2024. február 24-én mutatja be a budapesti Centrál Színház Bíró Bence friss fordításában Arthur Miller klasszikusát, Az ügynök halálát. Alföldi Róbert rendezésében a korábbi színházi hagyományokkal szemben Willy Loman egy ereje teljében lévő, középkorú apa, aki nem tudja a feladatát teljesíteni, hogy megfelelő életet teremtsen a családjának. Ám ahelyett, hogy szembenézne a hibáival, elhazudja a valóságot. A főszereplők - Stohl András, Balsai Móni, Fehér Tibor és Szécsi Bence - mellett olyan nagyszerű színészeket láthatunk az előadásban, mint Földes Eszter, Kocsis Pál, Puskás Dávid és László Zsolt.
2024. február 19. 14:40
Arthur Miller akaratos utazó ügynöke, Willy Loman 1949 óta járja a világ színpadait. Töretlen sikere annak köszönhető, hogy évtizedek óta mindig tudnak vele azonosulni a nézők. Willy egy jobb, sikeresebb jövő reményében végigküzdi az egész életét, és idősebb korára sem képes leállni. Továbbra is vágyik az elismerésre, nem hajlandó beletörődni a kudarcba. Nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ő legyen az, akinek nem jött össze, akinek nem sikerült. Kiégett, elfáradt, mindig újabb és újabb falakba ütközik, mégis hiszi, hinni akarja, hogy ha a győzelem ma még nem is következett el, holnapra biztosan elkövetkezik. De a talaj fokozatosan kicsúszik a lába alól, fejében összekeveredik a múlt, a jelen és a kilátástalan jövő. Nem érti, hogy mi történik vele, csak azt tudja, hogy nem akarja, hogy így legyen. Mert ha elfogadná a valóságot, és hagyná, hogy rátörjön a belső bizonytalanság, akkor fel kéne tennie magának a kérdést: Hát ezért csináltam? Ezért?!
„Willy Loman egy rettenetes apa, egy lelkileg abuzáló ember. Olyan ember, aki végig hazudja az életét. Önmagának is, a feleségének is és a gyerekeinek is. Ezáltal őket is belekényszeríti egy hazugság spirálba. Ez a szerep kicsit olyan nekem, mint egy terápia, ahol a rendező, Alföldi Róbert a pszichológus. Egy csomó darab beli helyzet szembesülésre kényszerít, és annak átgondolására, hogy egy apa mit ad tovább a gyerekeinek. A színpadi gyerekeim, Fehér Tibor és Szécsi Bence csodálatosan tehetséges fiatal színészek, akikkel öröm együtt játszani. A feleségemet, Balsai Móni alakítja a rá jellemző finom érzékenységgel.” – nyilatkozta Stohl András.
„Az én karakterem, Linda egy erős nő, egy nehéz természetű, élete közepén tartó, ámde megrekedt férjjel az oldalán. Valószínűleg nagy szerelem volt az övék, de ahogy a férfi a munkájában kerül csapdába, úgy a nő e férfi csapdájába esik… Nem tettekkel, de szavakkal erősen bántalmazó ez a férj, aki a saját elvárásai mentén szeretne családfenntartó lenni. A nőnek nem engedi, hogy dolgozzon, a gyerekek pedig bár felnőttek, valójában nem repültek ki. Lindának megvan a saját véleménye, csak nem hallgatják meg. Próbál lábujjhegyen megoldásokat kínálni, de nem találnak talajt az ötletei. Támogatja a férjét, ő a villámhárító Willy és a fiúk között. Igyekszik a családot összetartani, lavírozik az őrületben. Eközben ő maga már nem is létezik.” – világít rá a darab női vonatkozásaira Balsai Móni.
Az előadás főszereplői - Stohl András, Balsai Móni, Fehér Tibor és Szécsi Bence – mellett olyan nagyszerű színészeket láthatunk még az előadásban, mint Földes Eszter, Kocsis Pál, Puskás Dávid és László Zsolt. A díszlet- és jelmeztervező Kálmán Eszter, a dramaturg Bíró Bence.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.