Újabban már robot tengeralattjárót is használnak a jemeni lázadók
2024. február 19. 11:38

Felszín alatt közlekedő tengeri drónt vetettek be a húszik a Vörös-tengeren - erősítette meg az amerikai központi parancsnokság. Ez volt az első alkalom, hogy a jemeni lázadók ilyen technológiát alkalmaztak az október óta folyamatosan tartó támadások során. Az Amerikai Egyesült Államok hadereje a múlt szombaton több légicsapást hajtott végre Jemenben, a húszi lázadók által ellenőrzött területeken - közölte a portfolio.hu a CBS amerikai hírcsatornára hivatkozva.

Ezek az akciók egyebek mellett magukban foglaltak egy támadást egy pilóta nélküli víz alatti jármű ellen, ami fontos fordulatot jelent a Vörös-tenger térségében dúló konfliktusban. A víz alatti drón megsemmisítése mellett az amerikai fegyveres erők három hajó elleni cirkálórakétát és egy pilóta nélküli felszíni vízijárművet is semlegesítettek. A CENTCOM értékelése szerint ezek a célpontok közvetlen fenyegetést jelentettek mind az amerikai haditengerészet, mind pedig a közelben tevékenykedő kereskedelmi hajók biztonságára.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának múlt heti Jemenről szóló tájékoztatóján Robert Wood, az Egyesült Államok nagykövete kiemelte az eltérített útvonalak gazdasági hatásait: "Afrikát kerülve minden egyes Ázsia és Európa között megtett egyirányú utazás üzemanyag-költsége körülbelül 1 millió dollár többletköltséggel jár, és mintegy tíz nappal meghosszabbítja az utazást."

portfolio.hu, InfoStart
  • Nobel-díjas írók nevetségessé tétele
    „A papírforma azért van, hogy felborítsuk, és mi ezt megtettük ezen a hétvégén. Úgy gondolom, talán egy kicsit lebecsültek minket az emberek. Nem sikerült túlságosan jól a legutóbbi világversenyünk, és mindenki abból indult ki, de mi jó csapat vagyunk, jó a csapategység, úgyhogy nagyon jól tudunk küzdeni – rögzítette Pásztor Noémi.
  • Bűnözők a törvényhozásban
    Sajnos a brüsszeli garnitúra is alvilági jegyeket mutat. Évekkel ezelőtt egy ciprusi politkusnőnek hatalmas összeg jelent meg a bankszámláján. Lebukott, de azóta is az Európai Bizottságban ül. Egy görög európai parlamenti tagot pedig a belga rendőrség hosszú ideig lakat alatt tartott, mert döbbenetesen nagy korrupciós botrányban lebukott. A felsőbb garnitúra elérte, hogy kiengedjék, visszament az Európai Parlamentbe, és szavazott is.
  • Fucsovics második trófeája
    Fucsovics a 2018-as, genfi diadal után másodszor ünnepelhetett tornagyőzelmet, és a trófea mellé 88 125 eurót (34,4 millió forint) kapott. "Hosszú idő után nyertem ismét, nem vártam ezt az eredményt, és nagyszerű érzés" - nyilatkozta a pályán.
  • Európa felújított templomává válhatunk
    Sulyok Tamás azt mondta, az atomizáció és a töredékesség világában, amelyben a család lebontásának, a közösségek erodálásának, a magány elhatalmasodásának, az erkölcsi értékek elhagyásának vagyunk tanúi, szomjazzuk a megtartó közösségeket.
  • Washingtoni Magyar Örökség Fesztivál
    Előadást adott a több mint 40 éves Tisza Táncegyüttes, a Szikra Banda, felléptek az idén 50 éves washingtoni magyar cserkészcsapat tagjai, és táncbemutatót tartott a Kőrösi Csoma Sándor Ösztöndíjprogram révén jelenleg Washingtonban dolgozó Hajdú Bence néptáncos.
MTI Hírfelhasználó