát szerezte meg.
  • Jön a Mellékhatás a Centrál Színházban
    December 6-án új premiert láthatunk a budapesti Centrál Színház színpadán. A Mellékhatásban Connie és Tristan, egy új antidepresszáns fiatal tesztalanyai keresik a választ az égető kérdésre, vajon egymás iránti érzelmeik természetes vonzódásból erednek vagy a gyógyszer korbácsolja fel őket? Mit tehet értünk az orvostudomány, és hol vannak a beavatkozás határai? A lebilincselő és elgondolkodtató darab a tudományos objektivitást állítja szembe a szív rejtelmeivel, a száraz adatokat érzelmeink kiismerhetetlenségével. Lucy Prebble kortárs angol drámaíró, darabját 2012-ben a kritikusok a legjobb dráma díjjal ismerték el. Most Horgas Ádám rendezésében Botos Éva, Fehér Tibor, valamint két remek vendégművész, Gáspárfalvi Dorka és Mertz Tibor előadásában láthatják majd a nézők.
MTI Hírfelhasználó