Forró Krisztián marad a felvidéki Magyar Szövetség elnöke
2023. december 9. 16:23
Megerősítette pártelnöki tisztében Forró Krisztiánt a felvidéki magyar párt kongresszusa, s a párt köztársaságielnök-jelöltjének is őt választotta az eddig Szövetségnek nevezett párt legszélesebb körű döntéshozó testülete, amely egyúttal névváltoztatásról is döntött, s Magyar Szövetségre nevezte át magát - jelentették be a párt tisztújító kongresszusán a felvidéki Paton szombaton.
A tisztújító kongresszus a párt második legfontosabb tisztségébe, az Országos Tanács élére Pándy Pétert választotta. A Magyar Szövetség két alelnöke Orosz Örs, illetve a pártba csak ezen a héten belépett, de a szeptemberi előrehozott parlamenti választásokon a párt listáján második legtöbb preferenciaszavazatot összegyűjtött Gyimesi György lett.
A párt kongresszusa alapszabályt is módosított, ennek részeként változtattak nevet, valamint megszüntették a párton belüli három frakciót is. Ez utóbbiak a két évvel ezelőtt Szövetség néven egységessé vált magyar párt elődpártjainak - az MKP-nak, a Most-Hídnak és az Összefogásnak - az utolsó formai maradványai voltak a párton belül.
Forró Krisztián saját köztársaságielnök-jelöltségéről a kongresszus után azt mondta: bár valószínű, hogy a jövő tavasszal esedékes államfőválasztás eredményeképpen nem magyar lesz Szlovákia köztársasági elnöke, a jelölés jó lehetőséget teremt arra, hogy ráirányítsa a figyelmet a felvidéki magyar közösségre és problémáira is. A múltban már két korábbi államfőválasztáson is indított magyar jelöltet a felvidéki magyar párt, amely akkor még MKP néven működött.
A párt kongresszusa értékelte a szeptemberi előrehozott parlamenti választáson elért eredményüket is, amely nem volt elégséges a parlamentbe jutáshoz. Megállapították, hogy a megszerzett több mint 130 ezer voks azt bizonyította, hogy továbbra is van igény az etnikai politizálásra, s ezért a párt a továbbiakban is ezen az úton kíván továbbhaladni.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
A tudományos vívmányok gyakran a jó személyes kapcsolatokon, barátságokon alapulnak. Ilyen értékek létrejöttére nyitott alkalmakat a 200. jubileumát ülő Akadémia.
"Van egy ukránbarát egykori altábornagy, ahogy egyébként a szakzsargon hívja, fennáll a gyanúja annak is, hogy be van ütve az ukránokhoz, tehát hogy ukrán titkosszolgálati kapcsolatai lehetnek, ez az ő esetében külön vizsgálatot érdemelne" - fogalmazott Kocsis Máté.
A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.