Nagyhangverseny Torockón
A Nagyszínpadon a Cimbaliband, a Balkan Fanatik, a Csík Zenekar koncertezik, valamint ugyanitt az Összetartozás koncert részeként Baricz Gergő, Dolhai Attila, Miller Zoltán és Keresztes Ildikó lép fel. A szombati program zárásaként a tűzijátékot a Szent Efrém Férfikar élőben kíséri a Nagyszínpadról.
2023. június 3. 07:14

A Csíkzenekar – iec2020

Programkavalkád várja a torockói Duna-nap szombati látogatóit: a rendezvényen többek között Petőfi-kiállítás, hagyományőrző programok és filmvetítések, irodalmi műsorok, interaktív mesejáték, valamint Baricz Gergő, Dolhai Attila, Miller Zoltán és Keresztes Ildikó részvételével nagykoncert várja a helyszínre látogatókat.

A szervezők tájékoztatása szerint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. szervezésében megvalósuló Duna-napon a nagyközönség megtekintheti a Petőfi Sándor életéről és költői munkásságáról összeállított mozgókiállítást a Petőfi-buszon, valamint a Hazajárók, magyarok a Kárpát-medencében címmel összeállított szabadtéri tárlatot is.
   
A 2022-es Duna Nap mesterségbemutatójának sikerén felbuzdulva a szervezők idén még közelebb hozzák a szervezők a mestereket és tanítványaikat: a látogató nem csak az adott mesterség folyamataiba nyerhetnek betekintést, hanem próbára tehetik ügyességüket is kézműves mesterek útmutatásával - olvasható a Duna-nap honlapján.
   
Mint írják, az idén három naposra bővül rendezvényen emellett többek között íjászatot, torockói népviselet-bemutatót és kézműves vásárt is szerveznek. Az Ízek utcájában gasztronómiai élmények várják az érdeklődőket.
   
A Tündérkertben gyerekprogramokat, egyebek mellett Petőfi Sándor életútját bemutató kincskereső játékot, interaktív mesejátékot, akadálypályát, valamint kézműves foglalkozásokat szerveznek. A Városháza dísztermében a különböző korosztályok számára a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült filmeket vetítenek, az Unitárius templomban pedig megtekintő lesz a Szent Korona másolata.
   
A Pilvax udvaron Gyimesi Emese történész Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szerelmi szabadságharca címmel tart előadást, majd a Kifordulás című, egyszemélyes eposzparódia lesz megtekinthető A helység kalapácsa nyomán Molnár Bence előadásában. Ugyanezen a helyszínen Mi a szerelem? címmel kerekasztal-beszélgetést tartanak Gyimesi Emese történész, valamint Kucserka Zsófia, Rózsafalvi Zsuzsanna és Kovács Sándor irodalomtörténészek részvételével - olvasható a honlapon.
   
A Pódiumszínpadon fellép Szvorák Katalin és zenekara; Napjaink Petőfije. címmel Petőfi szavalásokat és zenés produkciókat adnak elő Bánföldi Szilárd és Boros Erzsébet közreműködésében; valamint Járok, kelek én is zöld erdőben címmel a torockói kisiskolások előadását ismerheti meg a közönség - írják.
   
A honlap tájékoztatása szerint a Nagyszínpadon a Cimbaliband, a Balkan Fanatik, a Csík Zenekar koncertezik, valamint ugyanitt az Összetartozás koncert részeként Baricz Gergő, Dolhai Attila, Miller Zoltán és Keresztes Ildikó lép fel. A szombati program zárásaként a tűzijátékot a Szent Efrém Férfikar élőben kíséri a Nagyszínpadról.
   
A Duna-napot 2014 óta tartják meg a június 4-i nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó hétvégén az Europa Nostra-díjas Torockón. A Duna-nap célja, hogy a magyarlakta vidékekről érkező művészek előadásaival, koncertjeivel, gyermekeknek és felnőtteknek szóló programokkal erősítsék a nemzeti összetartozás érzését. Az anyaországból, Délvidékről, Őrvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és Erdélyből érkező fellépőknek köszönhetően a Duna-nap programjaira ellátogatók részesei lehetnek az ősi kultúra, a hagyomány és a modern világ találkozásának.
   
A Duna-nap részletes programja a www.dunanap.com oldalon olvasható.

MTI
Címkék:
  • Zelenszkijnek a végét jelentené – minden szempontból – a béke
    Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
  • Továbbra is zéró szinten a hazai klubfutball
    Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
  • Winston-salemi tenisztorna - Fucsovics harmadik trófeája
    Fucsovics pályafutása ötödik ATP-fináléjára készülhetett, eddigi mérlege két győzelem és két vereség volt: 2018-ban a genfi, tavaly pedig a bukaresti salakon diadalmaskodott, két keménypályás döntőjét viszont elveszítette 2019-ben Szófiában és 2021-ben Rotterdamban.
  • A jövő Magyarországa a falvakban épül
    Nagy István a Simonyi Károly Általános Iskola felújított épületének átadásán azt mondta, hogy ezeket a célokat szolgálja a Magyar Falu Program is, melynek indulása óta már több mint 1100 milliárd forintot fordított az állam a kistelepülések fejlesztésére.
  • Kultúraromboló invázorok Európában
    El kell távolítanunk a hatalomból azokat, akik előjogokat adnak a jövevényeknek, miközben hátrányosan megkülönböztetik az őshonos lakosokat.
MTI Hírfelhasználó