Elfogták az ecsegi gyilkost
2025. szeptember 14. 16:04

Megöltek egy 40 éves nőt a Nógrád vármegyei Ecsegen, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették - közölte a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.

A tájékoztatás szerint egy férfi szombat délután négy óra körül bejelentést tett a rendőrségen arról, hogy holtan találta a testvérét ecsegi lakásukban. A rendőrök a helyszínen kiderítették, hogy a nő halálát idegenkezűség okozta.

Mint írták, a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható 43 éves bejelentőt elfogták és gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytatja az eljárást.

mti
Címkék:
  • A 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia
    Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Katonai csapatmozgásokra kell számítani
    Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, a szeptember 15-28. közötti időszakban a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik.
  • Bakondi György: fontos volt lezárni a határt a migránsok előtt
    Bakondi György felidézte, hogy 2015-ben 400 ezer ismeretlen személyazonosságú, többnyire fiatal férfi hatolt be Magyarország területére okmányok nélkül, szervezetten, bűnözők irányításával.
  • Závogyán Magdolna: A kincsek eredetiséget képviselnek
    A nyár elején több mint harmincezer karkötőt osztottak szét Magyarországon és Kárpát-medence szerte, a hétvégi budapesti rendezvényre pedig ötvenezer darabbal érkeztek. "A kis szalag vékony, de eltéphetetlen, amely identitásunkat, összetartozásunkat és a jövőbe vetett reményünket jelképezi" - fogalmazott Závogyán Magdolna.
MTI Hírfelhasználó