Milley – the new york times
Az Egyesült Államok szerint Ukrajna sikereket ér el ellentámadása során, de időre van szükség, mert orosz aknamezők akadályozzák a gyorsabb haladást – jelentette ki kedden Washingtonban Mark Milley, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke.
„A jelentős ár ellenére az ukránok rendületlenül és megfontoltan haladnak előre, brutális és véres csatákat vívva hazájuk visszafoglalásáért” – mondta Milley újságíróknak nyilatkozva, miután a katonai segélyezést összehangoló Nemzetközi Ukrajna Kontaktcsoporttal egyeztetett.
Elismerte, hogy az offenzíva lassan halad, de az aknamentesítés – mint mondta – időt vesz igénybe. „Messze van ez a kudarctól” – hangsúlyozta az amerikai tábornok, hozzátéve, hogy „még sok küzdelem van hátra”.
Úgy fogalmazott, hogy még „hosszú, kemény és véres” háborúra kell számítani.
Lloyd Austin védelmi miniszter mindenkit biztosított arról, hogy Kijev szövetségesei nem fognak felhagyni Ukrajna támogatásával.
Austin – npr
„Munkánk folytatódik, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy az ukránok sikert arassanak” – tette hozzá.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
-
A kormánypárti politikus bejegyzésében az áll: eddig 11 halott és 60 sérült, de még nem tudni, hol a vége. Mindez ma este Németországban, a magdeburgi karácsonyi vásárban. A gyilkos egy szír terrorista.