A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2024 novemberében mindössze 224 914-en voltak állás nélkül, ami az előző év azonos időszakához képest több mint 1200 fős csökkenést jelent. A regisztrált álláskeresők száma közel három és fél évtizede nem volt ilyen alacsony novemberben – hívta fel a figyelmet az MTI-hez hétfőn eljuttatott kommentárjában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára. Az álláskeresők száma nem csak éves alapon, hanem a megelőző hónaphoz viszonyítva is mérséklődött, több mint 1300 fővel – tette hozzá.
Az államtitkár kiemelte, a foglalkoztatáspolitikai eredmények magukért beszélnek, a kormány hatékony intézkedéseinek köszönhetően 2010-hez képest ma már 1 millióval többen, összesen közel 4,7 millióan dolgoznak Magyarországon, miközben a regisztrált álláskeresők száma történelmi mélyponton van. A kormány célja, a mintegy 300 ezer fős munkaerőpiaci tartalék mozgósítása, ennek érdekében a kormány aktivitást növelő programokat indított. A 30 év alatti álláskereső és inaktív fiatalokat támogató Ifjúsági Garancia Plusz programmal, illetve a 30 év felettieket segítő – szintén uniós finanszírozású – programmal az álláskeresők részesülhetnek bértámogatásban, lakhatási-, illetve utazási térítésekben, a projektek segítségével már mintegy 23 ezer álláskeresőnek sikerült elhelyezkednie.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
A Real-PR 93. friss közvélemény-kutatása alapján a Fidesz–KDNP (44 százalék) biztosan őrzi az első helyét a pártok közötti versenyben, a Tisza Párt baloldali törpepártok kárára történő növekedése pedig elérhette a maximumát. Négypárti Országgyűlés alakulna egy most vasárnapi választáson.
-
A Szociáldemokrata Párt nyerte a parlamenti választást Romániában. 99 százalékos feldolgozottságnál Marcel Ciolacu kormányfő pártja a szavazatok csaknem 23 százalékát szerezte meg.
-
A globalizmus lényegében egy marxizmussal rokonítható, erőszakos és életidegen balliberális ideológia, amelyet befolyásos támogatók tartanak mesterségesen a felszínen. E felszínen tartásnak fontos eleme a média eszközeivel végzett agymosás – lelplezi le a hazug propagandaközpontot Bánó Attila.