Akár 190 tagú lehet a magyar olimpiai csapat Párizsban
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szerint 22-23 sportágban lehetnek majd érdekeltek a mieink Párizsban, ahol ideális szálláshelyet sikerült lefoglalniuk a magyar szervezőknek. Arról is beszélt az InfoRádióban, hogy a legtöbb magyar induló számára egy vagy két edzésnapot biztosítanak a helyszínen, még mielőtt megkezdődik a versenyük.
2024. május 13. 16:52
A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén elfogadta a párizsi olimpia magyar küldöttségének „hosszú” listáját. Gyulay Zsolt, a szervezet elnöke kiemelte, hogy a labdás sportágakban húsz év után ismét négy magyar csapat szerepelhet az ötkarikás játékokon, valamint „nagyon dicséretesnek” nevezte, hogy a vívóknál minden fegyvernemben és minden nemben lesz magyar induló a francia fővárosban. Úgy véli, kezd beérni a tao-rendszer, szerinte a négy csapatkvóta egyértelműen ezt igazolja.
A birkózók múlt heti, isztambuli világkvalifikációs versenyén Lévai Zoltán (kötöttfogás, 77 kg) és Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg) is olimpiai kvótát szerzett, így már 158 magyar sportoló indulása biztos Párizsban. A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára az InfoRádióban elmondta: reményeik szerint meghaladja a 180 főt és közel lesz a 190-hez a magyar sportolói létszám a nyári játékokon. Eddig hivatalosan tizenhét sportágban vívták ki a párizsi szereplési jogot a mieink, ugyanakkor például cselgáncsban még nem zárták le a világranglistát, így még bővülhet a lista. Fábián László szerint reális lehet, hogy 22-23 sportágban versenyeznek majd a magyarok az idei olimpián, ahol 32 sportág 329 versenyszámában zajlanak majd a küzdelmek.
„Nagyban jelzi Magyarország sporterejét, hogy az olimpia műsorán szereplő sportágak kétharmadában ott leszünk” – jegyezte meg a sportvezető.
Mint fogalmazott, a francia fővárosban a MOB szempontjából az egyik legnagyobb kihívás a „kinti élet megszervezése” lesz, hiszen az ágyméretek leadásától kezdve az ételek összetételén, a helyi közlekedési viszonyok megismerésén és a helyi edzések kivitelezésén át a szabad jegyek megvásárlásáig rengeteg logisztikai feladatuk van. Felhívta a figyelmet, hogy jó néhány eszközt kell eljuttatni a helyszínre, így például hajókat, rudakat, hűtőszekrényeket vagy lovakat is. „Egy ideje már nagyüzemben dolgozunk, hogy minden rendben legyen a szervezéssel” – tette hozzá. Fábián László kitért arra is, hogy külön kell majd ventilátorokat bérelni a sportolók szobáiba. Mint mondta, a házigazdák „ragyogó technikai megoldást alkalmaztak” a Szajna partján található olimpiai falu kialakításánál, ugyanis a folyó 18-19 fokos vizét keresztülvezetik az épületek falain, és így próbálják majd lehűteni az egyes helyiségeket.
Ugyanakkor a magyar delegáció illetékesei is ügyelnek majd arra, hogy ne melegedjenek túl a szobák, ezért bérel külön a MOB ventilátorokat és légkondicionáló berendezéseket. A szervezet főtitkára közölte: „nagy nehézségek árán”, de végül sikerült északi fekvésű épületet lefoglalniuk a magyar sportolók szálláshelyéül az olimpiai faluban, így remélhetőleg nyugodtan, megfelelő körülmények között pihenhetnek a versenyek előtt és után.
Mivel Párizs nagyon közel, másfél-két órányi repülőútra van Magyarországtól, és ezúttal nem kell figyelni az akklimatizálódásra sem, Fábián László tájékoztatása szerint lesznek olyan sportolóink is, akik csak néhány nappal a versenyük megkezdése előtt érkeznek majd meg a francia fővárosba. Ezzel kapcsolatban a MOB munkatársai az elmúlt hetekben már elvégezték a szükséges logisztikai intézkedéseket. A főtitkár elmondta: a legtöbb magyar sportoló három nappal a versenye előtt fut be Párizsba, így a rajt előtt még egy vagy maximum két edzésnapot biztosítanak a számukra a helyszínen. Fábián László hozzátette: addig is természetesen idehaza is minden körülményt megteremtenek annak érdekében, hogy a sportolóink semmiben sem szenvedjenek hiányt – legyen szó táplálkozásról, edzésről vagy regenerálódásról.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
A MotoGP a motorsportban olyan, mint az autósportban a Forma-1: az istállók hatalmas szállító- és szerelőkamionokkal töltötték meg a paddockot, és természetesen minden csapatnak saját otthona (motorhome) van, ahol a versenyzők és a stábtagok pihenhetnek egy-egy gyakorlás között.
A Racicében három aranyérmet szerző Csikós Zsóka - aki az Eb-hez hasonlóan három számban indul Milánóban - már szerdán, az előfutamból biztosította a helyét a K-1 1000 méter döntőjében, amelyben az előzetes várakozások alapján az új-zélandi Aimee Fisher lehetett a legnagyobb riválisa, de ott volt az indulók között a tavalyi, szamarkandi vb bronzérmese, a svéd Melina Andersson is.
Szilágyi Péter kiemelte, a kiválasztott ösztöndíjasok olyan tudással rendelkeznek, amelyre a diaszpórában és a szórványban nagy igény és szükség van, ez általában a népzene- és néptáncoktatás, magyarnyelv-tanítás, a cserkészet, közösségi programok szervezése, az egyházaknál való segítségnyújtás.