Tánczos Barna szenátor "szent helynek" nevezte a temetőt, ahol "történelmet írtak", vállalva a harcot a túlerővel. Példaképként a magyar királyokat, szenteket - Szent Istvánt, Szent Imrét és Szent Lászlót - állította a jelenlévők elé, rámutatva, hogy ők nemcsak győztes csatákkal , hanem békeidőben is történelmet írtak.
2024. augusztus 26. 18:34
Megemlékezők az erdélyi Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye temetőjében az 1944. augusztus 26-i szovjet betörés során elesett honvédek emlékére szervezett ökumenikus tábori misén 2024. augusztus 26-án. MTI/Veres Nándor
Az első és második világháborúban Úzvölgyében elesett székely határvédőkre emlékeztek hétfőn a Hargita megyei Úzvölgye településen található nemzetközi katonatemetőben.
Az évente megtartott megemlékezést a hódmezővásárhelyi Nagy György János által adományozott honvéd emlékkereszt felállítása előzte meg Csuklyánka határrészben, amelyet a miskolci 10. gyalogezred emlékére állítottak.
Birtalan Sándor, Csíkszentmárton község polgármestere - amelyhez Úzvölgye is tartozik - emlékeztetett: a helyiek 1994 óta emlékeznek a hősökre augusztus 26-án, az 1944-es orosz betörés napján. De vannak, akik csaknem 60 éve kijárnak emlékezni egykori bajtársaikra, így például az úzvölgyi ütközetet megjárt, 100 éves vitéz Bartha Mihály is.
Beszédében úgy fogalmazott, a helyiek imádkozni, fohászkodni gyűlnek össze mindazokért, akik értük, a hazáért, családjainkért adták életüket. Ugyanakkor most - mikor újra tapasztalhatni a háború borzalmait -, azért is imádkozni kell, hogy soha többé ne legyen háború, soha többé ne kelljen új temetőket megnyitni, és ne kelljen fölöttük vitatkozni - mondta.
Tánczos Barna szenátor "szent helynek" nevezte a temetőt, ahol "történelmet írtak", vállalva a harcot a túlerővel. Példaképként a magyar királyokat, szenteket - Szent Istvánt, Szent Imrét és Szent Lászlót - állította a jelenlévők elé, rámutatva, hogy ők nemcsak győztes csatákkal , hanem békeidőben is történelmet írtak.
Úgy vélte, a megemlékezők is történelmet írnak, ahogy a temetőt gondozó Csíkszentmárton közössége is. "Történelmet lehet írni hadjárattal, győztes csatával, győztes háborúval, de éppúgy történelmet kell írjunk békeidőben akkor, amikor közösségünk erejét kell felmutassuk" - mondta.
Hajdu Gábor Hargita megyei parlamenti képviselő emlékeztetett: 1944 augusztusa és szeptembere között az Úz folyó völgye mellett a környező, Gyimesek és Kászonok felé mutató völgyek is katonai temetővé váltak. Úgy fogalmazott, ezekben bárhol meg lehet állni és elmondani egy imát az itt elhunyt katonákért.
Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök emlékeztetetett a temetőben történt korábbi provokációkra, és megjegyezte, a helyiek ennek is "fenyőfaként" ellent álltak, ahogy a korábbi harcok idején. Közölte, hogy a sírkertből a Nemzet Útja (Calea Neamului) által törvénytelenül felállított fakereszteket is el fogják távolítani.
A megemlékezésen ökumenikus istentiszteletet tartottak és úrvacsorát osztottak, majd koszorúzással zárult az ünnepség.
Az Úz folyó völgyében mind az első, mind a második világháborúban heves csaták folytak. A második világháború végén a szovjet csapatok három nappal a román átállást követően érték el az akkori Magyarország határát Úzvölgyénél, ahol székely határőrök teljesítettek szolgálatot. A gyengén felfegyverzett 310 fős székely határőrcsapat csak pár óráig tudta feltartóztatni a Vörös Hadsereg páncélos járművekkel felvonuló egységeit. A székely határőrök közül 70-80-an élték túl az ütközetet.
"Ez feljogosít talán bennünket arra, hogy kerüljük az óvatoskodó megfogalmazást, amit a híradásokban láttam. Nem meghalt, meg kényszersorozás következtében. Agyonverték. Tehát agyonvertek egy magyar állampolgárt, ez a helyzet. És ez egy olyan ügy, amit ki kell vizsgálnunk" szögezte le a kormányfő.
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Ez a siker azt jelenti, hogy ha a görögök - akiket a magyar válogatott pénteken legyőzött - érvényesítik a papírformát a vb-újonc horvátokkal szemben, akkor a nemzeti csapat a szerdai utolsó találkozó eredményétől függetlenül csoportelsőként közvetlenül a negyeddöntőbe jut.
Franciaország 2023-ban kiutasított egy 39 éves üzbég migránst az Emberi Jogok Európai Bíróságának tiltása ellenére. Görögország szintén figyelmen kívül hagyja a Bíróság egyes ítéleteit, amikor a migránsokat Törökországba toloncolja vissza polgárainak védelmére hivatkozva.
Zelenszkij ukrán elnök és Ursula Von der Leyen európai bizottsági elnök arról tárgyal, hogyan lehetne kikerülni a magyar vétót Ukrajna uniós tagságával kapcsolatban. "Kár a gőzért! Sehogy. Inkább arról tárgyaljanak, hogy a kényszersorozások során senki ne haljon meg!" – írta ezzel kapcsolatban Orbán Viktor.