KDNP: Jeanne d'Arc harca és mártíriuma folytatódik
Jeanne d'Arc harca és mártíriuma folytatódik címmel közleményt adott ki a Kereszténydemokrata Néppárt.
2025. január 27. 10:27
A közleményt változtatás nélkül közöljük:
 
A franciaországi Nizza városának vezetői 2023 novemberében a helyi kötődésű Atelier Missor művészcsoportot kérték fel egy Jeanne d'Arc lovasszobor elkészítésére. A városfejlesztési projekt keretében elkészült alkotás már a helyére került. A közelmúltban azonban jogi csűrést-csavarást követően a közigazgatási bíróság arra kötelezte Nizza városát, hogy az emblematikus lovasszobrot eltávolítsa.
 
Az Amerikában már megtörtént változás reméljük, hogy Európában sem várat sokáig magára. A KDNP támogat minden olyan törekvést, ami keresztény alapú nyugati kultúránk megóvását szolgálja.
 
A KDNP-s mátészalkai polgármester, dr. Hanusi Péter hivatalos levélben megkereste Christian Estrosi nizzai polgármestert, akinek felajánlotta, hogy a Szent Johanna szobrot befogadják és a város közterületén elhelyezik.
 
Dr. Semjén Zsolt
miniszterelnök-helyettes 
 
Dr. Simicskó István 
frakcióvezető 
 
Dr. Hanusi Péter
polgármester
GK
  • Latorcai Csaba: Miközben Budapest süllyed, "a kapitány" elment nyaralni
    A város költségvetése lyukasabb, mint egy Balaton-parti szúnyogháló, de Karácsony Gergelyt ez sem érdekli - fogta magát, és lelépett. Mert ha valamit igazán tud, az az, hogyan kell elbújni, amikor felelős döntést kéne hozni - írta közösségi oldalán Latorcai Csaba közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes.
  • A gazdák továbbra is ingyen kapják a vizet, bármit is gondol erről Brüsszel
    A korrupt brüsszeli szélsőség, miután a saját zsebét megtömte, a szorgalmas magyar gazdákat a szegénységbe akarja taszítani. A kormány ellenáll a hungarofób - tehát rasszista - EU-támadásoknak.
  • Hogyan válasszuk ki a nekünk megfelelő cégformát?
    Amikor valaki elhatározza, hogy belevág a saját vállalkozásába, az első hivatalos lépések egyike a cégforma kiválasztása. Ez a döntés nemcsak az indulás módját, hanem a jövőbeli működést is alapjaiban határozza meg. Milyen adózási szabályok vonatkoznak majd ránk? Mekkora felelősséget vállalunk? Hogyan fog minket látni a piac és az ügyfelek? A megfelelő cégforma segíthet abban, hogy zökkenőmentesen induljunk, és abban is, hogy hosszú távon életképesek maradjunk.
MTI Hírfelhasználó