Kábszerbűnözőket fogott el Gyöngyösön a rendőrség
2025. március 22. 21:26

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának munkatársai Gyöngyösön elfogtak két férfit, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak - tette közzé a rendőr-főkapitányság a police.hu-n szombaton.

A gyanú szerint a 31 éves adácsi és a 42 éves vámosgyörki férfi 2024 eleje óta árulta Gyöngyösön és a környező településeken a kábító hatású szert.

Elfogásukkor, március 14-én a rendőrök csaknem 755 gramm droggyanús anyagot és egymillió forintot foglaltak le. A pénz jelentős része 2000 forintos bankjegyekből állt, egy-egy korábban eladott adag árából.

A helyszínen a nyomozók lefoglalták a bűnözők által használt nagy értékű személyautót is.

A nyomozóhatóság kezdeményezésére a bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását.

MTi/gondola
Címkék:
  • Tiszta vizet a fejekbe!
    Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
  • Ukrajnát Oroszországgal együtt kell fölvennünk az EU-ba
    Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
MTI Hírfelhasználó