Páratlan indulatkeltéssel – súlyos fenyegetéssel – indult az idei főpolgármester-választás, majd az utolsó pillanatban való visszalépés bonyodalmakat okozott. Most újraszámlálással akarják lezárni a folyamatot, kérdés: sikerül-e.
Utoljára frissítve: 2024. július 9. 17:09
2024. július 9. 16:54
Újraszámolják a főpolgármester-választás érvényes szavazatait az V. kerületi Erzsébet téri helyi választási irodában 2024. július 9-én. A Kúria honlapján július 7-én közzétett végzés szerint a testület a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát részben megváltoztatva elrendelte a főpolgármester-választáson leadott összes érvényesnek nyilvánított szavazat átvizsgálását, újraszámlálását és a főpolgármester-választás eredményének az érvényes szavazatok újraszámlálása alapján meghatározott megállapítását. Az újraszámlálás a tervek szerint július 11-ig tart, az NVB várhatóan 12-én dönt az eredményről. MTI/Kovács Attila
A demokrácia egyik alapja, hogy vitathatatlan legyen a választási eredmény. Mint tudjuk, ez még az önmagát a demokrácia mintaállamának hirdető USÁ-ban sem sikerült a legutóbbi elnökválasztáson. Magyarország igazi demokrácia, mély demokratikus hagyománnyal – már harmadik királyunkat, Aba Sámuelt, de Szent Lászlót, Hunyadi Mátyást is választással emeltük trónra –, így a mai állami jogászok, államigazgatási szakemberek mindent megtesznek a választás tisztaságáért.
Újraszámolják a főpolgármester-választás érvényes szavazatait az V. kerületi Erzsébet téri helyi választási irodában 2024. július 9-én.
MTI
Karácsony Gergely azzal fenyegette meg az ellene választáson induló várospolitikust, hogy lapáttal fogják agyonverni.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.