Labdarúgó NB I - Az Újpest könnyedén nyert Zalaegerszegen
2025. augusztus 23. 21:06
Az Újpest 4-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó Fizz Liga ötödik fordulójának első szombati mérkőzésén.
A lila-fehérek három nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be a három pontot, míg a kék-fehéreknek öt kört követően sincs győzelmük ebben az idényben.
sárga lap: Várkonyi (16.), Lopez (87.), illetve Lacoux (45+4.), Matko (65.), Ademi (88.)
Zalaegerszegi TE FC:
Gundel-Takács - Nyíri (Lopez, a szünetben), Várkonyi, Csóka, Papp Cs. - Skribek, Kiss B. (Csonka, a szünetben), Szendrei - Krajcsovics (Bakti, 60.), Croizet (Klausz, 79.), Joao Victor
Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét csapat vezetett ígéretes támadást, aztán az Újpest korán előnybe került, amikor Horváth kapáslövése után a kipattanó labdát Tucic a keresztléc alá vágta. Lendületben maradtak a fővárosiak, mezőnyfölényt harcoltak ki, sőt büntetőből tovább növelték az előnyüket. A lila-fehérek elsősorban Horváth Krisztofer agilis játékának köszönhetően az egész első félidőben veszélyesebben futballoztak, a válogatott támadó középpályás többször megdolgoztatta a zalai kapust, aki kétszer is remek védéssel tartotta meccsben a hazaiakat. A kék-fehéreket a sok technikai hiba akadályozta meg abban, hogy akcióikat befejezzék. Az Újpest a szünet előtt majdnem végleg eldöntötte az összecsapást, de Matko gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető, ehelyett váratlanul a Zalaegerszeg szépített tizenegyesből.
A folytatásra a ZTE vezetőedzője kettős cserével próbálta frissíteni csapatát, ennek ellenére az Újpest hamar visszaállította a kétgólos különbséget. Ezt követően a vendégek az eredmény tartására rendezkedtek be, a hazaiak pedig csak elvétve tudtak helyzetet kidolgozni, de Piscitelli akkor is védett. Így az UTE könnyedén őrizte az előnyét, sőt a 78. percben a csereként beállt Bese találata eldöntötte a három pont sorsát. A hátralévő bő negyedórában érdemi esemény már nem történt.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Soha többet nem fordulhat elő Európában, hogy gyilkos ideológiák vegyék át az irányítást és ne tartsák tiszteletben az emberek méltóságát és a nemzetek szuverenitását. "Mi egy olyan Európában hiszünk (...) ahol a családot, a nemzetet senki sem támadja, senki sem próbálja elvenni ezek értékét" - mondta beszédében Rétvári Bence.
Kiss a 200 méteres verseny során sokáig a brazil Luis C. Cardoso da Silvával vívott nagy csatát, de végül közel egy másodperces előnnyel ő ért elsőként a célba, megszerezve ezzel ötödik vb-címét. Suba a rossz rajt után a hatodik helyen végzett.
"Ez egy nagyon fontos döntést lesz arról, hogy lesznek-e súlyos szankciók, vagy súlyos vámok, vagy mindkettő, vagy semmit nem teszünk, hanem azt mondjuk, a ti harcotok" – fogalmazott az elnök.