Brüsszel kétszínűen viselkedik
"Az Európai Uniónak szüksége van frissességre, új lendületre, új erőre, és ezt a Nyugat-Balkánról tudjuk megkapni. Ezért ma az a helyzet, hogy az EU-nak sokkal inkább érdeke a nyugat-balkániak csatlakozása, mint fordítva" - vélekedett a külügyminiszter.
2025. március 4. 02:00

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) és Timcho Mucunski észak-macedón külügyi és külgazdasági miniszter (b) tárgyal Budapesten, a minisztériumban 2025. március 3-án. MTI/Kocsis Zoltán

Brüsszel és több tagállam is kétszínűen viselkedik az Európai Unió bővítésének kérdésében, ez pedig a blokk vonzerejének gyengülésével járhat a Nyugat-Balkánon, így a Magyarországhoz hasonlóan szintén békepárti Észak-Macedóniában is - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be az észak-macedón kollégájával, Timcho Mucunskival közösen rendezett sajtótájékoztatóján az EU nyugat-balkáni bővítését is fontos eszköznek nevezte a kontinens gazdasági helyzetének javítására.

"Az Európai Uniónak szüksége van frissességre, új lendületre, új erőre, és ezt a Nyugat-Balkánról tudjuk megkapni. Ezért ma az a helyzet, hogy az EU-nak sokkal inkább érdeke a nyugat-balkániak csatlakozása, mint fordítva" - vélekedett.

"Azt is látjuk, hogy az Európai Unió több tagországa rendkívül kétszínűen viselkedik ebben a kérdésben, ez a kétszínűség pedig képes az Európai Unió vonzerejének és hitelességének lerombolására a Nyugat-Balkánon. És mi ezt szeretnénk megakadályozni" - tette hozzá.

Majd rámutatott, hogy az EU-s vezetők jó ideje a csatlakozási folyamat érdemalapúságát hangoztatják, amivel Magyarország is egyetért, de akkor ezt az alapelvet minden esetben alkalmazni kell.

"És pusztán az a tény, hogy egy ország háborúban áll, nem vehető számításba érdemként az integrációs folyamatban"
- húzta alá.

A miniszter ezután megerősítette, hogy hazánk teljes erővel támogatja Észak-Macedónia európai uniós csatlakozását, ezért cselekvési tervet írtak alá az ezen folyamattal kapcsolatos tudásmegosztásról.

"Az az érdekünk, hogy Észak-Macedónia minél előbb tagja legyen az Európai Uniónak" - szögezte le.

Illetve üdvözölte, hogy 2010 óta hétszeresére nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, és most is tárgyaltak arról, hogy miként lehetne még több magyar vállalatot bevonni a nyugat-balkáni államban zajló infrastruktúra-fejlesztési programokba.

"A nyitottság mind a két oldalról megvan, tehát a gazdasági együttműködésünk is szép jövő előtt áll"
- mondta.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy sorsdöntő időszakban került sor a találkozóra, ugyanis a Nyugat új, békepárti vezetőt kapott Donald Trump amerikai elnök személyében, s így minden korábbinál nagyobb az esély az ukrajnai háború lezárására.

"Persze baj is van bőven, ezt a bajt Európa háborúpárti vezetői testesítik meg, akik azt vették a fejükbe, hogy mindenképp megakadályozzák Donald Trumpot abban, hogy tető alá hozza a békemegállapodást. Ugye Londonban is egy ilyen összejövetelt láttunk, egy Trump- és békeellenes összejövetel volt ez, amit összehívtak az európai vezetők Londonba, ahol ők úgy döntöttek, hogy a háborút Ukrajnának folytatnia kell, akkor is, ha ez újabb halottakkal jár, újabb pusztítással jár, újabb nagy veszélyekkel jár az eszkaláció terén például" - jelentette ki.

"Magyarország Észak-Macedóniával együtt a béke pártján áll. Támogatjuk Donald Trump erőfeszítéseit a béke megteremtése érdekében, támogatjuk az amerikai-orosz tárgyalások sikerét is, hiszen világosan látjuk, hogy a békét csak egy amerikai-orosz megállapodás hozhatja vissza-Közép Európába" - mondta.

Ennek kapcsán pedig emlékeztetett, hogy a két ország egyaránt támogatta az amerikai békejavaslatot előző héten az ENSZ-ben, mivel ez volt "az egyetlen észszerű, reális békehatározat".

"Nemcsak az észak-macedónok és a magyarok érdeke a béke, hanem minden európai emberé, ugyanis a fejlődésnek, a versenyképesség javításának a természetes közege is a béke" - jegyezte meg. 

MTI/hirado.hu
Címkék:
  • Latorcai Csaba: Miközben Budapest süllyed, "a kapitány" elment nyaralni
    A város költségvetése lyukasabb, mint egy Balaton-parti szúnyogháló, de Karácsony Gergelyt ez sem érdekli - fogta magát, és lelépett. Mert ha valamit igazán tud, az az, hogyan kell elbújni, amikor felelős döntést kéne hozni - írta közösségi oldalán Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes.
  • A gazdák továbbra is ingyen kapják a vizet, bármit is gondol erről Brüsszel
    A korrupt brüsszeli szélsőség, miután a saját zsebét megtömte, a szorgalmas magyar gazdákat a szegénységbe akarja taszítani. A kormány ellenáll a hungarofób - tehát rasszista - EU-támadásoknak.
  • Hogyan válasszuk ki a nekünk megfelelő cégformát?
    Amikor valaki elhatározza, hogy belevág a saját vállalkozásába, az első hivatalos lépések egyike a cégforma kiválasztása. Ez a döntés nemcsak az indulás módját, hanem a jövőbeli működést is alapjaiban határozza meg. Milyen adózási szabályok vonatkoznak majd ránk? Mekkora felelősséget vállalunk? Hogyan fog minket látni a piac és az ügyfelek? A megfelelő cégforma segíthet abban, hogy zökkenőmentesen induljunk, és abban is, hogy hosszú távon életképesek maradjunk.
MTI Hírfelhasználó