Az AC Milan nyerte az olasz labdarúgó Szuperkupát, miután a sorozat hétfői, rijádi fináléjában kétgólos hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte a városi rivális Internazionalét.
Az első félidő első felében inkább a Milan irányított, vezetést a hosszabbításban mégis a címvédő Inter szerzett az argentin Lautaro Martínez találatával.
A fordulás után a kék-feketék az iráni Mehdi Taremi lövésével kevesebb mint két perc alatt megduplázták előnyüket, melyet azonban a Milan a francia Theo Hernandez és az amerikai Christian Pulisic révén kiegyenlített, majd a kihívó a 94. percben az angol Tammy Abraham góljával a mérkőzést is megnyerte.
A Milannak ez volt a nyolcadik Szuperkupa-sikere, amellyel utolérte az Intert az örökranglista második helyén. Az élen továbbra is a kilencszeres győztes Juventus áll.
A Milan 2016 óta először nyerte meg a trófeát, azóta 2018-ban és 2022-ben is elveszítette a döntőt.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
A találkozón részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Habsburg György, Magyarország leendő madridi nagykövete - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
A hagyományok erejére nagy szükségünk van. Megtartó erő. Az élő hagyományok nélküli ember talajtalan, könnyen eltéved a világ gyakran hamis ígéretei közepette – hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.
A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket - emelte ki az államfő.