Karácsony Gergely főpolgármester nem jelöl főpolgármester-helyettest a Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülésén – jelentette be a Telexnek Karácsony, aki alaposan nekiment a másik két ellenzéki politikusnak, Vitézy Dávidnak és Magyar Péternek. Az érintettek hazugsággal vádolták meg a főpolgármestert.
A vesztes főpolgármester-jelölt is reagált Karácsony Gergely hétfőn megjelent interjújára, alaposan kielemezve azt. Öt pontban foglalta össze véleményét.
A döntés értelmében mindhárom főpolgármester-jelölt delegálhat a párhuzamosan zajló újraszámlálásokra az összes kerületbe megfigyelőt, akik a teljes folyamatot nyomon követhetik.
„Lapáttal fogjuk agyonverni" – így fenyegette meg Vitézy Dávidot Karácsony Gergely. A fiatal várospolitikus nem ijedt meg: elindult a főpolgármesteri címért, és majdnem győzelmet aratott. Most a saját beadványának visszautasítását infantilis tapsikolással ünneplő Karácsonnyal szemben a még nevetségessebbé tevő iróniával él Vitézy.
Teljesen felelőtlen és erkölcstelen volt az a hergelés és hisztéria, amit Karácsony Gergely az elmúlt két napban művelt. Mocskolódott és hazudott, köztisztviselőket vádolt bűncselekményekkel, a szavazóimat sértegette csak azért, mert azt hitte veszíteni fog – leplezte le a lapáttal verni akaró főpolgármestert Vitézy Dávid.
Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy a választást Karácsony Gergely rendezte, a főváros szervezte, minden rendszerszintű eljárási hiba és szabálytalanság a főpolgármester felelőssége.
"Karácsony Gergely mai interjújában a Telex által lejátszott hangfelvételen azt mondja, hogy lapáttal fogja szétverni a fejem ebben a kampányban. Az erre tett kísérleteit mindvégig éreztem" – leplezte le a gyűlölködést Vitézy Dávid.
Vitézy Dávid azt mondta: a választás eredményét tekintve bizakodó, de nem szeretne találgatásokba bocsátkozni. Budapesten meg kell haladni azt a fajta csatározást, amely az elmúlt években zajlott és szakmai alapú új városvezetésre és változásra van szükség - jelentette ki.
Budapest lemaradó pályán van Prágához vagy Varsóhoz képest. Leállt a város fejlődése, nincs folyamatban semmilyen nagy közlekedési, köztérfejlesztési fejlesztés, útfelújítás. Ezen változtatni kell – fogalmazott Vitézy Dávid.
Ha összeszámoljuk az Interneten hozzáférhető ilyen és hasonló nyilatkozatokat, legalább 50 ezer név szerint azonosítható tudós szerint a hivatalos klíma elmélet tudományosan megalapozatlan. Ha pedig ez jelenti a 3% törpe kisebbséget, akkor a 97% konszenzusos többség létszáma legalább másfél millió. Vajon kik lehetnek? Vajon miért vonultak illegalitásba?
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Liberalizálta az abortusztörvényét Anglia. Az országban már korábban is megengedően, a terhesség első 24 hetében volt elvégezhető az abortusz büntetőügyi következmények nélkül. Ezt az időbeli korlátozást most eltörölték.
A kémkedés csak szolgálólány, a háborút az erő dönti el - hangzik a régi bölcsesség. Lehet, hogy az izraeli-iráni háborúban ez az okoskodás túlhaladottá vált.
Orbán Viktor a Voks 2025 szavazás utolsó napján azzal érvelt: aki eddig kimaradt a szavazásból, "az most hallgasson a többiekre", arra a több mint 2 millió emberre, aki már elmondta a véleményét Ukrajna uniós tagságáról.