Joe Biden az X közösségi oldalon közzétett levelében úgy fogalmazott: "úgy hiszem, hogy a pártom és az ország legjobb érdekét az szolgálja, hogy visszalépjek, és kizárólag kötelezettségeim teljesítésére összpontosítsak elnöki időszakom hátralévő idejében".
Utoljára frissítve: 2024. július 21. 22:04
2024. július 21. 21:41
free beacon
Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől - az amerikai elnök a közösségi médiában közzétett közleményben jelentette be ezt a szándékát vasárnap.
Joe Biden az X közösségi oldalon közzétett levelében úgy fogalmazott: "úgy hiszem, hogy a pártom és az ország legjobb érdekét az szolgálja, hogy visszalépjek, és kizárólag kötelezettségeim teljesítésére összpontosítsak elnöki időszakom hátralévő idejében".
Joe Biden egyben azt ígérte, hogy döntésének részleteit a jövő héten a nemzethez intézett beszédben fejti majd ki.
A demokrata párti elnök egy másik, a közösségi médiában közzétett üzenetben azt is közölte, hogy teljes mértékben támogatja Kamala Harris jelenlegi alelnök jelöltségét, valamint a republikánus elnökjelölt, Donald Trump legyőzése érdekében a Demokrata Párt egységét sürgette.
A demokrata párt kongresszusi vezető politikusai méltatták az elnök döntését, köztük Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője, aki úgy fogalmazott, hogy Joe Biden a párt és az ország érdekét helyezte előtérbe, amikor nehéz döntést hozott.
Joe Bidenre június 27., a számára sikertelen televíziós elnökjelölti vita óta egyre nagyobb nyomás helyeződött pártja részéről, megválasztott kongresszusi tagok, valamint korábbi tisztségviselők és a Demokrata Párt anyagi támogatói felől, hogy lépjen vissza a jelöltségtől.
Az amerikai politikában évtizedek óta nem fordult elő, hogy hivatalban lévő elnök elállt az újraválasztási szándékától. Legutóbb, 1968-ben Lyndon Johnson volt az az elnök, aki bejelentette visszalépését.
mti
Donald Trump saját közösségi oldalán, a Truth Socialon reagált Joe Biden visszalépésére.
Miután Joe Biden elnök hivatalosan visszalépett az elnökválasztástól, Donald Trump volt elnök, republikánus elnökjelölt ezt írta:
A csaló Joe Biden nem volt alkalmas arra, hogy induljon az elnökválasztáson, és természetesen nem alkalmas a szolgálatra - és soha nem volt az!
Hozzátette: "Csak hazugságokkal, álhírekkel szerezte meg az elnöki pozíciót."
Trump ezt írta: "Mindenki körülötte, beleértve az orvosát és a médiát is, tudta, hogy nem képes elnök lenni, és nem is volt… És most nézzék meg, mit tett hazánkkal, amikor emberek milliói jönnek át a határunkon. teljesen ellenőrizetlenül, sok közülük börtönből vagy elmegyógyintézetből, és terroristák is vannak köztük.
Trump hozzátette: "Sokat fogunk még szenvedni az elnöksége miatt, de nagyon gyorsan kijavítjuk az általa okozott károkat. TEGYÜK ÚJRA NAGGYÁ AMERIKÁT!"
A politikai agónia megkezdődött, és az elhúzás helyett felgyorsulni látszik. A józanabbak már azon ügyködnek, hogy legalább a látványos összeroskadást megelőzzék. Igyekeznek Patyomkin falat összemalterozni a látvány eltakarására.
Az új uniós költségvetés tervezete, amely szinte korlátlan lehetőséget adna az uniós tisztviselőknek a nemzeti kormányok zsarolására, újabb példája azoknak a lépéseknek, amelyek a nemzetállami függetlenség teljes felszámolását célozzák.
A miniszterelnök szerint Magyarország érdeke, hogy Ukrajna mint állam fennmaradjon, de ez nem jelentheti azt, hogy „mi tartsuk el és mi tartsuk fenn” a szomszédos országot.
"Felháborító, hogy a gyermekek védelmének ügyét politikai haszonszerzésre próbálják felhasználni, miközben, amikor kormányon voltak, semmit nem tettek, ezt követően pedig, amikor csak lehetett, következetesen akadályozták a szabályozás szigorítását" - olvasható Soltész Miklós bejegyzésében.