Biden engedélyével Ukrajna orosz területeket is lőhet rakétákkal
2024. november 18. 10:00

Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta, hogy az ukrán haderő mélységi támadásokat hajtson végre oroszországi célpontok ellen amerikai fegyverzet bevetésével – közölték amerikai kormányzati tisztségviselők vezető amerikai médiumokkal. A döntés révén Ukrajna hadserege felhasználhatja az Egyesült Államok által rendelkezésére bocsátott nagy hatótávolságú taktikai rakétarendszereket (Army Tactical Missile Systems – ATACMS) Oroszország területén belüli célpontok ellen. A magas rangú kormányzati tisztségviselők az amerikai médiumoknak arra is utaltak: Joe Biden januárban távozó elnök több hónapon át tartó ellenkezésének feladása összefügg azzal, hogy a közelmúltban észak-koreai katonák is bekapcsolódtak az orosz-ukrán konfliktusba az orosz fél oldalán.

Amerikai hírszerzési értesülések szerint mintegy 12 ezer katona érkezett Észak-Koreából Oroszország kurszki régiójába, amelynek egy részét az ukrán haderő tartja ellenőrzése alatt. A térségbe egyben 50 ezer orosz katonát vezényelt a moszkvai hadvezetés az ukránok meglepetésszerű nyári offenzívája nyomán. Joe Biden a korábbi hónapokban azzal érvelt, hogy Egyesült Államok által szállított nagy hatótávolságú eszközök bevetésének engedélyezése a háború eszkalálódásához vezet, miközben komoly nyomás nehezedett az amerikai elnökre Kijev és több nyugati főváros felől arra hivatkozva, hogy Ukrajna számára a háború elvesztésébe kerülhet a korlátozás fenntartása. Az amerikai adminisztráció nyáron már hozzájárult ahhoz, hogy az ukrán katonaság közvetlenül a határ mentén fekvő orosz területeken bevessen az Egyesült Államok által szállított fegyverzetet.

Joe Biden és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptemberben Washingtonban tárgyalt, amikor az ukrán államfő bemutatta „béketervét”, amelynek része volt oroszországi célpontok támadhatósága. Amerikai kormányzati források szerint Volodimir Zelenszkij célpontok lehetséges listájával érkezett az amerikai fővárosba, amelyek ellen az oroszországi mélységi támadásokat végrehajtanák.

Amerikai tisztségviselők közlése szerint időközben Oroszország a legértékesebb katonai eszközeit, amelyek lehetséges célpontnak számítanak, áttelepítette az ATACMS rakétáinak 300 kilométeres lőtávján kívüli területekre. Donald Trump megválasztott amerikai elnök stábja egyelőre nem fűzött megjegyzést a januárban távozó adminisztráció döntéséhez. Mike Rounds republikánus szenátor, az elnöki jóváhagyást kommentálva, a Fox News hírtelevízióban úgy nyilatkozott, hogy az túlságosan későn jön Ukrajna helyzete szempontjából. Politikai elemzők megosztottak az amerikai döntés hatásával kapcsolatban. Egyesek szerint Joe Biden jóváhagyása mélyíti a konfliktust, míg más szakértők úgy látják, az ukrán hadsereg mozgásterének bővítése javítja Ukrajna esélyeit egy esetleges tűzszüneti tárgyaláson, ami egybeesik Donald Trump szándékával a háború mielőbbi lezárására.

MTI
Címkék:
  • Bandung árnyékában
    Jelen van az ortodox kereszténység és a dél-amerikai római kereszténység. Jelen van az iszlám. Jelen van Kína és annak afrikai gondozott államai. Jelen van a hindu civilizáció.
  • Ezt a harcot még nem vívtuk meg
    Brutális, kíméletlen szellemi rombolás kell ahhoz, hogy egy kultúra ezt a képességét elveszítse s az adott népet, nemzetet elveszejtse. Nálunk ez az elveszejtés 1900-ban kezdődött.
  • Maradjon szilárd a demokráciába vetett bizalom
    A hatályos jogi szabályozás az újraszámlálás lehetőségét, csak szűk körben tette lehetővé, s csak törvénysértés esetére. Az általunk benyújtott módosítás ezen változtatna, ugyanis a jövőben törvénysértés nélkül is lehetne a szavazatok újraszámlálását kérni, pusztán azért, mert kis különbség van az első és a második helyezett között – rögzíti Vejkey Imre.
  • Mi vagyunk a migrációpárti Brüsszel ellenzéke
    Orbán Viktor kiemelte, a migráció az a kérdés, ahol elég egyszer hibázni: ahol gyenge kormányok, gyenge vezetői beengedték a migránsokat, onnan soha többé nem tudják kirakni őket.
  • „Visszatérés" a Holdra – Videók
    Az utolsó Hold-missziót az Apollo-17 űrhajó és személyzete hajtotta végre 1972-ben. A NASA a XXI. században már a Marsra koncentrál, de ahhoz, hogy oda eljuthasson az emberiség, először vissza kell térni a Holdra. Az új Hold-program az Artemis nevet kapta.
MTI Hírfelhasználó