Gyurta Dániel: az egész sportvilág arra figyel, mi történik ezen a héten Budapesten
Keddtől a Duna Arénában rendezik a rövidpályás úszó-világbajnokságot. Az esemény tovább erősíti a magyar úszósport presztízsét is az olimpiai bajnok Gyurta Dániel szerint, aki jelenleg a Külgazdasági és Külügyminisztérium sportdiplomáciai főosztályvezetője, de volt a NOB tagja is.
2024. december 9. 12:25
Jó emlékei vannak a 25 méteres medencéről az olimpiai bajnok úszó Gyurta Dánielnek, ám egy világbajnokság azért mégis kiemelkedő, egyre jobban jegyzi a nemzetközi közösség is, a sportági szövetségen belül is szerinte nő a rövidpályás világverseny presztízse.

Nem tagadja, a nemzetközi mezőny a mostani vb-n "nem lesz olyan nagy", és fontos nevek hiányoznak majd, például a négyszeres párizsi aranyérmes francia Léon Marchand, valamint Milák Kristóf is kihagyja a viadalt, ennek ellenére erős küzdelmet vár. A magyar csapat várható teljesítményével kapcsolatban elmondta: nem szereti azt a terhet rátenni a versenyzőkre, akik hosszú pályán kiválóan teljesítenek, hogy ez egyértelműsíti, hogy rövid pályán is jól fognak menni. Emellett nagyon kíváncsi arra, hogy Kós Hubert – aki egyébként az év egy részében 50 yardos medencében készül Marchand-nal Amerikában – hogyan fog szerepelni most rövid pályán. Bízik benne, hogy – mivel az amerikai rendszernek egy fő szempontja a forduló és az azt követő kidelfinezés, illetve a sprintszámok – jól fog szerepelni, de kíváncsian várja, hogy a hosszú pályás formáját miként tudja átmenteni rövid pályára.

Arról, hogy maga a verseny mit adhat a magyar úszósportnak vagy tágabban a magyar sportdiplomáciának, Gyurta Dániel elmondta: a hazai sportéletnek az ilyen események kiemelten fontosak, hiszen egy-egy ilyen esemény után jóval több fiatal tehetség kezd el úszni.

"Látjuk, hogyan figyel az egész nemzetközi sportvilág arra, hogy ebben az egy hétben mi történik Budapesten, mi történik a Duna Arénában, hogyan versenyeznek, hány világcsúcs születik. Az is látható, milyen különleges személyiségek érkeznek ilyenkor erre az egy hétre Budapestre, különböző NOB-tagok, a nemzeti olimpiai bizottságok elnökei, különböző világsportszövetségek elnökei, illetve nyilván nagyon sok egyéb személy, aki csak emiatt jön ide" – fogalmazott a külügy sportdiplomáciai osztályvezetője, hozzátéve, hogy ilyenkor a sportdiplomácián keresztül a diplomáciában is nagyon sok fontos sikert és célt tudnak elérni, ezért ők ezeket a helyzeteket próbálják a maguk javára is fordítani.

Infostart
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Aranymisés magyar pap a Délvidéken
    Márai Sándor kijelentette, a magyarok annyira élnek, amennyire Magyarország él. Ez kiemelten alkalmazható az elszakított nemzetrészek tagjaira, "hiszen ezen közösségek léthelyzetének egyik meghatározó tényezője a velük szemben alkotmányos felelősséget viselő anyaország aktuális helyzete.
  • Homokkomárom a katolikus egyház fontos „lelki erőműve"
    Soltész Miklós a minden hónap 13-án a Kisboldogasszony-kegytemplomnál tartott engesztelő nap alkalmából beszélt arról, hogy a Nyolc Boldogság Közösség női szerzetesrend a kolostorépület - az egykori ferences rendház - felújítására félmilliárd forint állami támogatást használhat fel.
  • Külhoni magyarlakta területek
    A Lajtától a Berecki-havasokig, a Dunajectől a Tengermellékig... Az elmúlt években 600 ezer magyarországi diák jutott már el a külhoni területekre, idén is tehát határtalanul osztálykirándulás, határtalan magyarság - tette hozzá.
MTI Hírfelhasználó