Egy évet vesztett a magyar klubfutball
Ezzel a csapattal a magyarországi bajnokság megnyerése is kérdőjeles. Talán jobb is, mondhatnánk, de nincs a mezőnyben érdemi klub. A középszintre beállt bajnokságból nem lesz nemzetközi színvonal. Jó, hogy válogatottunk java külföldön futballozik.
2023. július 21. 00:15

A labdarúgásban benne van egy-egy váratlan súlyos vereség. Az angolok is beleszaladtak ellenünk egy null-négybe hazai pályán.

Most a Fradi szenvedett el egy null-hármat a Groupamában.

Mindamellett ez utóbbi blamát nem szabad félvállról vennünk: ez tétmeccs volt. Ennek jelentősége sajnos nagy. A magyar klubfutball legalább egy évet vesztett el a felzárkózási folyamatban.

Jó lenne, ha ez nem maradna következmények nélkül.

Csercseszov mesternek van egy nagy érdeme: a pozsonyi győzelem valószínűleg a legfontosabb volt magyarországi pályafutásában. Ezt megszerezte. Emlékezetben kell tartanunk, javára kell írnunk.

Ugyanakkor a mostani súlyos vereség fájdalmasan mutatja: ideje lejárt.

Már a tavalyi bajnokság utolsó fordulóiban látszott: vakvágányra futott a Fradi. A hétről hétre elszenvedett kudarcok kezdték nevetségessé tenni az együttest.

Már a még korábbi idény végén a Groupamában a kieső MTK-tól elszenvedett megalázó vereség is a betegesség jeleit mutatta.

A feröeri csapat ellen az idegenbeli összecsapás is riasztóan jelezte a minőséghiányt.

Az ottani null-null „sovánka” eredmény volt – miként a szaksajtó ezt minősítette.

Az itthoni null-három óriási égés, amiképpen a kiváló kapus, Dibusz Dénes nevezte.

Csercseszovnak már a mérkőzés utolsó perceiben telefonon le kellett volna mondania, sajnos ezt nem tette meg. Ezzel szakmai hitelességét aláásta. Úgy tűnik, a pénzt fontosabbnak gondolta – noha állítólag így is „fejedelmi bánatpénzt” kapott.

Minthogy Kubatov Gábor percekkel a mérkőzés után beszüntette a Fradinál folytatott tevékenységét.

Felmérhetetlen a kár, amelyet a Fradi csúfos veresége okozott.

A teljes magyar labdarúgást legalább egy osztállyal lejjebb taszította. Csak remélhetjük, hogy a Rossi-legénység valamelyest helyreállítja a renomét.

Rosszul sikerült a nyári játékosbörze, új csapatot kellet volna építeni. Nem sikerült, nem tudni, ezért ki a felelős. Már a régi csapat is botladozott.

Ezzel a csapattal a magyarországi bajnokság megnyerése is kérdőjeles. Talán jobb is, mondhatnánk, de nincs a mezőnyben érdemi klub. A középszintre beállt bajnokságból nem lesz nemzetközi színvonal. Jó, hogy válogatottunk java külföldön futballozik.

„Sovánka” vigasz: magyar edzője lesz a Fradinak egy ideig. Máté Csaba kiváló szakember, már Csercseszov helyett is őt kellett volna pozícióban hagyni.

(Hogy Rebrovnak miért kellett mennie, csak évek múlva derül ki: vele most is BL-csoportkörös lenne a Fradi.)

Talán más egyesületek is tanulnak a súlyos kudarcból.

A legfontosabb tanulság: magyar edzők kellenek a hazai bajnokságba.

A bajnokságban második helyezet Kecskemét, és harmadik helyezet Debrecen is magyar edzővel, magyar játékosokkal érte el az eredményt. Azaz a magyar edzők minden idegen trénert maguk mögé utasítottak – az egy Csercseszovon kívül, aki viszont most megbukott.

Jó bajnokság, jó válogatott – évtizedekkel ezelőtti jelszó.

Most itthon közepes bajnokság zajlik üres lelátók előtt.

Magyar edzőket kell hozni az NB II-ből, akár az NB III-ból is, magyar játékosokat kell lehetőséghez juttatni. Ha ez a felismerés elterjed, talán valami haszna is lesz a Fradi kínos leszereplésének.

Molnár Pál

gondola
  • Fekete hattyú
    Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Kilencéves áldozata is van a terrorgázolásnak
    A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
  • Sikeres magyar EU-elnökségen vagyunk túl
    A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
  • 50 éves Merkel-kedvenc a tömeggyilkos
    Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.
MTI Hírfelhasználó