A magyar Sion - archív

Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténésszel beszélgettünk a magyar építészet egyik legnagyobb teljesítményéről, az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház létrehozásáról.

– 2024 miért is fontos a magyar művészettörténet számára?

– Nemcsak a művészettörténészek számára, hanem az egész magyar nemzet számára jelentős dátum ez, mivel kétszáz évvel ezelőtt, 1824-ben úgy tűnt, hogy Magyarország főtemplomát, az esztergomi főszékesegyházat sikerül befejezni.

– Miért is ilyen jelentős az esztergomi bazilika létrejötte?

– A reformkor elején megfogalmazódott, hogy nem csupán bazilikát kell építeni Esztergomba, hanem „magyar Siont”, „magyar Vatikánt”. A cél az volt, hogy a mohácsi csatavesztés előtti Magyar Királyság fénykorát felélesszék. A bazilika klasszicista épülete volt ennek az elgondolásnak a központi eleme.

Az esztergomi bazilika fontos jelképe volt nemcsak a katolikus egyháznak, hanem az egész magyar nemzet számára.

Lelki igazodópont volt. A reformkori mozgalom egy elfeledett darabja, holott elfeledni egy ilyen monumentális épületet, amely Európa harmadik legnagyobb bazilikája, nem lehet. Ezért is fontos, hogy emlékezzünk azokra az értékekre, amelyek a haza sorsának jelentős állomásai.

– Rudnay tehát, közel háromszáz év után elhatározta a lehetetlent, hogy visszateszi a prímási székhelyet a Szent István-i helyére.

– Igen, a bécsi udvarnál sikerült kijárnia, hogy egyetlen év alatt, 1820-ra kiköltözött a Várhegyről az osztrák katonaság.

Rudnay Sándor prímás így bevonulhatott Esztergomba, a Várhegyre a középkori királyi palota romjaira emelt osztrák laktanyába, és megkezdhette a kiégett, romba dőlt fényes középkori székesegyház romjainak eltakaríttatását.

– Egy lerombolt városban akart bazilikát építeni?

– Igen, azzal kezdődött a munka, hogy az elpusztult Várhegyen eltakaríttatta a romokat. A szebb köveket külön erre a célra kialakított, úgynevezett mintaterembe helyezték, amelynek kőanyaga ma az Esztergomi Vármúzeumban található meg. Más, kevésbé műves köveket pedig az esztergomi lakosok vihettek el, amelyeknek felhasználásával felépült a polgárváros.

Ezért van az, hogy ma a régi épületek lebontásakor faragott középkori kövek kerülnek elő.esztergomi bazilika Bakócz-kápolna

Az esztergomi bazilika Bakócz-kápolnájának egy részlete az Esztergomi Vármúzeumban. Forrás: Wikipédia

– Mi lehetett Rudnay Sándor sikerének a titka?

– Az, hogy terveiről meg tudta győzni a bécsi udvart, emellett kiváló szervező is volt, képes volt összefogni az építéssel kapcsolatos feladatokat. Mindenki érezte, hogy a bazilika építése több mint egy épület létrehozása. Gondoljunk csak bele, ez a magyar reformkor legjelentősebb időszaka. 1823-ban készül el a Himnusz, 1825-ben Széchenyi István jelentős összeget ajánl fel a Magyar Tudós Társaság számára, a Magyar Tudományos Akadémia megalakítására. A tudomány, képzőművészet, a zene és sok minden más sok évszázad után ekkor indul meg hazánkban.

Ennek egyik példaképévé vált az esztergomi bazilika is, amely Európa egyik a legnagyobb építkezése volt a korában.

Óriási, emberfeletti munkát végeztek, hiszen 1824-re nemcsak a kriptarész épült fel, hanem a jelenlegi bazilika egészen a kupoláig! Mindez a mai viszonyok között is elismerő teljesítmény lenne. Ráadásul olyan színvonalon sikerült mindezt megalkotni, hogy nemcsak egyszerűen építettek, hanem megoldottak olyan mérnöki, műemlékvédelmi kihívásokat, amelyek korábban ismeretlenek voltak.

– Mire gondol pontosan?

– Többek között arra, hogy tudatosan igyekeztek megmenteni a hódoltság előtti épített örökségünket. Ennek legragyogóbb példája a Bakócz-kápolna esete, amelyet 1600 darabra szedtek szét és elszállítottak, majd beleépítették a készülő bazilikába. Ez volt a hazai műemlékvédelem kezdete, amellyel egy csodálatos, reneszánsz kápolnát sikerült megmenteni.

Az osztrákok álmodni sem mertek volna arról, hogy milyen hamar elkészülhet, hiszen 1820-ban volt az alapkőletétel és 1824-re már szerkezetkész az épület!

– Ez váltotta ki a bécsi udvar féltékenységét?

– Rudnay az uralkodó feltétlen híve volt, így ilyen eleinte nem merülhetett fel, Rudnay halála után azonban megkezdődtek a problémák. Az Esztergomi várhegy kiemelkedő helyen áll, hegytetőn. A párizsi Sacré Coeurön kívül nincs még egy ilyen monumentális bazilika Európában. Talán túl nagy, túl domináns lett. Gondoljunk csak bele, nagyobbra sikerült, mint a bécsi Hofburg. Továbbá egyre több osztrák építésznek állt az érdekében nemcsak az, hogy efféle óriási megrendeléshez jusson, hanem az is, hogy learassa a babérokat. Ilyen volt Peter von Nobile, aki szerette volna befejezni a bazilikát.

Az építészt, Packh Jánost minden eszközzel igyekeztek ellehetetleníteni, a bécsi építészeti iroda hét évig ellenőrizte az építkezést, és arra akarták rávenni, hogy mondjon le az építésvezetőségről.

Packh erre nem hajlandó, nem is volt oka rá, hiszen karnyújtásnyira állt a befejezéstől. Ekkor a bécsi építészeti iroda utasítására, statikai vizsgálat ürügyén elkezdik visszabontani a falakat… Packh továbbra sem mond le, majd 1838-ban tisztázatlan körülmények között meghalt. A hivatalos híradás szerint rablógyilkosság áldozata lett.

Az esztergomi bazilika végül csak 1869-re, harminc év múlva készül el, de a grandiózus terv, a Magyar Vatikán, a Várhegyre tervezett prímási palota – a 24 kanonoki palotával, papneveldével és tanítóképzővel – egy része máig befejezetlen maradt.

1824-ről érdemes megemlékezünk, hiszen a reformkori Magyarország valóban közel volt egy nagy álmának a megvalósításához. Mához szóló üzenete igen aktuális: megmutatja, hogy bátorság és kitartás jellemzi az ezeréves történelmünket. A magyar ember nem ismer lehetetlent.

Tóth Gábor