A Forbesban megjelenő publicisztika azt állítja, súlyos nemzetközi jogi és erkölcsi problémákat vet fel, hogy az amerikai és az orosz elnök Magyarországon egy lépéssel közelebb kerülhet az ukrajnai békéhez - olvasható a Mandineren. A Forbes véleménycikke szerint Donald Trump és Vlagyimir Putyin budapesti találkozója súlyos nemzetközi jogi és erkölcsi problémákat vet fel, különösen Ukrajna szempontjából. Andy J. Semotiuk azt írja, ha Magyarország nem tartja be a jogállamiságot, az akár uniós tagságát is veszélyeztetheti.
Az írás elítéli Donald Trump azon törekvését is, hogy legitimálja Vlagyimir Putyint európai vagy amerikai találkozók révén.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.
Rétvári Bence közleményében kifejtette: idén szeptembertől élesedett a tanárok teljesítményarányos illetményrendszere. Az új életpályának fontos eleme, hogy a bér és a teljesítmény szorosabban kapcsolódik össze. Aki többet tesz a diákokért, az most már többet is tud keresni.