Szijjártó Péter: Brüsszel lefeküdt Kijevnek - vétóztunk
Az Európai Unió energiaminiszteri tanácsa után Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elárulta, hazánk Szlovákiával közösen vétózta meg a Zelenszkij-Von der Leyen tervezetet.
2025. június 16. 14:51

A külügyminiszter szerint a mai ülésen elindult a Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közös tervének tárgyalásába fogott bele. A javaslat tartalma szerint Brüsszel el akarja lehetetleníteni az olcsó földgáz és kőolaj vásárlását. A külügyminiszter kiemelte ez azt is jelenti, hogy a magyar családoknak az eddigi rezsiköltségek háromszorosára, négyszeresére emelkedne. Szijjártó szerint a helyzet egyszerűen is leírható, hiszen ahogy a mellékelt ábra is mutatja, Brüsszel lefeküdt Kijevnek. A külügyminiszter ennek kapcsán elmondta, ez főként Közép-Európában érintené érzékenyen, ennek ellenére Brüsszel feltett szándéka, hogy elvágják Európát az olcsó nyersanyagoktól.

„Egy súlyosan demagóg vitát kellett végighallgatni ahol világossá vált, hogy nem az Európai Bizottság de számos tagállam is politikai kérdésként tekint az energiaellátás kérdésére” – mondta el a külügyminiszter. Szijjártó szerint a földrajz számít, még ha ezt nem is érti meg mindenki, hiszen más egy tengerparttal rendelkező és más egy szárazföld által körbezárt ország helyzete. Az európai vezetők nagyon szép érveket soroltak fel a miniszter szerint a Von der Leyen-Zelenszkij terv mellett azonban ez a javaslat súlyosan sérti szuverenitásunkat. A külügyminiszter szerint az mindenkinek a saját dolga, hogy mikor, kitől és mennyiért vesz energiahordozót, ez pedig le is van fektetve az Európai Unió alapokmányában.

A külügyminiszter szerint ez alapvető kockázatot jelent hazánk számára, az pedig, hogy bizonyos országok nem akarnak orosz energiahordozókat vásárolni, az még nem jogosítja fel ezeket az országokat, hogy mást erre kötelezzenek. Szijjártó szerint a jelenlegi tervezet melletti érvek a függetlenedést hangsúlyozzák, azonban ez Magyarország számára egyirányú függőséget jelentene, hiszen a mostani két vezeték helyett egy maradna. Ebben a tervben Magyarország lényegében Horvátországnak lenne kiszolgáltatva, akik pedig monopol helyzet lévén egész biztosan kihasználnák a lehetőséget. A szolidaritásról is többen beszéltek, de azt már elfelejtették ezek a politikusok, hogy mindenki csendben nézte, amikor Ukrajna elzárta a hazánkba irányuló vezetéket – emelte ki a külügyminiszter.

Szijjártó szerint ezért kell hazánknak mindent megtenni, hogy a Von der Leyen-Zelenszkij terv ne válhasson valósággá. A külügyminiszter ennek kapcsán kiemelte: a világpiaci árak emelkednek, hiszen az Irán és Izrael közötti konfliktus a világgazdaságra is hatással van, ilyen helyzetben azonban felelősen nem lehet egy ilyen javaslatot előterjeszteni.

Szijjártó Péter ennek kapcsán elmondta: a mai napon Szlovákiával közösen épp ezért meg is vétózta Magyarország azt a tanácsi döntést ami jogszabályt terjesztene elő a Von der Leyen-Zelenszkij terv mozgásba hozására. A külügyminiszter emlékeztetett, jelenleg Ukrajna villamosenergia importjnak 40-42 százalékát Magyarországról szerzi be. Ha azonban Magyarországon egy bizonytalan energiaellátási rendszer jön létre, ha hazánk veszélybe kerül, akkor annak komoly hatása lehet arra is, hogy folytatjuk-e a szállításokat Ukrajnába.

MH
  • Fellöktek egy újságírót – na és?
    A tettlegességnek semmi köze sincs a demokráciához. A demokrácia egyik szerepe éppen az, hogy elejét vegye a tettlegességnek – legalább a politikai életben. A baloldal ezt az Európai Unióban sem tanulta meg. Valamikor Rajk-perek, majd az 56-os szabadságharc után tömeges kivégzések jellemezték a baloldal demokráciáját.
  • Krajsovszky Gábor: Neobolsevizmus és kereszténység harca ma Magyarországon
    Ma Magyarországot polgári és keresztény mivolta miatt egy eddig szinte soha nem látott mértékű, folyamatos rágalomhadjárattal és diktatórikus erőszakkal próbálják meg külső és belső ellenséges erők a szabadságától megfosztani. Ebben a hadjáratban akár még hamisan polgári beállítottságúaknak mutatkozó, de valójában báránybőrbe bújt farkasok is aktívan részt vesznek. Igaz magyar és igaz keresztény tehát nem adhatja szavazatát olyanra, aki – Mindszenty József bíboros szavait idézve – „megtagadja magyarságát, idegen bandák kötelékében silány szegődménnyel”.
  • Janó-Veilandics Franciska: A főpolgármester nem fenyegetheti a budapestieket!
    Karácsony Gergely szerint beláthatatlan ideig leállhat a BKV, ha nem tud megegyezni a kormánnyal. Felháborító, hogy a főpolgármester a budapestieken verné le a saját alkalmatlanságát! - közölte a közösségi oldalán Janó-Veilandics Franciska, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) fővárosi képviselője.
  • Latorcai Csaba: A kereszt lelki, közösségi tartóoszlop
    A kereszt lelki, közösségi tartóoszlop, olyan fénylő pont Magyarországon és a kontinensünkön, amely szellemi világítótoronyként segít eligazodni napjaink kihívásai közepette - hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, a KDNP ügyvezető alelnöke hétfőn a felújított kecskeméti Pataki-kereszt felszentelésén.
  • Rétvári Bence: Az ellenzék ideológiai alapon támadja a családi adórendszert
    A családbarát Magyarország fontos része, hogy az adórendszer is gyermekközpontú, a kormány ugyanis elismeri azt, ha valaki dolgozik és közben gyereket nevel - hangsúlyozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten, a Gyermek(lélek)védelem új útjain című műhelykonferencián. Rétvári Bence a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) által szervezett eseményen arról beszélt, a családi típusú adórendszert az ellenzék már ideológiai alapon is támadja, és kormányra kerülése esetén meg is változtatná.
MTI Hírfelhasználó