Brit vélemény: úgy kell bánni az embercsempészekkel, mint a terroristákkal
2023. szeptember 14. 17:05
A legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője szerint az embercsempész bűnszervezetekkel ugyanúgy kell bánni, mint a terroristákkal.
Starmer – eupoliticalreport.eu
Sir Keir Starmer - akinek pártja a jelenlegi közvéleménykutatási adatok szerint a jövőre esedékes brit parlamenti választások esélyese - csütörtökön Hágába utazott, ahol az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezetének (Europol) vezetőivel tárgyal az embercsempészet elleni közös fellépés lehetséges módjairól.
Tárgyalásai előtt több brit médiaorgánumnak - köztük a The Times című konzervatív napilapnak, a The Sun című, erőteljesen EU-szkeptikus irányzatú tömeglapnak és az ITV kereskedelmi televíziónak - nyilatkozott.
Az interjúkban Starmer úgy fogalmazott: a konzervatív párti brit kormány olyan súlyos kudarcot vallott a kontinensről csónakkal Angliába indulók illegális átkeléseit szervező embercsempészek elleni fellépésben, hogy most már a három nagy nemzetbiztonsági fenyegetéssel, az éghajlatváltozással, az ellenséges külföldi hatalmakkal és a terrorizmussal azonos szintű veszélynek kell tekinteni e bűnözői szervezetek működését.
A brit belügyminisztérium adatai szerint tavaly csaknem 46 ezren indultak útnak mindenekelőtt a francia partokról gumicsónakokon Anglia felé. Ez volt az illegális átkelési kísérletek eddigi legmagasabb éves száma azóta, hogy a brit hatóságok 2018-ban elkezdték e statisztika rendszeres összeállítását.
A londoni belügyi tárca összesítése szerint az idén eddig több mint 20 ezren próbáltak ugyanígy átjutni a kontinensről Nagy-Britanniába.
Ennek megállítása érdekében a Boris Johnson volt miniszterelnök vezette akkori brit kormány tavaly áprilisban új migrációs egyezményt kötött Ruanda kormányával. A megállapodás - amely tartalmaz egy 120 millió fontos brit gazdaságfinanszírozási csomagot is a közép-afrikai ország számára - lehetővé tenné, hogy mindazokat, akik illegálisan lépnek brit területre és ezután menedékjogért folyamodnak, a brit hatóságok áttelepíthessék Ruandába.
A program azonban eddig nem indulhatott el, mivel jogvédő szervezetek bírósági eljárást kezdeményeztek az áttelepítések megakadályozására, és a jogi eljárás jelenleg is tart. Ennek legutóbbi mozzanataként, június végén a brit fellebbviteli bíróság jogszerűtlennek minősítette és megtiltotta a brit határt illegálisan átlépők áttelepítését Ruandába, azzal az érvvel, hogy a közép-afrikai ország a brit kormány véleményével ellentétben nem tekinthető biztonságos célországnak.
Csütörtöki nyilatkozataiban Sir Keir Starmer olyan új rendfenntartó alakulat létrehozását is megígérte, amely az európai kontinensen is felléphetne az embercsempészek ellen a programban részes EU-országok hatóságaival együttműködve.
Starmer utalást tett arra is, hogy a Munkáspárt kormányra kerülve - az együttműködés fejében - kész lenne tárgyalni az Európai Unióval menedékkérők befogadásáról.
Megerősítette ugyanakkor azt a korábban is többször hangoztatott véleményét, hogy a Labour-kormány nem újítaná fel az emberek szabad áramlását, letelepedését és munkavállalását biztosító uniós szabadságjog érvényesítését. Ez a viszonos szabadságjog a három éve megszűnt brit EU-tagság idején Nagy-Britanniára is vonatkozott.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
Elegük lett abból, hogy a liberális, globalista elit az illegális migránsok emberi jogait a biztonság és a polgárok érdekei, a genderidentitást pedig a biológia elé helyezi, miközben Ukrajnában háborúval akarja elérni a békét, a demokráciát pedig az ellenvélemények elhallgattatásával kívánja védeni - sorolta a szélsőség romboló akcióit László András.
A közlemény szerint a magyar gazdaság biztos alapokon áll: a foglalkoztatottság továbbra is kimagasló, közel 4,7 millióan dolgoznak, miközben a regisztrált álláskeresők száma rekordalacsony.