Azért kell keresnünk Piroska magyar királylány és császári férje pompás 12. századi, kortárs mozaik-ábrázolását a Hagia Sophia egykori császári fő keresztény templomban, az eredetileg a falakat teljesen beboríó mozaikképek között, mert 1453 óta már nem keresztény templom, és örülnünk kell, hogy az Isztambulban ma is tisztelt Iréné császárnő és férje portréját a muzulmánok is merőrizték – rögzíti Prokopp Mária professzor.
2024. március 7. 21:32
magyarkurir.hu
Könyves Kálmán a bizánci kapcsolat erősítéséért Szent László lányát, Piroskát a bizánci császárhoz adta feleségül. A lány Iréne néven lett az ortodoksz kereszténység szentje. Prokopp Mária művészettörténészt kérdezte a Gondola.
– Professzor asszony, Szent László lánya Bizáncban császárné lett. Mi mai magyarok miért lehetünk büszkék a szentté vált magyar nőkre?
– Mert élték a Kereszténység főparancsolatát, a feltétel nélküli Isten- és ember szeretetet ! - amit az akkor már több száz éves keresztény európai államok NEM tudtak ilyen magas fokon megvalósítani, főképpen nem a királyi családokban. Ezért NAGY példa volt a Magyar Királyság első uralkodóháza, az Árpád-dinasztia, a keresztény életvitelében is Európában.
A szent magyar királylányok sorát Skóciai Szent Margit (1045-93), Szent István unokája nyitotta meg, ő III. Malcolm skót király felesége volt (1069 -93), aki felvirágoztatta Skóciát. Edinburgh minden éveben ünnepi megemlékezéssel köszönti őt.
Időrendben a következő híres magyar királylány Szent László lánya, Piroska ( 1088-1134), aki 2 évesen elveszítette az édesanyját és hétévesen az édesapját. Kálmán király biztosította a nevelését, ő adta férjhez Bizáncba 1105-ben a későbbi II. Joannesz Komnenosz császárhoz. 1118-ban koronázták császárnévá, Ő volt a bizánci császárnék közül az első nyugat-európai!
8 gyermek édesanyja volt, akik közül I. Nagy Mánuel 1143-1180) követte apját trónon. Piroska-Iréné aktív uralkodótársa volt a férjének.
Szent Erzsébet (1207-31), II. András királyunk lánya, majd IV, Béla király lányai, Szent Kinga, Jolánta, Konstanca és Margit folytatták a sort, majd III. András Erzsébet lánya, a Tössi Erzsébet gyakorolták hősi fokon a keresztény szeretetet.
S a magyar Anjou-család is felmutatta a szentség példáját a 14. században, Nagy Lajos király Hedvig lányában.
– Piroska-Iréne nem „csak" tiszteletet, hanem szeretetet is ébresztett bizánci alattvalóiban. Hogyan érte ezt el?
– Piroska magyar királylány, aki korán elvesztette a szüleit, hétévesen teljesen árva lett, mélyen átérezte a Szeretet jelentőségét, és tudott hősies szeretettel viseltetni minden társadalmi réteg minden emberéhez!
1124-ben megalapította a Pantokrátor, a Fenséges Isten oltalma alá helyezett hatalmas kolostoregyüttest, amely három templomot, két szerzetesi kolostort, idősek otthonát, rokkant-menhelyet, árvaházat és öt kórtermet foglalt magába. Itt rend és tisztaság uralkodott.
Minden gondozott napi szappanadagot kapott. Piroska császárné az élete utolsó éveit a Pantokrátorban töltötte imában és vezeklésben, mint Xénia = Idegen nevű szerzetesnő. A Hagia Sophia dómban van eltemetve zöld márvány szarkofágban, amelyen ékes hexaméter költemény hírdeti a császárné szent életét.
– Átmenetileg múzeummá vált, ma ismét mecset az az épület, amelyben Piroska-Iréne arcképe középkori alkotáson megcsodálható Isztambulban. A magyar turistáknak miért kell keresniük az alkalmat, hogy személyesen tiszteletüket tegyék Piroska-Iréne képe előtt?
– Azért kell keresnünk Piroska magyar királylány és császári férje pompás 12. századi, kortárs mozaik-ábrázolását a Hagia Sophia egykori császári fő keresztény templomban, az eredetileg a falakat teljesen beboríó mozaikképek között, mert 1453 óta már nem keresztény templom, és örülnünk kell, hogy az Isztambulban ma is tisztelt Iréné császárnő és férje portréját a muzulmánok is merőrizték, nem verték le, de a magyarok 12. századi nagy dicsőségéről ott már senki sem tud semmit!
A mai magyarok feladata, hogy megismerjük először mi magunk a történelmümket, és ezt követően hallassuk szavunkat 1000 éves európai történelmi öntudattal, főképpen azokon a területeken, amelyek kulturális életének tevékeny alakítói voltunk az 1100 éves történelmünk alatt.
Az lenne ésszerű, ha nem akarnánk a faanyagokat műanyagokkal kiváltani, éppen ellenkezőleg, minél több műanyagot kellene kiváltani fával. Csakhogy egy ilyen politikai döntéshez nagyon hiányzik valami a közéletből, ez pedig a „Józan Paraszti Ész”.
Munkásságodat a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével (2005) és Czine Mihály-díjjal (2009) ismerték el. Az utóbbi másfél évtizedben Te már odaátra gyűjtöttél érdemeket. (Korábban is azt tetted!) Rád igaz, hozzád illő igehely: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam…” (2Tim 4, 7-8)
Orbán Viktor hangsúlyozta: mivel ez olyan hitelkonstrukció, ahol meghatározták a legmagasabb négyzetméterárat, ezért "ez nem a luxuslakásokat, meg a nagy lakásokat fogja megdobni".
Patrick Deneen, a University of Notre Dame professzora, politikai filozófus elmondta, Donald Trump amerikai elnök kemény tárgyalófél, hiszen az üzleti életből érkezett. Az unióval kötött kereskedelmi megállapodáson áttűnik, hogy számára Amerika az első, és a nemzeti preferenciára kell fókuszálni - fogalmazott.