Ő költő volt, én költő vagyok. Ő huszár volt, én huszár voltam – képzeletem szerint. Romantikus volt, én is. Balassinak el kellett menekülnie az országból, nekem is. Visszajött, hogy megszerezze elsőszülöttségi jogát, és bizonyos értelemben én is ezért vagyok itt.”
2025. március 19. 18:54
Újabb országba: montreali költő otthonába jutott el a Balassi Bálint-emlékkard. A szablya alatt a Versek / Poems című kétnyelvű kötet, mely a kardceremónián jelent meg Budapesten.
Farkas Endre György a tengerentúlról, montreali otthonából a magyar fővárosba utazott, hogy átvegye az 53. Balassi Bálint-emlékkardot a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.Farkas Bertalan űrhajós tábornok kezéből. A kanadai költővel Gondola készített interjút.
- Mester, miért fontos, hogy Balassi Bálint emlékét az Atlanti-óceán túlsó partján is megőrizzük, méghozzá egy róla elnevezett irodalmi díj által?
Fontosnak tartom, hogy híressé tegyék minden olyan költő munkásságát, aki jelentős mértékben gazdagította hazája kultúráját, amiként ezt Balassi is tette. Művei fordításai révén elfoglalja helyét a világirodalomban. Munkássága része Magyarország identitásának, történelmének és tudatának. Szerintem egy ország kulturális műtárgyának ismerete (a versek kulturális műtárgyak) azt jelenti, hogy jobban megismerjük a lelkét. Így megértjük, hogy ki és mi alkotja a legjobb Magyarországot. Díjat elnevezni valakiről annyit jelent, mint felismerni a jelentőségét, és elismerést adni a díjazottaknak saját eredményeikről és jelentőségükről.
- Miért érzi úgy, hogy saját költészete valamilyen módon rokon a 16. századi költőével?
Nem vagyok benne biztos, hogy így van, de ahogy a beszédemben is mondtam, szótlanul és komolyan is: rokonságot éreztem. Íme, amit mondtam: „…Láttam néhány hasonlóságot köztünk. Ő költő volt, én költő vagyok. Ő huszár volt, én huszár voltam – képzeletem szerint.
Huszár - képzelete szerint...
Romantikus volt, én is. Balassinak el kellett menekülnie az országból, nekem is. Visszajött, hogy megszerezze elsőszülöttségi jogát, és bizonyos értelemben én is ezért vagyok itt.” Azzal, hogy megkaptam ezt a kitüntetést, a Balassi-kardot, azt hiszem, megkaptam elsőszülöttségi jogomat is.
Űrhajós kezében szablya. Háttérben a Szent György Lovagrend díszőrei.
- Amikor átvehette az 53. szablyát, mennyiben növelte annak súlyát, hogy a magyar űrhajós nyújtotta át Önnek?
Hézagos magyar történelemtudásom miatt akkor nem ismertem föl, hogy ki ő. Hallottam, hogy korábban a francia műfordítónak az olimpiai bajnok kardvívó adta át, és ezt most is helyénvalónak tartottam, tekintve, hogy a díj egy kard. Később, amikor valaki kijavított, azt gondoltam: „Ez még jobb! A jutalmamat olyan embertől vehettem át, aki elhagyta ezt a földkerekséget, és úgy látta, ahogyan csak nagyon kevesen láthatják.” Arra gondoltam, hogy a művészek is űrhajósok – vagy annak kellene lenniük. És most eszembe jutott William Blake angol költő (aki maga is űrkadét volt) „Auguries of Inocence” – Az ártatlanság jövendölései – című művének első négy sora:
„Egy porszem világot jelent,
S egy szál vadvirág az eget,
Fogd föl tenyeredben a végtelent
S egy percben élj évezredet.
(Kálnoky László fordítása)
Valamilyen szempontból az is különlegessé tette az alkalmat, hogy az űrhajós vezetékneve megegyezik az enyémmel - igen, tudom, hogy a Farkas egy elterjedt magyar vezetéknév.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
Kollár Kinga, a Tisza Párt EP-képviselőjének botrányos kijelentéseiről kérdezték Magyar Pétert Vácon, ám testőrei meglehetősen agresszíven léptek fel - látható a Magyar Péter váci látogatásáról készült videóban.
"Sikeressé fogjuk tenni Magyarországot, hiába akarnak elgáncsolni bennünket" - fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: "nagy harc lesz, sőt nem lesz, hanem nagy harc van. Ukrajnával együtt őket is meg kell állítani. Nagy feladat, de nem ijedünk meg tőle, nem hátrálunk meg, hanem győzni fogunk."
A biológiai nem rögzítettsége biztosítja a társadalom egészséges fejlődését és az alapvető közösségi normák fennmaradását - áll a preambulumban, amelyben az is szerepel: a magyar jogrendszer nem ismeri el a születési nem megváltoztatását, ezzel megőrizve a család intézményének stabilitását és a társadalmi rend biztonságát.