Egy összehangolt akció keretében több személyt fogott el a rendőrség Kőbányán kábítószerhez köthető bűncselekmények gyanúja miatt, közülük két terjesztőt a nyomozók őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.
A X. kerületi rendőrkapitányságra több bejelentés érkezett július második felében arról, hogy Kőbányán, a MÁV-telepen kábítószer-fogyasztásra és -terjesztésre utaló jelek tapasztalhatók.
A kőbányai rendőrkapitányság a bejelentésekre reagálva célirányos ellenőrzéseket tartott, és július 26-án egy 31 éves budapesti, valamint július 29-én egy 36 éves szikszói lakost kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt elfogott. Mindkét férfit gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, majd kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. A bíróság a 36 éves férfit azóta már letartóztatta.
A rendőrök a két kábítószer-kereskedelemmel meggyanúsított férfi mellett egy 17 éves lányt, valamint egy 28 éves budapesti férfit is elfogtak, akiket kábítószer birtoklás miatt hallgattak ki gyanúsítottként.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Székely Tibor hagyományőrző huszárezredes, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnöke a tájékoztatón elmondta, az eseményre az egész történelmi Magyarország területéről várják a lovas hagyományőrző egyesületeket, rajtuk kívül Lengyelországból is érkeznek huszárok.
Akkor tudta volna Európa saját kezében tartani a jövőjét, ha mi európaiak tárgyalunk az oroszokkal Európa jövőjéről, most az oroszok az amerikaiakkal tárgyalnak számos kérdésről, többek között Európa jövőjéről, de nem mi tárgyalunk - fogalmazott a pénteki orosz-amerikai csúcstalálkozóval kapcsolatban a kormányfő.