Kallas leváltotta a demokráciát
Brüsszelben egy ideje elfelejtették, vagy végtelen hataloméhségükben ignorálni merészelik a demokráciának azt az alapelvét, hogy az ellenzéket nem lehet teljesen kizárni mindenből. A liberálbalos társaság éppen azt ássa alá ezzel a gyakorlattal, amit maga naponta kér számon másokon: a fékek és ellensúlyok gyakorlatát.
2025. május 24. 06:48

Főbiztos és elnök – euronews.com

Brüsszelben kezdik felismerni, hogy hibát követtek el Kaja Kallas volt észt kormányfő kinevezésével az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének posztjára - közölte az orosz Külső Hírszerző Szolgálatának (SZVR) sajtóirodája szerdán a honlapján hírszerzései értesülésekre hivatkozva. Kövesdi Károly Európa-érmes újságírónak tett föl kérdéseket a Gondola.

- Szerkesztő úr, Kaja Kallas EU-főbiztos úgy fogalmazott az amerikai elnökkel szemben, hogy +a szabad világnak új vezetőre van szüksége+. Tehát néhány hónappal az után, hogy az amerikaiak nagy többsége, vitathatatlan tisztaságú választáson úgy döntött, hogy Trump legyen az USA elnöke, egy EU-főbiztos egy személyben felülbírálta a demokráciát, jelképesen leváltotta az elnököt. Itt csupán a liberalizmus elmetorzító hatásáról van szó, vagy egy konkrét személy egyedi megháborodásáról? Miért?

Nem ismerem Kaja Kallas előéletét és eddigi pályafutása sem úszik fényárban előttem, de ez a „felismerése” olyan elszólás volt, ami nem csupán egyszemélyes vélemény. A liberálbolsevik csapat valószínűleg testületileg úgy véli – és ebbe éli bele magát –, hogy Donald Trump elnöksége csak egy félrelépés lehet az amerikai demokráciában, a szabad világban, és majd – mint egy betegség – elmúlik. Csak ki kell böjtölni, s amennyiben lehet, minél kisebb „veszteséggel” túlélni ezt a választási ciklust. (Ha már nem sikerült kiirtani, mint egy vírust, bár volt rá vagy három kísérlet.) Természetesen várható volt, hogy Trump győzelmét nem fogadja kitörő örömmel a brüsszeli zárt osztály, de azt hinni, hogy egy nagy legitimitású, erős amerikai elnökkel szemben ilyen üzeneteket lehet megfogalmazni, az öntelt ostobaság csúcsa. Kallas egyébként a brüsszeli „semmitgondol-nagyotmond” (az orwelli „újbeszél” után szabadon) prototípusa. Arra, hogy a hölgy mennyire hűségesen játssza a ráosztott szerepet, mi sem jellemzőbb, mint amit a szerb csatlakozás kapcsán talált mondani: a Nyugat-Balkánnak ki kell használnia az EU-bővítési lendületét. Úgymond. (Csak nem a magyar elnökség visszhangzik a kicsi galamblelkében?) Vagy az ukrajnai csatlakozást (ami egy rossz vicc) véli „lendületnek”? Egészen megdöbbentő ez a szervilizmussal elegy lakájlelkület… Kallas még mindig azt hiszi, hogy működhet az a „demokráciamodell”, amikor főnökasszonya megüzeni az olaszoknak, hogyan kell „jól” választani, ha nem akarnak úgy járni, mint Magyarország.

EU-intelligencia - mandiner.hu

- Az orosz hírszerzés tudni véli: Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke elégedetlensége abban nyilvánult meg, hogy a főképviselőt eltávolították az EU védelmi politikájának stratégiai tervezéséhez szükséges dokumentumok előkészítéséből. Ha már az évszázad legnagyobb korrupciós vádja alatt nyögő bizottsági elnök is alkalmatlannak látja a külügyi főbiztosi pozícióra Kallast, akkor mit gondoljunk az EU, egyébként nyögvenyelős kiválasztási módszeréről?

Ursula valószínűleg azt hitte, hogy észt barátnéja majd „belenő” a feladatba, mint taplógomba a fatörzsbe, de ma már ő is látja, hogy tévedett. Egy kontinens védelmi politikájának megtervezéséhez azért némi szakértelem is szükségeltetik, ez (Weöres Sándor után szabadon), nem csak „letyepetye-lepetye” a sajtó éhes és szorgos magnóiba csacsogva. A korrupciót még elviseli ez a nagy, tohonya szervezet, de ilyen súlyos témában, mint a védelmi stratégia, nem elég a felületes radikalizmus, ami a hölgyet jellemzi. E tekintetben talán óvatos optimizmust is feltételezhetünk?

- Az EU a főbiztosok kiválasztásakor kirekesztette a patriótákat, csak szélsőbalos figurákat lehetett pozícióba ültetni. Miért az az érzésünk, hogy ez a fajta brüsszeli gyűlöletpolitika nemcsak az európai demokráciát, hanem magát a demokráciát is lejáratja, társadalomszervezésre alkalmatlan modellnek tünteti fel?

Brüsszelben egy ideje elfelejtették, vagy végtelen hataloméhségükben ignorálni merészelik a demokráciának azt az alapelvét, hogy az ellenzéket nem lehet teljesen kizárni mindenből. A liberálbalos társaság éppen azt ássa alá ezzel a gyakorlattal, amit maga naponta kér számon másokon: a fékek és ellensúlyok gyakorlatát. Ez előbb-utóbb megbosszulja magát, és visszaüt rájuk. A gyűlöletpolitika nem vezet sehová, a társadalomszervezést pedig alapjaiban rengeti meg.
 

Molnár Pál

Gondola
  • Orbán Viktor: akit Ukrajnában agyonvertek, egy közülünk
    "Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
  • Idegenek fizetnek nekik, és ők elárulják hazájukat
    Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
  • Győztünk!
    Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
  • Egy távoli, hiteltelen „bíróság" ítéleteinek vetnék alá a társadalmat
    Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
  • Zelenszkij és Leyen arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!
    Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.
MTI Hírfelhasználó