Augusztus 12-én kezdődik a háromnapos 52. Tokaji Írótábor, amelynek kiemelt témája az idén a szabadság és az autonómia.
A Kárpát-medencei írók egyik legnagyobb irodalmi találkozóján a kerekasztal-beszélgetések mellett felolvasó esteket, koncerteket és borkóstolót is tartanak - olvasható az esemény programjában.
A tábor első napján, a megnyitót követően határon túli magyar írók és költők tartanak felolvasást Hodossy Gyula vezetésével. Ezt követően a Volver La Vida együttes ad koncertet.
A második nap kerekasztal-beszélgetésekkel kezdődik. A Rákóczi Pince és Udvarház teraszán L. Simon László, a Tokaji Írótábor Egyesület elnökének vezetésével a szépirodalmi könyvkiadásról beszélget a gyermekvédelmi törvény tükrében Erős Kingával, Mészáros Sándorral és Bán Jánossal. Ezt követően A tudományos könyvkiadás jövője és a kultúrafinanszírozás intézményi háttere címmel tartanak beszélgetést Gyenes Ádám, Richly Gábor és Tóbiás Krisztián részvételével, Konkoly Dániel moderálásában.
Ezen a napon tarják a Tokaji Nemzetközi Művésztelep kiállításának megnyitóját is. A Világörökségi Bormúzeumban Matl Péter M. S. mester-díjas szobrászművész mutatkozik be. Kedden barátságos labdarúgó-mérkőzést játszik az írótábor és a város csapata, majd a Fiatal Írók Szövetségének tagjai tartanak felolvasó estet. A nap a Tokaji Borászok Asztaltársaságának borkóstolójával és Kubinyi Júlia, Szokolay Dongó Balázs és Balogh Kálmán koncertjével zárul.
A szerda ismét kerekasztal-beszélgetésekkel indul: Gulyás Gábor, Kálomista Gábor és Tallai Gábor a Véleményszabadság a nyugati művészeti életben"címmel beszélget Gulyás István vezetésével. A 90 éve született Csurka Istvánról pedig A mélység vándora címmel Kiss Gy. Csaba, Vasvári Erika és Zárug Péter Farkas cserél véleményt Pozsgai Zsolt moderálásában.
Szerdán délután is folytatódnak a kerekasztal-beszélgetések. Elsőként Engem a történelem választott címmel Kertész Imre műhelyéről beszélget Hidas Zoltán, Soltész Márton és Sturm László. Ezt követően Cseres Tibor és a történelmi regény témában Alexa Károly, Diószegi Szabó Pál, Falusi Márton és Márkus Béla beszélgetését hallhatják az érdeklődők.
A Tokaji Írótábor egykori elnökének, Pomogáts Bélának emlékművét is felavatják szerdán a Millenniumi Irodalmi Emlékparkban, ahol Ferdinándy György emlékére Csender Levente író ültet fát.
Az irodalmi találkozó zárásaként a Tokaji Ferenc Gimnázium aulájában adják át a Tokaji Írótábor díjat és egyéb elismeréseket, köztük a Magyar Írószövetség debütdíjait szerdán este.
-
Maga a pedofilbotrány is fekete hattyú volt: teljesen váratlanul robbant be a közéletbe, förgetegszerű tömeghatást váltott ki – nemcsak tömeghatást, hanem politikusi bukást is –, érdemi magyarázata azóta sincs.
-
Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
-
A hatóság továbbra is öt áldozatról beszél, noha azt elismerik, hogy negyven sebesült súlyos állapotban van. Új információ, hogy a terroristát majdnem fejbe lőtte egy rendőr.
-
A kormányfő a december végén záruló soros magyar EU-elnökséggel kapcsolatban megjegyezte: a pikírt oldalvágásokat talán megspórolhatják, de "ilyen elszigeteltséget még életemben nem láttam", "itt volt a fél világ", Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseményét rendeztük meg.
-
Hamis adatokat mondanak a német hatóságok a halottak számáról: a térfigyelő kamera felvétele alapján sokan meghaltak Magdeburgban.