Izraelben a haifai Technionban azon dolgoznak, hogy az eddig injekcióban adott oltásokat és gyógyszereket az anyatej mintájára folyadék formájában, lenyelve juttassák az emberek szervezetébe.
Az anyatej ihlette a biológiai-gyógyszerészeti kutatás ezen új irányát, mellyel antitesteket, fehérjéket, például az inzulint, sőt még a koronavírus- és influenza elleni vakcinákat is lenyelve lehetne majd bejuttatni az emberi testbe.
A Technionnak, Izrael legismertebb műszaki egyetemének kutatói a Journal of Controlled Release című tudományos folyóiratban megjelent cikke alapján ez hamarosan megtörténhet. A kutatást Aszaf Singer és doktorandusza, Szí Naftali végzi a Technion Wolfson vegyészmérnöki karán az anyatej példáját követve.
"Az anyatej csodálatos folyadék" - hangsúlyozta Singer, aki két évvel ezelőtt fiatal kutatók számára meghirdetett rangos ösztöndíjat kapott az anyatejre épülő mesterséges részecskék területének alaposabb felderítésére.
"Ez a kisbabákat tápláló folyadék az alapvető anyagok széles skáláját tartalmazza, melyeknek az emésztőrendszerbe kerüléshez át kell lépniük a bélgáton. Ez egy olyan gát, amely elválasztja a bél belsejét a keringési rendszertől, és egy réteg hámsejtekből és egy réteg nyálkarétegből áll"
- közölte a tudós.
"Ez a szelektív gát megakadályozza az élelmiszerből származó méreganyagok véráramba jutását, de lehetővé teszi az alapvető anyagok átadását. Ha az anyatejben található anyagok átjutnak ezen a gáton, az azt jelenti, hogy a tejnek vannak olyan "kulcsai", amelyek lehetővé teszik, hogy áthatoljanak rajta" - magyarázza Szí Naftali. "Ebben a tanulmányban ezeket a kulcsokat próbáltuk megérteni"- tette hozzá.
A Technion kutatói megfejtették a természet ezen talányát: a nanométeres részecskék bélfalon való átjutásának kulcsa az anyatejfehérjékben található, amelyek "megkoronázzák" az átjutásra váró anyagokat. Valójában egy fehérjebevonattal veszik körül a részecskét, hogy áthaladhasson a bélrétegeken. A kutatók megerősítették a felfedezést mind az emberi, mind a sertés bélsejteknél.
"Kutatásunk megválaszolja azt a kérdést, hogy a molekulák és nanoméretű részecskék hogyan juthatnak el az emésztőrendszerből a véráramba" - mondta Singer. "Ezzel a megoldással az alkalmazási fázisba kívánunk lépni - olyan részecskéket előállítani, amelyek utánozzák ezt a tranzit mechanizmust, így biztosítva, hogy képesek lesznek áthatolni a bélgáton".
Főleg nanoméretű, egészen kicsi részecskékről van szó, amelyek különféle terápiás terheket szállíthatnak az egész testben. Ezek a részecskék megvédik az általuk szállított orvosi rakományt az emésztőrendszerre jellemző szélsőséges környezeti feltételektől, és ezért ígéretesek a gyógyszerek és egyéb anyagok szervezeten belüli célhoz juttatásában.
"Ha mesterségesen kombináljuk ezt a két természetes összetevőt, a nanorészecskéket és az anyatejfehérjéket, becsléseink szerint kis +taxikat+ fejleszthetünk ki, amelyek gyógyszereket, oltóanyagokat és más alapvető összetevőket juttatnak a véráramba. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy különböző injekciókat lenyelhető gyógyszerekké alakítsunk" - emelte ki a kutatás lényegét.
A felfedezés egyaránt segít megelőzni és gyógyítani a gyulladásokat, a cukorbetegséget, a fertőzéseket, a rákot és az alultápláltságot, és a jövőben javíthatja sok különböző korú beteg egészségi állapotát, különösen a krónikus és akut betegségekben szenvedőknél.
A kutatást a National Science Foundation, az Israel Cancer Research Foundation, a Technion Russell Berry Institute for Nanotechnology tanszéke, az Alon Fellowship, a Noam Seiden nanotechnológiai és optoelektronikai ösztöndíj, valamint az Európai Kutatási Bizottság (ERC) támogatta.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Több ezer családnak jelent segítséget az a javaslat, amely szerint az adótartozással rendelkezők esetében kétmillió forintra emelkedik az összeghatár, ameddig részletfizetési lehetőséget kaphatnak. A módosító indítványt benyújtó Vejkey Imre lapunknak elmondta, hogy ez illeszkedik az eddigi családtámogatási elképzeléseikhez.
Soltész Miklós közlése szerint az építészeti beavatkozás elmaradása azzal fenyegetett, hogy el kell bontani a templomtornyot, vagy újjá kell építeni a templomot, így az egyik legbonyolultabb felújítás volt az épület megmentése.
Menczer Tamás a műsorban abszurdnak nevezte, hogy az Európai Unió vezetői nem a közösségért dolgoznak, nem a "klubban" már bent lévő tagok érdekei szerint cselekszenek, hanem egy olyan országot képviselnek, amely nem része a közösségnek.