Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) parlamenti államtitkára - archív/baon.hu
Nemcsak Magyarországon, Európában is emberek milliói sóhajtanak békéért, azért, hogy záruljon le a sok emberi áldozattal járó orosz-ukrán háború - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt ügyvezető alelnöke csütörtökön a Tolna vármegyei Kalaznón, a párt Állíts egy keresztet a békéért! elnevezésű akciójának újabb helyszínén.
Latorcai Csaba, aki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, hozzátette: "olyan mélyre süllyedt az elmúlt év végére a baloldal által meghatározott közbeszéd, hogy magyar emberek milliói mondták, hogy legyen végre béke, beszéljünk úgy, ahogy az emberekhez méltó".
Kiemelte, a kalaznóiak a kereszt állításával tettek azért, hogy béke legyen. Vissza kell fordulni a keresztény gyökerekhez, amelyek már bizonyították Európa kétezeréves történelmében, hogy békét tudnak teremteni. A kereszt a remény jele is - fogalmazott.
A Magyar falu program keretében Kalaznóra érkezett támogatás kapcsán azt mondta, a következő években a kormány mindent meg fog tenni azért, hogy a helyiek elképzelése alapján felkarolják azokat a kezdeményezéseket, amelyek kitörést vagy versenyképesség-növelést jelentenek a helyiek számára.
"Mindent megteszünk annak érdekében, hogy - jóllehet Brüsszelből irdatlan nyomás nehezedik hazánkra - kitartsunk azon értékek mellett, amelyek a Kárpát-medence közepén békét teremtettek és tartottak fenn. Kitartunk keresztény értékeink mellett" - hangoztatta.
A politikus a 2024. novemberben elhunyt nemzetpolitikáért felelős államtitkárt, Potápi Árpád Jánost idézte: "a magyarokról a magyaroknak kell dönteni".
Kijelentette: nem fogják hagyni, hogy Magyarország ügyeiről ne Magyarországon, hanem Brüsszelben döntsenek. Ezért döntöttek a nemzeti konzultáció keretében arról, hogy új otthonteremtési programot indítanak, bevezetik a munkáshitelt, és több mint százmilliárd forinttal segítik a kis- és középvállalkozásokat.
Latorcai Csaba azt mondta, a vasárnapi időközi országgyűlésiképviselő-választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként induló Csibi Krisztina méltán tudja továbbvinni a választókerület néhai képviselőjének, Potápi Árpádnak az örökségét.
Csibi Krisztina arról beszélt, hogy az útkereszteződésekbe, a települések határain állított keresztek, feszületek emlékeztették az elhaladókat isten jelenlétére, akinek oltalmára a ma emberének is szüksége van.
A község határában emelt fakeresztet Serbán Valentin római katolikus plébános áldotta meg.
Mayer-Kovács Mónika (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, az új keresztet a KDNP helyi szervezetének kezdeményezésére állították egy a ma már nem lakott Kalaznópusztán állt feszület helyett, amelynek csak a maradványait találták meg.
-
Kegyelmi pillanat: újfent magyar adzője van a Ferencváros labdarúgócsapatának. Nagy esély arra, hogy néhány Európa-hírű futballistánk mellett most egy trénerünk is Európa-hírre kapjon, s külön öröm, hogy ezt magyar csapattal teheti meg.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Magyarország kiáll az ország kormánya mellett a szuverenitás és a biztonság érdekében tett erőfeszítéseiben" - írta az X-en közzétett bejegyzésében a kormányfő.
-
A hírportál csütörtökön Itt a magyar válasz a lengyel külügyminiszter elképesztő húzására címmel azt írta: a wPolityce.pl lengyel hírportál arról számolt be, hogy a Radoslaw Sikorski vezette lengyel külügyminisztérium éles diplomáciai támadást indít Magyarország ellen.
-
Latorcai Csaba azt mondta, a vasárnapi időközi országgyűlésiképviselő-választáson a Fidesz-KDNP jelöltjeként induló Csibi Krisztina méltán tudja továbbvinni a választókerület néhai képviselőjének, Potápi Árpádnak az örökségét.