Hölvényi György: Európa jövőjét veszélyezteti a felelőtlen háborús készülődés
2025. április 3. 12:15
Az Európai Uniónak a saját kezébe kell vennie a sorsát és meg kell erősíteni a védelmét, ez azonban nem Ukrajnáról, hanem a kontinens jövőjéről kell, hogy szóljon – jelentette ki Hölvényi György a közösségi oldalán csütörtökön közzé tett videóüzenetében.
A KDNP EP-képviselője hangsúlyozta: Európa jövőjét veszélyezteti „az a felelőtlen háborús készülődés, amelyre az európai polgárok sosem adtak felhatalmazást."
Azzal a videóval kapcsolatban, amelyben egy uniós vezető sürgeti, hogy a polgárok hetvenkét órára elegendő túlélő csomagokkal készüljenek, Hölvényi György azt mondta, „elképesztő, a politikai üzenete ugyanakkor nagyon komoly".
Nem engedhetjük meg, hogy a háborús készülődés költségei tovább merítsék a tagállamok forrásait.
A háború folytatása és Ukrajna EU csatlakozása évente további négyszázötvenezer forint kiesést jelentene minden magyar családnak. Ebből elég volt! – hangoztatta az európai parlamenti képviselő.
Kitért arra: véget kell vetni az erőszaknak Kongóban is; erre hívta fel a figyelmet a hetven áldozatot követelő februári mészárlás kapcsán rendezett vitában. Az iszlamista fegyveresek újabb vérengzése, a keresztényekkel szembeni fékevesztett erőszak határozott lépéseket sürget - mondta Hölvényi. Jogos elvárásnak nevezte, hogy a kongói kormány tegyen erőfeszítéseket az iszlamisták visszaszorítására. Az üldözöttek melletti kiállás nem csak vallási, hanem emberjogi kérdés is – fűzte hozzá.
Közölte: rövidesen útnak indul Nigériába, ahol ugyancsak elkeserítő a helyzet, csak a tavalyi évben iszlamista szélsőségesek több mint háromezer kereszténnyel végeztek az országban, ez több mint fele a keresztényüldözés összes halálos áldozatának. Épp itt az ideje tehát, hogy a hallgatást felváltsa a cselekvés! – szögezte le a kereszténydemokrata politikus.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Orbán Viktor elmondta: lezárult az Otthon Start Program társadalmi vitája és a beérkezett javaslatok alapján szerdán véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt. Egy új javaslatot is tárgyalt a kormány, egy új támogatási formáról, amit a közszolgálatban dolgozóknak indítanak. A támogatás összevonható lesz az Otthon Start Hitellel - jelezte.
"Magyarország a tökéletes példa arra, hogy amikor azt kértük, próbáljanak meg gondoskodni az ide látogató szurkolók és közösség jobb kiszolgálásáról, a kormányzat és a promóter válasza is az volt, hogy oké, csináljuk. A megfelelő időben szánták el magukat a munkálatokra, így az idén megcsodálhatjuk ennek az eredményét, amelyhez ezúton is szeretnék gratulálni" - mondta Stefano Domenicali.
Bakondi György elmondta, azon túl, hogy az ország a szerb határ őrizetében a magyar emberek biztonságát szolgáló rendészeti intézkedéseket tesz, hosszú ideje küld az észak-macedón-szerb határra magyar rendőri erőket.