Kína hétfőn tette közzé idén első nemzeti akciótervét, melynek értelmében 2035-ig szeretne "erős oktatási nagyhatalommá" válni - jelentette a kínai állami média.
A Kínai Kommunista Párt központi bizottsága és az Államtanács által kiadott akcióterv célja magas színvonalú oktatási rendszer létrehozása, amelynek hozzáférhetősége és minősége "a világ legjobbjai közé tartozik majd".
"A terv szerint Kína felméri az ingyenes oktatás körének fokozatos kiterjesztését, a magas színvonalú egyetemi beiskolázás növelését, a posztgraduális képzés kiterjesztését és a doktoranduszok arányának növelését"
- olvasható a közleményben.
"Az akcióterv intézkedései továbbá elősegítik a diákok egészséges növekedését és sokoldalú fejlődését, biztosítva, hogy az általános és középiskolás diákok naponta legalább két órát mozogjanak, megelőzve ezáltal a rövidlátás és az elhízás gyakori előfordulását" - tették hozzá.
A közlemény szerint tovább népszerűsítenék a mentális egészségre nevelést és megvalósulna egy, a diákok mentális egészségét nyomon követő és korai figyelmeztető nemzeti rendszer létrehozása is.
Hozzátették, hogy
a terv célul tűzi ki továbbá a városi és vidéki területek közötti szakadék csökkentését; javítani szeretnék a vidéki kisiskolák működési feltételeit, valamint fejlesztenék a fogyatékkal élő és az úgynevezett "mezőgazdasági bevándorló népességhez" tartozó gyermekek ellátási rendszereit is.
A bejelentésre azt követően került sor, hogy a kínai nemzeti statisztikai hivatal múlt pénteken megosztott adatai szerint Kína népessége tavaly tovább csökkent.
Az országban a születések száma évtizedek óta csökkenést mutat, a többi között az 1980 és 2015 között bevezetett egykepolitika, a gyors urbanizáció, az ingatlanszektor válsága és a gyermekvállalással járó magas gondozási és oktatási költségek miatt.
Autóforgalom Sanghaj Lucsiacuj nevű üzleti negyedében 2025. január 17-én. A kínai nemzeti statisztikai hivatal szerint Kína népessége 2024-ben már a harmadik egymást követő évben csökkent. A lakosságszám 2024-ben 1,39 millió fővel 1 milliárd 408 millióra csökkent, szemben a 2023-as 1,409 milliárd fővel. A születésszám 2024-ben 9,54 millió volt, ami növekedést jelent a 2023-ban mért 9,02 millióhoz képest. A halálozások száma csökkent: a 2023-as 11,1 millióról 2024-ben 10,93 millióra esett vissza. Az országban a születések száma évtizedek óta csökkenést mutat az 1980 és 2015 között bevezetett egykepolitika és az ebben az időszakban bekövetkezett urbanizáció miatt. MTI/EPA/Alex Plavevski
Magyarországon a hálózat működtetői, a birodalom spionjai nem tudnak elbújni; mi lelepleztük őket. Magyarországon annak nevezzük a dolgokat, amik valójában: az ügynököt ügynöknek, a hazafit hazafinak. Ezért gyűlölnek minket, ezért kiáltottak féktelen bosszút a magyarok ellen.
Eddig egymagam álltam ott az útjukban, mint a kínai tankok előtt a Tienanmen téren a híres régi felvételen az egy darab ellenálló kínai, most azonban már 2 millió 200 ezren álltunk itt az úton, és mondtuk azt, hogy erre nem vezet út" - fogalmazott Orbán Viktor.
A mai helyzetet bonyolítja, hogy az EU vezetői, hangadói már csak szóban demokraták. Őket már zsebre tette a korrupció. A vezetők, illetve a volt vezetőik közül kevesebb az olyan, aki nem korrumpálódott, mert hogy az Európai Unió intézményeiben nem ritkák a korrupciós botrányok - leplezi le a brüsszeli szélsőséget Homa János.