Több mint hatvan bejelentés érkezett a Védvonalhoz az elmúlt két hétben
Az elmúlt alig két hétben több mint hatvan bejelentéssel kellett érdemben foglalkoznia a Védvonalnak – közölte Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán.
Havasi Bertalan közleményében azt írta, hogy az eddigi bejelentések jelentős része internetes uszításról, sértegetésről és fenyegetésről szól. A másik nagy érintetti körbe a kormányzati, közigazgatási szektorban „megkezdett tisztogatások áldozatai” tartoznak.
Az egyetemi világból – oktatóktól és hallgatóktól – is érkeznek politikai diszkriminációra vonatkozó bejelentések. Emellett nagyobb számú esetkörként említette a kistelepülési polgármestereket és helyi képviselőket érő vádaskodások, valamint a lemondásra felszólítások ügyeit.
Hozzátette, hogy politikai zaklatásokkal összefüggésbe hozható tragédiákról is kaptak információkat. Közlése szerint két esetben a választások után nem szűnő gyalázkodás és vegzálás miatt korábbi segítőik öngyilkosságot követtek el. Az ügyeket a hatóságok vizsgálják.
A kommunikációs igazgató jelezte, hogy a Védvonal szervezeti kialakítása megtörtént, elkészült a jogi segítségnyújtáshoz szükséges munka bázisa, és a Védvonal személyesen is elérhető Budapesten, a Polgárok Házában.
A Fidesz által létrehozott országos jogsegélyszolgálatot Czunyiné Bertalan Judit irányítja. A Védvonal megalakítását Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egy májusi Facebook-bejegyzésében azzal indokolta, hogy „árad a gyűlölet és az erőszak”.







