A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Ferenc pápa beszédet mond az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel szervezett találkozón a Karmelita kolostorban 2023. április 28-án. A színpadon balról Novák Katalin köztársasági elnök, az első sorban Orbán Viktor miniszterelnök (j5) és felesége, Lévai Anikó (j4), mellettük Kövér László, az Országgyűlés elnöke (j3). A katolikus egyházfő háromnapos apostoli látogatásra érkezett Magyarországra. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Ha két szóban kellene összefoglalni a pápalátogatás legfőbb üzenetét, az a szeretet és a béke lenne. Végtelen szeretet, emberség és bátorság kellett ahhoz, hogy kimondja az alábbi mondatokat: „Szent Szűz, tekints a különösen sokat szenvedő népekre. Tekints a meggyötört ukrán és az orosz népre, neked szentelt népeidre. Te, aki a béke királynője vagy, öntsd az emberek és a népek vezetőinek szívébe a vágyat, hogy a békét építsék, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsák, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt; egy testvérekkel és nem ellenségekkel teli világot.”

Kicsit megilletődötten érezhette át minden ember, hogy a világ „nem kint van, hanem bent”, vagy ahogy Marci bácsi, az írástudatlan, bölcs székely juhász mondja Úz Bencének: „a világban, Úrfi, nem történik semmi”, mármint, hogy semmi olyan, ami előbb ne történt volna meg ott legbelül, a lélek mélyén. Ha ott bent háború van, akkor előbb vagy utóbb kint is háború lesz, és most már valóban van is.

A háborúk kitörését ahhoz a dátumhoz szokás kötni, amikor a véres látványtechnikai frontálzóna „hivatalosan” is megmutatja magát, és a globális média az arcunkba tolja az iszonyatot. Pedig sokkal előbb kezdődik, csak persze taktikai okokból minden háborúzó fél önkényesen megjelöl egy lejátszástechnikai időpontot, hogy neki onnan kezdődik a háború.

A pápa már úton hazafelé jelezte, hogy ez egyelőre ugyan még nem publikus, de Budapesten egy béketerv szellemi alapjait igyekezett megvetni, felismerve azt, hogy minden, ami az emberi világban anyagi-fizikai műként létezik az lelki, erkölcsi szellemi alapokra épül, és ha ez megrendül, akkor bármilyen emberi mű akár hihetetlenül rövid idő alatt is összeomolhat.

De vajon mi ez a titokzatos szellemi energia, és vajon mi és hogyan kapcsolja össze a hit, a vallás és az egyház fogalmai mögött meghúzódó lényeget. A hit, vallás, egyház három különböző szellemi szintjét testesítik meg „valaminek”, ami az emberi lét legfőbb lényege. És ez a titokzatos lényeg, az a végtelen vágy, hogy képesek legyünk megragadni azt, ami az emberen túl van. A dolog természetéből adódóan ez a vágy örökre beteljesületlen marad, de amíg ember él a Földön, mindig ezt keresi majd. Az egyház már 200 év alatt is gyökeresen megváltozhat. Elég arra gondolni, hogy egy 1500 körül élő, hívő keresztény egyszer csak 1700-ban terem. Vajon képes lenne-e szellemileg megragadni azt a számára felfoghatatlan változást, ami az 1500-ban még egységes római katolikus egyháztól 1700-ig végbe ment. Beleértve a harmincéves háború iszonyatát, ahol a keresztényi szeretet nevében gyilkolta egymást felfoghatatlan kegyetlenséggel a katolikus és református Európa?

A második szellemi szint, a keresztény vallás mint szellemi konstrukció már egy nagyságrenddel stabilabb ugyan, de azért egy 2000 évvel ezelőtt élt keresztény hívő szintén képtelen volna értelmezni azt, amit a mai keresztény hívő keresztény vallásként él át. Bármilyen megrendítő is, be kell látnunk, a vallás és főként az egyház emberi léptékkel mérve is változékony képződmények, ami igazán örök, az a harmadik szint, a hit. Az ember örök és végtelen hite abban, hogy „van valami”, egy olyan transzcendens lényeg, amelyet soha nem tudunk megragadni, hiszen „túl van” rajtunk. A mai embert ugyanolyan mélységig hatja át az ebben való mélységes hit, mint a 20 000 évvel ezelőtti embert, és ha lesz 20 000 év múlva emberiség (reménykednünk kellene, hogy lesz), akkor is bizonyosan ugyanezt fogja átélni. És ez teljesen független attól, hogy a valláspótlékká tett tudomány miként próbálja transzhumán géppé tenni az embert, aki a mai önpusztító lelki, erkölcsi, szellemi állapotában készül „örök életre”. Vagy éppen az általa konstruált gépekből készül a mesterséges intelligenciával ember feletti, emberen „túli”, vagyis „pszeudo-transzcendens” embert előállítani, aki majd ugyanezzel az önpusztító indulattal veti rá magát planetáris láncfűrészként mindenre, ami (még) él.

A pápalátogatás most talán kicsit kinyitotta a szívünket, és megmutatta, hogy mint Pál apostol mondja a korinthosziakhoz írt levelében, mi, emberek csak „tükör által homályosan” látjuk a teremtett világot, és pont a lényeget nem tudjuk, merjük, akarjuk észrevenni, pedig ez a lényeg nagyon egyszerű. Ennek bemutatására hadd osszam meg az olvasóval egy néhány évvel ezelőtti, a szó szoros értelmében „szürreális” élményemet, ami most hihetetlen erővel tört fel újra bennem. Sok évvel ezelőtt az utcán összetalálkoztam Korniss Mihállyal, akinek azt a mondást tulajdonítják, hogy „mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket”. Ám nem sokkal előtte olvastam el azt a megrendítő Korniss-írást, amelyet a kutyája halála utáni gyászában írt, így legszívesebben odamentem volna hozzá, hogy átöleljem, osztozva e különös gyászban, amelyet már én is átéltem egyszer. Az ám, szólalt meg bennem a „józan” hétköznapi „üzemeltető” lényem, de hát mi halálos ellenségek vagyunk, így aztán csak mogorván eldörmögve valami köszönésfélét, mentünk tovább, mondanám, mindketten a biztos halálba.

S valahogy Vágó Istvánnak a pápalátogatás alatti hirtelen halála is egész más értelmet nyert. Őszinte szeretettel mondom, nyugodjék békében. Mi, „még élők” pedig igyekezzünk okulni mindabból, amit magunkkal és egymással művelünk. Hiába áltatjuk magunkat, az egész emberi létezést átható, valóban megrendítő mélységű szellemi változás nélkül az ember nem tud megállni ezen az önfelszámoló lejtőn.

A pápalátogatás szellemi aurája a magyarságban biztosan elindította ezt a változást.

Bogár László közgazdász