Általában talán a hidegháború óta mondhatjuk, hogy létezik egy felszíni, klasszikus diplomácia a külügyi területen, és emellett van egy alternatív diplomácia, ez pedig a titkosszolgálatok világához köthető. Horváth József titkosszolgálati szakértőt kérdeztea Magyar nemzet.

– Volodimir Zelenszkij a múlt héten menesztette a külföldi hírszerzés és a különleges műveleti erők vezetőjét. Lehet ennek bármi köze ahhoz, hogy Ukrajna felelősségét az Északi Áramlat felrobbantásában többszörösen bizonyítottnak látja a nyugati sajtó, habár mindig megjegyzik: a támadás az elnök háta mögött lett megszervezve és kivitelezve?

– A kettő között szerintem nincs összefüggés. Az Északi Áramlattal kapcsolatos nyugati – hogy úgy mondjam – történetmesélés arra irányul, hogy egy későbbi amerikai–orosz tárgyalásokat ne terheljen ez a robbantás. Az, hogy volt egy ukrán ezredes a szabadcsapatával, akik elnöki jóváhagyás nélkül ezt megcsinálták, javarészt a mese kategóriája. Ez így nagyon sok sebből vérzik, távol áll a realitásoktól. Tehát a felelősség áttolása; a döglött lónak a szomszéd portájára való áthúzása az, amit pillanatnyilag látunk. Az pedig, hogy a külföldi hírszerzés műveleti vezetőit, a technikai hírszerzés vezetőjét, illetve a hadsereg egészségügyi vezetőjét leváltották, mind-mind azt mutatja, hogy egyre szélesedik a szakadék az elnöki adminisztráció és a katonai-rendvédelmi szervek között. Úgy tűnik, lassan-lassan egy kettős hatalom kezd kialakulni, és az elnök ezekkel a gyors és időnként a kapkodás jeleit mutató személycserékkel mintha ennek akarná elejét venni. De amikor a hadsereg nyíltan azt mondja, hogy a kormány ne döntse el, hogy kit vált le és kit nevez ki, mert azt majd ők maguk között eldöntik, ott már komoly baj van. És ehhez még egy megjegyzést hadd tegyek: a hadsereg vezetése ezt soha nem tenné meg; soha nem hozná nyilvánosságra a véleményét anélkül, hogy ehhez ne kapná meg legalább hallgatólagosan a nyugati-amerikai tanácsadóknak a hozzájárulását.

– Na igen, azért is különös ez az egész, mert az ukrán szakszolgálatokat és a különleges műveleti erők vezetését 2015 után a CIA aktív közreműködésével tisztították meg, szervezték át, képezték ki…

– És ez ugyanígy igaz a hadsereg vezetésére is.

– Igen, és akkor Zelenszkij most ebbe a rendszerbe nyúl bele. Tehát szembefordul az amerikaiakkal a túlélésért?

– Azt, hogy szembefordulás: ilyen mereven még nem lehet kijelenteni, de úgy tűnik, hogy az Ukrajnát támogató országok – és főképp az Egyesült Államok – keresik a „B” megoldást. Erre utalnak az elnöki korrupcióval kapcsolatos kiszivárogtatások. Tehát az, amikor egy egyiptomi oknyomozó újságíró „véletlenül” rájött arra, hogy az elnök anyósa nevén luxusvilla van a Vörös-tengernél, illetve amikor az amerikai útjuk során megjelent, hogy a felesége New Yorkban milyen bevásárló körutat rendezett és milyen stílust engedett meg magának. Ezek mind-mind, én azt gondolom, hogy az amerikaiak üzenetei Zelenszkij elnök és a környezete számára. Azt is látni kell, hogy Zelenszkij elnök sok szempontból tehertétel. Amíg a helyén van, az oroszokkal nem lehet tárgyalni, és nem azért, mert ő azt mondja, hogy nem hajlandó rá, hanem mert az oroszok sem hajlandók vele. Szerintem a „B” opciót olyan szemmel is keresik már adott esetben, hogy ki lehetne az, aki kellő tekintéllyel bír és az oroszok számára is elfogadható, hogy leüljenek vele tárgyalni.

– Ebből a szempontból is érdekes, hogy Keleten és Nyugaton egyszerre jelent meg ugyanaz a narratíva, sőt ugyanaz a szóhasználat: a patthelyzet – a háború jellemzésében. Ha összeesküvés-elméletet akarnék gyártani, azt mondanám: nincsenek véletlenek, és a felszín alatt valamifajta egyeztetés van a felek között arról, hogyan lehetne lezárni vagy befagyasztani ezt a konfliktust.

– Biztos, hogy folyik egyeztetés. Az amerikaiak ki is szivárogtatták, hogy például az orosz és amerikai titkosszolgálat legfelső vezetői tárgyalnak egymással, és szakértői szinten is folynak ezek a beszélgetések. Ez nagyon fontos dolog. Legalább ilyen fontos, hogy – amit ön is mondott – a belarusz Lukasenkától az ukrán Zaluzsnijon át a nyugati elemzőkig ugyanazt halljuk. És az egyébként, hogy a hadsereg vezérkari főnöke azt mondja, hogy patthelyzet alakult ki, és erre mintegy válaszul Zelenszkij elnök pedig azt mondja, hogy támadni, támadni, támadni… Az a legrosszabb végjátékokat idézi. Hitlert a berlini bunkerben. Ez annak a vezetési válságnak is a jele, amiről már beszéltünk: az elnök irreális utasításokat osztogat, miközben a vezérkari főnök ezzel kimondta, hogy már nem akarja mészárszékre küldeni a katonáit.

– Visszatérve a titkosszolgálatokra: tavaly óta volt egy szabotázsakció az Északi Áramlat ellen, Oroszországban merénylet áldozata lett két újságíró, Dugina és Tatarszkij… Hasonló akciókat jellemzően csak az amerikaiak, az oroszok és az izraeliek hajtottak végre korábban. Mások mintha tartózkodnának a merényletektől. Ennek mi az oka? És mi ezeknek a történeteknek a szabályozási háttere, ha van egyáltalán?

– Nézze, ennek, hogy úgy mondjam, nyílt szabályozása nincsen. Ugyanakkor azt le kell szögezni, amit ön is most itt jelzett, hogy a világ domináns országai – és speciális helyzete miatt Izrael – kivételével a titkosszolgálatok alapvetően nem gyilkolászással vagy robbantásos merényletekkel teljesítik a kötelességüket. A világ titkosszolgálatainak a döntő része igyekszik a háttérben meghúzódni, és csendben tenni a dolgát. Az Ukrajnához köthető esetek jó részében egyébként a hadsereg különleges műveleti erői vehettek részt és nem a titkosszolgálat. Ez érdekes, mert felveti a bizalom kérdését, és így elvezethet a mostani leváltásokhoz. Fontos kiemelni azt is, hogy egy dolog egy merényletet megrendelni, egy dolog azt végrehajtani, de utána a nyomokat eltüntetni az egy külön művészet. Erre kevesen képesek, az ukránoknak nem is igazán sikerült, hiszen viszonylag egyszerűen vissza tudták fejteni a szálakat például az oroszok.

– Világos, és a másik oldalon, a béketeremtésben milyen szerepük van a szolgálatoknak?

– Nagyon jelentős, nagyon komoly szerepük van. Általában talán a hidegháború óta mondhatjuk, hogy létezik egy felszíni, klasszikus diplomácia a külügyi területen, és emellett van egy alternatív diplomácia, ez pedig a titkosszolgálatok világához köthető. Számos oka lehet annak, hogy egy ország nem akarja egy másik, különösen egy vele ellentétes oldalon állóval a kommunikációs csatornákat diplomáciai szinten megnyitni. Az ilyen speciális esetekben, mint a fegyvernyugvás-előkészítés vagy túszszabadítás, a titkosszolgálati diplomácia nagyon sokszor kerül előtérbe, és utána, amikor egy bizonyos szintű eredményt sikerül elérni, akkor veszik át a klasszikus diplomaták, a külügyérek a stafétabotot.

– Ennek a hatékonyságát mennyiben befolyásolja a politikai széljárás? Az USA-ban például jövőre választások lesznek, ami nagyon sok mindent felülírhat.

– Így van. A működő demokráciákban, mivel alapvetően bizalmi pozíciókról van szó, a titkosszolgálatok első számú vezetőit a választások után általában lecserélik, de jó esetben a szakértői szinten maradnak a profik. Ebben benne van, hogy az új kormánnyal az irányok, a célok is változnak, de a kapcsolatok, a szakértelem marad, így nem kell mindig a nulláról újrakezdeni mindent.

– Mindent összevetve mire számít az orosz–ukrán háborúban?

– Ahogy haladunk az időben előre, és közeledünk az amerikai elnökválasztási kampánynak a hajrájához, egyre inkább abban lesz érdekelt a Biden-adminisztráció is, hogy valamiféle külpolitikai eredményeket tudjon felmutatni, és ennek sorába illeszkedhet az is, hogy mondjuk az orosz–ukrán konfliktusban elinduljanak a tűzszüneti tárgyalások felé. Ennek kapcsán sok minden kiderülhet a soron következő G20-as csúcsértekezleten, amin részt vesz Putyin elnök is. Már ez is jelzésértékű, hiszen nyilván úgy megy oda, hogy a háttértárgyalások alapján arra számít: nem akarják tetemre hívni és keresztre feszíteni. Tehát abból, hogy a G20-as csúcson mi hangzik el, milyen hangsúlyeltolódások lesznek, nagyon sokat megtudhatunk arról, hogyan állnak a háttértárgyalások.

Gál Áron