Verekedéssel akadályozza az ellenzék a parlament ülését
2025. március 5. 00:00
Jelzőfáklyákkal, füsttel, tojásdobálással, fütyüléssel, bekiabálásokkal és verekedéssel igyekezett megszakítani a szerbiai parlament tavaszi ülésszakának első ülését az ellenzék kedden, ám a házelnök nem rendelt el szünetet, és közölte, hogy a munkát senki nem fogja megakadályozni.
Miután az ellenzék jelzőfáklyákat gyújtott meg a teremben, egyik politikus vízzel öntötte le a házelnököt, lökdösődés és verekedés kezdődött, ami néhány percre megzavarta az ülést, de miután némileg elült a füst, folytatódott a munka.
"Semmivel nem állíthatnak meg minket, a munka folytatódni fog" - hangsúlyozta Ana Brnabic, a parlament elnöke a füsttől köhögve. Közölte: a munka és a harc fog győzni, az ilyen erőszak nem tudja legyőzni Szerbiát.
Hozzátette, hogy az ellenzék semmilyen módszertől, a tojásdobálástól és a füstbombáktól sem riad vissza, amikor magához akarja ragadni a hatalmat. Közölte, az egyik képviselő rosszul lett, miután a mentők elszállították, kiderült, hogy agyvérzést kapott, és életveszélyes állapotba került.
"Embertelen, amit művelnek" - húzta alá, majd arra kérte a politikusokat, hogy a képviselőtársuk iránti tiszteletből hagyjanak fel a fütyüléssel és kiabálással, de ez nem történt meg.
A szerbiai parlament napirendjén 62 pont szerepel, és ezen az ülésen kellene a képviselőknek tudomásul venniük Milos Vucevic miniszterelnök lemondását is, hogy új kormány alakulhasson az országban.
Az illetékes miniszterek az ellenzéki politikusok hangos skandálása, fütyülése és éneklése közben ismertették a törvényjavaslatokat, illetve a módosítási javaslatokat, és a kormánykoalíció képviselői is ilyen körülmények között szóltak hozzá a napirendi pontokhoz.
A Földön található hatalmas mennyiségű víz halmazállapot-változásainak köszönhetően működik a Föld-légkör rendszerben egy olyan természetes önszabályozó mechanizmus, amelynek a hatására kialakul a fizikailag lehetséges maximális üvegházhatás, amely tovább már nem növelhető, akármennyi széndioxidot bocsátunk ki.
A jól szervezett globális pánikkeltés zavartalanul folyik, amelynek a hatására, főleg a nyugati világban, megjelent egy nálunk még alig ismert új fogalom a pszichiátriai szaknyelvben, nevezetesen a klímadepresszió.
"Mindenki eldöntheti, hogy a migráció kapcsán a homokba dugja a fejét vagy lép, és határozottan fellép ellene. Mi nem azt választottuk, mint Nyugat-Európa számos politikusa, aki azt mondja, hogy megpróbál ezzel együtt élni, hanem felléptünk, és megvédjük az emberek biztonságát" - fogalmazott Rétvári Bence.
Az Európai Bizottság védelmi csomagra vonatkozó javaslata alapján a tagállamok dönthetnek arról, hogy az uniós kohéziós forrásokat a védelmi kiadások növelésére fordítják - közölte az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben kedden.