Kína szerint a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki
2025. április 30. 17:05
Kína szerdán kiadott, a világjárvány elleni válaszlépéseiről szóló úgynevezett fehér könyvében megismételte azon állítását, hogy a koronavírus-járvány az Egyesült Államokból indulhatott ki.
A szöveg kiadására azután került sor, hogy a Fehér Ház április 18-án elindította honlapját a koronavírus-járványról, ahol azt állítják: a járványt egy kínai laboratóriumi kiszivárgás okozta.
A kínai államtanács tájékoztatási hivatala által közzétett kiadványban Kína azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy politizál a koronavírus-járvánnyal. Ehhez kapcsolódóan egy Missouri állambeli pert idézett, "amelynek eredményeként 24 milliárd dolláros ítélet született Kína ellen, miszerint az ázsiai ország egészségügyi védőeszközöket halmozott fel és eltussolta a járvány kitörését".
A dokumentum szerint Kína időben megosztotta a Egészségügyi Világszervezettel (WHO) és a nemzetközi közösséggel a vonatkozó információkat, és hangsúlyozta, hogy a WHO és Kína közös tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy a laboratóriumi kiszivárgás "rendkívül valószínűtlen" – fogalmaztak.
"Az Egyesült Államoknak nem szabadna továbbra is süketnek és némának tettetnie magát, hanem reagálnia kellene a nemzetközi közösség jogos aggodalmaira" – írták.
"Jelentős bizonyítékok utalnak arra, hogy a koronavírus-járvány korábban bukkanhatott fel az Egyesült Államokban, mint a hivatalosan bejelentett időzítés, illetve korábban, mint Kínában" – szögezték le.
A kínai nemzeti egészségügyi bizottság egyik tisztviselőjét idézve azt is közölték, hogy a származási hely nyomon követésével kapcsolatos munka következő lépéseként az Egyesült Államokra kellene összpontosítani.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Elfogadta Magyarország 2026-os központi költségvetését kedden az Országgyűlés. A jogszabály preambuluma szerint a jövő évi büdzsé háborúellenes költségvetés, amely a gyermekes családokat helyezi az első helyre.
Orbán Viktor felidézte azt is, hogy fiataloknak gondolták őket a politikához, mire ő azt mondta, mivel most kezdődik a demokrácia, mindenki egyidős. "Antall pont annyit tud a demokráciáról, mint mi".
Az Európai Unió energiaminiszteri tanácsa után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elárulta, hazánk Szlovákiával közösen vétózta meg a Zelenszkij-Von der Leyen tervezetet.