A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be az ünnep, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel - olvasható a közleményben.
2024. október 31. 14:00
A Pantheon – wikipedia
November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg - olvasható a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében.
Azt írták: ezen a napon "imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk", hogyan kell követni Jézust.
Emlékeztettek: mindenszentek ünnepe kötelező egyházi ünnep, vagyis a katolikus hívek számára előírás a szentmisén való részvétel.
A keleti egyházban már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be az ünnep, aki a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel - olvasható a közleményben.
III. Gergely pápa (731-741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a "Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek" emléknapjává tette mindenszentek ünnepét.
November 1-jére IV. Gergely pápa (827-844) döntése értelmében került az ünnep.
A szélsőbal azon taktikája, hogy bődületeseket kell hazudni, és mire a hazugság kiderül, addig is rengeteget rombol, majd a kiderülés után is ott ragad a sár egy része az ártatlan áldozaton, nos ez a taktika aljas, de politikailag hasznos.
A három magyar város folyóiratainak művelődési akciója önmagában is nagyszerű, ám jelentősége szélesebb: vonzó mintát ad művelődésünk térbeli kiterjesztéséhez.
Juhász Hajnalka országgyűlési képviselő a közösségi oldalán jelentette be a Teremtésvédelmi Digitális Polgári Kör megalakulását. Ismerje meg az alapító tagokat!
A Fidesz–KDNP országos listáját a biztos szavazó pártválasztók 47 százaléka támogatná egy most vasárnap esedékes választáson, míg a Tisza Pártra csak 42 százalékuk voksolna – derül ki az Alapjogokért Központ országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.
Ha az az antifasizmus, hogy a nyílt utcán, fényes nappal válogatás nélkül megtámadnak embereket és vassal véresre verik őket, akkor ebből nem kérünk, mert ez nem antifasizmus, hanem erőszak, terrorizmus - rögzíti Homa János.