Semjén Zsolt: azért állunk ki, hogy ne haljon meg senki ebben a háborúban

Szerző: MTI
2025. október 23. 14:48
Semjén Zsolt úgy fogalmazott, "magyar véreinkért vagyunk itt, hogy ne haljon meg egyikünknek a gyereke, férje, testvére egy olyan háborúban, ami nem a mi háborúnk".

Azért állunk ki, hogy senki se haljon meg ebben a háborúban - mondta a miniszterelnök-helyettes csütörtök délelőtt Budapesten, a Margit híd budai hídfőjénél, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett békemenet indulásakor az ukrajnai konfliktusra utalva.

Semjén Zsolt úgy fogalmazott, "magyar véreinkért vagyunk itt, hogy ne haljon meg egyikünknek a gyereke, férje, testvére egy olyan háborúban, ami nem a mi háborúnk".

"De mi itt vagyunk azokért is, akik háborút akarnak Nyugat-Európában, mert amikor mi kiállunk a béke mellett, akkor azért is kiállunk, hogy az ő gyerekeiket se vigyék haza bádogtepsiben, mert ha majd megérkeznek Párizsba, Londonba és Berlinbe azoknak a fiataloknak holttestei, akik egy politikai manipuláció miatt lennének kivezényelve a frontra, akkor tudnák meg, hogy mi a jelentősége annak, hogy mi itt vagyunk" - mondta a kereszténydemokrata politikus.

"Amikor mi most kiállunk azért, hogy ne haljanak meg magyarok ebben a háborúban, akkor azért is kiállunk, hogy ne haljon meg senki ebben a háborúban, még azoknak az országoknak a fiai se, akik egyébként a háború pártján vannak" - jelentette ki Semjén Zsolt.

Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke példaértékűnek nevezte a békemenetet, amelyen több százezer "önkéntes szellemű honvédő" vesz részt, és amely megmutatja a nyugatnak, hogy Orbán Viktor és a lakosság nagy része szimbiózisban él a hazáért.
Hozzátette, hogy a CÖF-CÖKA exportálni akarja a békemenetet a "nyugat városaiba", hogy "kicsit reszkessenek majd a falai" a jelenlegi Európai Uniónak és Európai Bizottságnak.

Fricz Tamás, a CÖF-CÖKA alapítója azt mondta, "hosszú harc áll előttünk": áprilisban, az országgyűlési választásokon le kell győzni "a szuverenitás ellen támadó felső erőket", majd a nemzeti függetlenséget veszélyeztető "brüsszeli elittel" is meg kell vívni a küzdelmet, a jelenlegi EU helyett pedig létre kell hozni a független, szabad nemzetek Európáját.

Ifjabb Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője köszöntötte a rendezvényre érkezett olasz és lengyel delegáció tagjait, majd azt mondta, a jelenlévők üzenete: "ha jövő áprilisban megpróbálnak bármilyen nemtelen eszközzel ránk támadni", akkor az eseményről készült fotóalbumot előtte lapozzák fel.

Stefka István újságíró azt mondta, 69 éve ugyanebben az időben vonultak fel tízezrek a szabadságért, Magyarország függetlenségéért, és "ugyanezért megint vonulunk".

Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője kiemelte, "ma történelmet csinálunk".

Bayer Zsolt publicista azt mondta, azért indulnak, hogy Közép-Európa és benne Magyarország maradjon szabad, független, szuverén és normális hely.

A békemenet a Margit híd - Szent István körút - Nyugati tér - Bajcsy-Zsilinszky út - Alkotmány utca útvonalon vonul a Kossuth térre, ahol az 1956-os forradalom emlékére rendezett állami ünnepségen beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.
A résztvevők az Elvis Presley téren gyülekeztek, és a környező utcákat is megtöltötték a szimpatizánsok.

A tizenegyedik békemenet jelmondata: "Mi nem akarunk meghalni Ukrajnáért!". Ez a felirat szerepel a menet elején lévő molinón is.

A tömegben látni lehetett Kubatov Gábort, a Fidesz pártigazgatóját és Tóth Gabi énekesnőt.

Podcast