„A megboldogult SZDSZ aranykorából emlékezhetünk arra, hogy a baloldalt sosem zavarta a valóság" – Kép: magyarnemzet/mti
Magyar Péter elért egy olyan ponthoz, hogy "fel kellett neki mutatni egy erkölcsi stoptáblát” – fogalmazott az Alapjogokért Központ főigazgatója a Magyar Nemzetnek nyilatkozva kedden.
Szánthó Miklós a lapnak adott interjúban sajnálatosnak és a modern politika következmények nélkülisége ékes példájának nevezte, hogy Magyar Péter lehet ma Magyarországon az ellenzék vezetője, a „legnagyobb kihívó”.
Az interjúban emlékeztettek arra, hogy Magyar Péter kedden egy pécsi gyermekotthonnál folytatta országjáró körútját, amely előtt Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója és Fülöp Attila, a Belügyminisztérium államtitkára várta.
A Tisza Párt elnöke itt heves szóváltásba keveredett a két kormánypárti politikussal. Az ellenzéki politikus agresszívan igyekezett kitérni a számára kínos témák elől, majd a vita hevében arrébb is lökte Menczer Tamást – írták.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója szerint bár a nyilvános közbeszéd és közszereplések lealjasításának nagy hagyománya van a magyarországi baloldalon, Magyar Péter elmúlt hónapokban tanúsított ámokfutása „dimenzióugrást jelent egy sötét lyukba”.
Szánthó Miklós hangsúlyozta: „a megboldogult SZDSZ aranykorából, akár a Gyurcsány-időszakból emlékezhetünk arra, hogy a baloldalt sosem zavarta a valóság”. Szerinte Magyar Péter jellemzően a 21. századi „post-truth”, azaz igazság utáni korszak terméke: teljesen mindegy neki, hogy mik a tények vagy mit követelnének meg az alapvető emberi normák, úgy gondolja, hogy azt hazudhat, amit akar, hiszen úgysem lesz semminek se következménye.
Ezt a „közéleti barbarizmust” nemcsak Magyarországon, de világszerte a progresszív, liberális oldal honosította meg, amely saját magára semmiféle erkölcsi mércét nem vonatkoztat, mást viszont nagyképű gőggel elítél vagy felelősségre von – mutatott rá Szánthó Miklós.
Hozzátette: most egy „családon belül erőszakoskodó, éjszakai botrányhős”, aki saját képviselőtársait „Soros-ügynöknek”, „agyhalottnak”, szimpatizánsait „büdös szájúnak”, idősebb voksolóit „nyugdíjaskommandónak” tartja, egy gyermekekért aggódó, felelős politikusként próbálja magát feltüntetni, illetve ezzel próbálja „lealibizni”, hogy ő fontos dolgokat csinál európai parlamenti képviselőként.
Ezen, „gerincességet csak nyomokban tartalmazó” viselkedés miatt tartja szükségesnek Szánthó Miklós Magyar Pétert a valóságban is szembesíteni önmagával, illetve a választók számára is nyilvánvalóvá tenni a nyilvánvalót.
Szerinte amit Magyar Péter csinál, azt úgy hívják, „bizalomlopás”: magát hamis színben feltüntetve akarja elnyerni a választók szimpátiáját.
A főigazgató a lapnak úgy nyilatkozott: ahogy a baloldal korábbi „megmentőivel” történt Bajnai Gordontól kezdve Jakab Péteren át Márki-Zay Péterig, úgy vélhetően Magyar Péterre is érvényes lesz a mondás: „az idő igaz, és eldönti, ami nem az”.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
-
Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak Magyarország sikeres uniós elnökségéhez, különös tekintettel a versenyképességről szóló budapesti nyilatkozat elfogadására, valamint az albán csatlakozási tárgyalások megnyitására.
-
Az EU első számú vezetője máig nem tisztázta a Covid-korrupciós gyanút, egy korábbi görög EP-képviselőnél pénzzel telt bőröndöket találtak a belga rendőrök, egy ciprusi EB-biztos bankszámlájára hatalmas pénz ömlött, azóta sem folyik eljárás ellene. Most újabb csontváz dőlt ki a szekrényből.
-
Miért van több joga egy bevándorló muzulmán fanatikusnak, mint egy őslakos európainak?! Természetesen a politikát belülről jobban ismerők tudják, hogy itt és most egy ördögi színjáték, egy hatalmas arcátlanság részesei vagyunk – lebbenti fel a fátylat az alantas manipulációról Homa János.