Bátorítani kell fiataljainkat a várjárásra. A középkori magyar erősségek fölkeresése óriási élményt nyújt. Az ősi falak sugározzák a hazaszeretetet. A várjáró magyar fiataloknak eszükbe sem jut, hogy magasabb fizetésért elhagyják hazájukat.
Utoljára frissítve: 2024. március 19. 19:52
2024. március 19. 19:14
A helyreállított boldogkői vár a megnyitó napján, 2024. március 18-án. Közel 650 millió forintból valósult meg a vár belső felújítása és eredeti állapotának visszaállítása, valamint látogatóközpont is épült. MTI/Vajda János
A versenyképességet szolgálja a középkori kastélyok és várak felújítása - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Boldogkőváralján a helyreállított boldogkői vár megnyitóján, kedden.
Navracsics Tibor hangsúlyozta, hogy a sokak által feledésre ítélt, poros és romos emlékek sorra nyílnak újra, ezzel nyújtanak szórakozást, kultúrát és művelődési lehetőséget a látogatóknak. Hozzátette, a nyugati országok tapasztalata alapján is látszik, hogy a versenyképesség akkor kezdődik, amikor optimálisan tudjuk felhasználni saját tradícióinkat és örökségünket. Navracsics Tibor kiemelte, hogy a műemlék felújításával maga a térség is új életre kel.
Ennek tökéletes példája Abaúj és Zemplén: a kormány sokrétű erőfeszítéseinek gyümölcseként Észak-Magyarország is kezd új életre találni - tette hozzá. A jövedelemszint és a munkahelyek gyarapodása már azt jelzi, hogy "a térség megindult a felemelkedés útján, és maga mögött hagyhatja a több évtizedes pangást" - emelte ki a miniszter. Megjegyezte, hogy "az itt élők szorgalmának és eltökéltségének köszönhetően egy szövetséges kormánnyal, amely támogatja az itt élőket, tőkét és befektetéseket hoz ide", együttes erőfeszítésként új jövőt tudnak adni ennek a térségnek. A boldogkői Alsóvárban, a pinceterekben új kiállítóterek nyíltak meg.
A magyar végvárak művészeti rendezvényeknek is helyet adhatnak. A XVI. századi magyar végváriság akkor Európát karddal védelmezte, ma a szépség mentheti meg a világot – ahogy Dosztojevszkij mondta. – Kép: MTI/Vajda János
A Felsővár Palotaépülete nagyléptékű belső átalakítással visszanyerte eredeti, középkori térszerkezetét, annak földszintjén és emeletén is új kiállítások nyíltak. Emellett elkészült egy hétnyelvű, tizennégy állomásból álló applikáció is, az idegenvezető alkalmazáson keresztül - a tárlatok mellett - bemutatják a több mint hétszáz éves vár egykori lakóinak életkörülményeit, hétköznapjait.
Virág Zsolt, a felújítást koordináló Magyar Kastélyprogram Nkft. igazgatója a megnyitón azt mondta: a fejlesztés jelentősen hozzá fog járulni ahhoz, hogy a boldogkői vár a következő évtizedekben is rentábilisan tud majd működni. Zavodni Ferenc, Boldogkőváralja polgármestere (Fidesz-KDNP) beszédében kiemelte, csaknem harminc éve üzemelteti a várat az önkormányzat. Elmondta, a látogatószámot az éves harmincezerről kilencvenötezerre sikerült növelni, a turisztika adta lehetőségek pedig a helyben élőknek jövedelemforrást biztosítanak. A vár a "Zempléni és abaúji várak fejlesztése" program részeként újult meg.
A tervre a sátoraljaújhelyi és a sárospataki várral együtt 2,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás nyert el a felújítást végző konzorcium. A Boldogkői várra 641 millió forintot költöttek.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
Azért is jövök vissza évről évre, mert belülről erősít és feltölt, ahogy az ikonokon dolgozom. Gábriel arkangyalnak a története erőteljesen rávilágít, hogy milyen veszélyek vesznek körül, és hogy szükség van olyan hírhozókra, akik jó hírekkel szolgálnak - fogalmazott Simicskó István.
A világban jelenleg nagy változások vannak folyamatban, "újraosztás zajlik", aminek több látható jele is van. Ide tartozik például, hogy másfélszer annyit költ a világ fegyverkezésre, mint húsz évvel ezelőtt, továbbá, hogy egyre több a háborús konfliktus, tíz év alatt ötszörösére nőtt a kereskedelmi korlátozások száma, a globális migrációs folyamatoknak pedig már csaknem 300 millió ember része - sorolta Orbán Balázs.
A rivális Triha ötödik találatával zárkózott fel ismét egy gólra, majd egy rossz átadást lefülelve ismét ő tört kapura, és ki is használta a ziccert (9-9). Bő egy perccel a vége előtt fórt kapott a magyar válogatott, Rybanska használta ki a lehetőséget, eldöntve ezzel a meccset.