Baleset a Nemzetiben: lemondott Vidnyánszky Attila
Vidnyánszky Attila vezérigazgató a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét – írja a Mandiner.hu.
2023. november 13. 11:02
Lemondott a Nemzeti Színházban betöltött posztjáról. Döntéséről tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert – közölte a teátrum a Magyar Nemzettel.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója hétfőn benyújtotta lemondását Csák János kulturális és innovációs miniszternek; a direktor a balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultáig maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel.A közlemény szerint a miniszter a színházban történt balesettel kapcsolatos vizsgálat lezárultát követően foglalkozik a kezdeményezéssel. Addig is Vidnyánszky Attila maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait – áll a közleményben. Mint írják, a minisztérium továbbra is folyamatos kapcsolatot tart az intézménnyel és figyelemmel követi a vizsgálati eljárást.
A színház honlapján olvasható szombati közlemény szerint a pénteki Rómeó és Júlia című előadás Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete miatt a második felvonás alatt félbeszakadt. A rövid időn belül kiérkezett mentősök a két művészt a helyszínen szakszerű ellátásban részesítették, majd kórházba szállították. A körülményekhez képest jól vannak – olvasható a színház honlapján. Mint írják, a baleset körülményeinek vizsgálata folyamatban van. A Semmelweis Egyetem hétfőn az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a két színészt végtagsérülésekkel szállították pénteken a mentők a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára, Szász Júliát és Horváth Lajos Ottót még aznap megműtötték.
A Nemzeti Színház színészei jobban vannak, állapotuk stabil, de még nem hagyhatták el a klinikát. Csák János kulturális és innovációs miniszter vasárnap Facebook-bejegyzésben küldött üzenetet a két színművésznek. „Együttérzésemet küldöm, és mielőbbi gyógyulást kívánok a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művészeinek!” – írta. Hétfői bejegyzésében azt írta: a Nemzeti Színházban balesetet szenvedett két színművész állapotáról tájékozódott a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikáján, ahol Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Bodzay Tamás, a Traumatológiai Klinika vezetője fogadta. „Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó állapota a szakszerű és magas színvonalú orvosi ellátásnak köszönhetően folyamatosan javul” – fogalmazott.
Kiemelte: a minisztérium azonnali gyorssegélyt biztosít mindkét művész számára e nehéz időszakban. „Mielőbbi jobbulást és gyors felépülést kívánok Szász Júliának és Horváth Lajos Ottónak!” – írta.
A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
Bódis László hangsúlyozta azt is, hogy az idéntől a középiskolától kezdve az egyetemi képzés legvégéig minden képzési szinten elérhető egy vállalkozói program a tehetséges fiatalok számára.