Csercsa Balázs kitálalt a Tiszáról: a 40 százalék elvonás az egyházaktól csak az alsó határ, Magyar Péterék az egyházügyi államtitkárságot is megszüntethetik
Szerző: Gondola
2026. február 19. 08:10
Csercsa Balázs, a Tisza Párt volt egyházügyi munkacsoport-vezetője mélyebb betekintést engedett nekünk a párt belső ügyeibe. Ez alapján egy igazán farizeusi (képmutató) vezetés képe rajzolódott ki, akiket egyáltalán nem érdekelnek az egyházak. Van, aki szerint az egyházügyeket "két ember is el tudná végezni". A 40 százalékos elvonás csak az alsó határ, Magyar Péterék az egyházügyi államtitkárságot is megszüntethetik - hangsúlyozta Csercsa Balázs a Gondolának.
Csercsa Balázzsal írásban készítettünk interjút. Kérésére a válaszait szó szerint, változtatás nélkül közöljük.
– Előzetes üzenetváltásunkban azt kérte, hadd fejtse ki végre az eszmei-társadalompolitikai elképzeléseit, mert erről még nem tudott beszélni a nyilvánosság előtt. Kezdjük az alapoknál: ön a legnagyobb ellenzéki párt egyházpolitikai munkacsoportjának volt vezetőjeként milyen modellt lát ideálisnak az állam és az egyház viszonyában? Például a többé-kevésbé egyenrangú partnerséget (mint Magyarországon), az egyház erős állami szabályozását (mint Franciaországban vagy a DK terveiben), esetleg a szoros összefonódást (mint sok iszlám vagy ortodox keresztény országban)?
– Én erről másképp gondolkodom. Egyik modellt sem tartom teljesen követendőnek, de mindegyikben látom az igazságnak egy szeletét. Úgy gondolom, ezekben a modellekben a hangsúlyok túlzott eltolódását láthatjuk, egyik vagy másik irányba. Én a hangsúlyok közti egészséges egyensúly megtalálását tartom kívánatosnak, bármilyen nehéz is ez. Franciaországban az egyházakra úgy tekintenek, mint civil szervezetekre. Akként is kell regisztrálniuk magukat. Ebben látok erényt az egyház és állam szétválasztása és a mindenkire érvényes lelkiismereti szabadság szempontjából. Ugyanakkor ez a modell nem ismeri el a tényt, hogy a vallás és az egyházak sokkal összetettebben, mélyebben szövik át az össztársadalmat, és hatnak a gondolkodásunkra és kultúránkra, mint a civil szervezetek, még akkor is, ha ennek nem vagyunk tudatában.
A másik véglet a vallásnak és az egyházi tekintélynek a gondolkodást, kultúrát és mindennapi életvitelt meghatározó szerepét hangsúlyozza túl, amely a középkort követően a 21. századra jelentősen hanyatlott.
Én olyan berendezkedést tartok kívánatosnak, amely a lelkiismereti szabadságot hangsúlyozza.
Ez azt jelenti, hogy lehetővé kell tenni és támogatni kell, hogy aki hitéleti szolgáltatást igénybe kíván venni, annak erre minden körülményben lehetősége legyen. A nem hívőknek tudomásul kell venni, hogy az ő lelkiismereti szabadságuk is csak akkor érvényesül, ha a hívők ugyanilyen szabadsága sértetlen, és ehhez a jelenlegi helyzetben szükség van egyházi támogatásokra. Ugyanakkor a lelkiismereti szabadság része, hogy aki nem kíván hitéleti szolgáltatást igénybe venni, azt emiatt semmiféle hátrány ne érje.
A hívőknek meg kell érteniük, hogy ebbe az is beletartozik, hogy a nem hívők adójából ne támogassuk igazságtalan mértékben túlzottan az egyházakat. Véleményem szerint egyébként az igazságtalanul túlzott támogatás az egyházaknak is káros, hiszen ehhez politikai elvárások társulnak, ellenszenvessé teszik az egyházakat és a hitet a társadalom széles körében, végül aláássák az egyházak üzenetének és működésének a hitelességét. Ebből a szempontból Magyarországon bőven van még mit tenni.
Én olyan egyházpolitikát szeretnék, amelyben az állam az egyházakat szabad, felnőtt partnereknek tekinti, melyek döntési szabadsággal és a döntés felelősségével egyaránt bírnak.
Az egyházak küldetésükből eredően természetes szövetségesei az államnak a közszolgáltatásokban és sok más téren. Jogos, hogy ezért egyenlő normatívát és illő megbecsülést kapjanak. Ugyanakkor ne társuljon ezekhez politikai elvárás, továbbá hitéleti szempontból semmiféle elvárás vagy befolyás.
Egy ilyen rendszerben az egyházak szabadok, hitelesek és alkalmasak lehetnek a növekedésre, igaz üzenetük eljuttatására a társadalomhoz. Valahogy úgy, ahogy Szent Pál írja: „Én úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél (...) hogy miközben másoknak prédikálok, én magam ne váljak alkalmatlanná a küzdelemre.”
Úgy gondolom, én egy olyan programot írtam a Tiszának, amelyben ezek az elvek érvényesülnek. Megtudtam ugyanakkor, hogy ennek elemeit csak propaganda és kampánycélokkal használják fel, miközben a valós szándék egészen más. Ez volt a kilépésem egyik fő oka.
De ez a Janus-arcúság nemcsak keresztény egyházakkal szemben nyilvánul meg.
Történt, hogy kidolgoztam egy kompromisszumos javaslatot a bulinegyed és a hagyományos zsidó kulturális negyed közti ellentét feloldására. Noha a bulinegyed fontos a turizmusnak, én jogosnak tartom a helyben lakók aggályait, sőt fizikai félelmeit, és azt, hogy vallásukban sértve érzik magukat a bulinegyedben tapasztalható jelenségek miatt. Ezért a tervet előadtam az egyik zsidó felekezet vezetőinek, akik azt megnyugtatónak találták volna. Nem is került volna sokba, viszont úgy gondolom, hogy nagy szimbolikus és kulturális jelentőséggel bírt volna. Ezután eljuttattam a tervet a Tisza Párt több vezetőjének, de jellemzően még csak válaszra sem méltattak. Egyvalaki válaszolt, de ő is semmitmondó, elutasító választ adott.
Egy másik alkalommal az egyik muszlim közösség vezetőjével beszéltem, és ő elmondta, hogy van egy építési projekt, ami nagyon fontos neki és a közösségének, de az építkezés megakadt a helyi önkormányzattal való tárgyalásnál. Az igényét én is teljesen megalapozottnak és igazságosnak találtam a lelkiismereti szabadság jegyében. Ezért felkerestem a polgármestert, és én úgy láttam, bizonyos feltételek mellett ő is nyitott a megállapodásra. Leginkább csak higgadt közvetítésre lett volna szükség. Ilyetén mindenkivel egyeztetve az ügyet előadtam a Tisza egyik vezetőjének, aki ígérte, hogy Magyar Péter elé viszi a dolgot, de aztán soha többet nem hallottam róla, mi történt az ügyben, vagy történt-e egyáltalán bármi.
Jellemző, hogy a leendő kormány szervezeti felépítésére tervet készítő munkacsoporttal hosszas vitám volt arról, hogy szükséges-e egyáltalán az egyházügyeket államtitkári szinten képviselni.
Amikor a kormány szervezeti felépítéséről gondolkodni kezdett a Tisza, akkor az egyházügyeket csupán egy főosztály hatáskörébe utalták volna. Volt, aki azt mondta, hogy ezt a feladatot két ember is el tudja végezni...
Végül, a távozásomkor úgy tűnt, sikerült meggyőzni őket az államtitkári képviselet szimbolikus és gyakorlati jelentőségéről, de ha lesz is egyáltalán egyházügyi államtitkárság a Tisza-kormányban, az bizonyára a korábbinál jóval kisebb apparátussal fog felállni. Ez is kérdéses viszont, hiszen jelenleg a Tiszának még egyházügyi szakpolitikai munkacsoportja sincs.
Úgy gondolom, ezek a történetek és a megjelent program is jól mutatja, hogy mennyire érdeklik a Tisza Pártot az egyházak valójában: a kampány során igyekeznek szép szavakkal magukhoz édesgetni őket, de a valódi tervek egész mások lehetnek az egyházak esetében is, mint amit hivatalosan elmondanak.
– A Tisza Párt kiszivárgott gazdasági terveiről Ön is többször megerősítette, hogy valódiak, úgymond "közszájon forogtak" a belső körökben. Ennek része az egyházi támogatások közel 40%-os visszavágása is, ami ellen a KDNP petíciót indított. Ön mit gondol ezekről az elvonásokról?
– Az Indexen megjelent gazdasági dokumentumról többször elmondtam, és két perben tanúként is megerősítettem, hogy az a legjobb meggyőződésem szerint a Tisza köreiben készült, és tükrözi a Tisza gazdasági szakembereinek gondolkodását. Ugyanakkor ez nem program, hanem tanulmánygyűjtemény, amely alapján a program készült.
Feltűnő például, hogy csak miután ez a dokumentum az Indexen megjelent, azután kezdett a Tisza rohamtempóban egy új, kampányszerű program összeállításába.
Ennek a munkának a vezetője lett Tanács Zoltán szeptembertől. Korábban, például augusztus 20-án, még maga Magyar Péter is egy 2026 és 2035 között érvényes program meglétéről beszélt.
Azt hiszem, a Tisza februárban megjelent, hivatalos programja jól alátámasztja, amit korábban is mondtam, hogy ez egy, a kampány számára készült, a kampányban felhasználható ígéretgyűjtemény, amelyhez képest a valós szándékok sokszor eltérőek.
Jellemző, hogy ez a dokumentum hangzatos ígéreteket tartalmaz, de nem írja le a módszereket, a hogyant, amiképp ezeket a célokat a Tisza el kívánja érni. Benne van például, hogy fel kell számolni a funkcionális analfabetizmust vagy hogy haza kell hozni az uniós forrásokat. Ezek nemes, szép, kívánatos célok. Azt viszont a Tisza már nem mondja el, hogyan kívánják ezeket megcsinálni, mi szükséges ezek megvalósításához.
Másrészt olyan nincs, hogy mindenkinek minden csak jobb legyen, mindenből csak egyre több legyen, és mindenkit egyszerre tudjunk teljesen kielégíteni. A hatalomgyakorlás dicsőséges szolgálat. Művészet, amelyben a legkülönfélébb akaratok, érdekek, személyiségek között kell kompromisszumot találni, megtalálni a megfelelő hangsúlyokat. Ez azt jelenti, hogyha valamire nagyobb hangsúlyt helyezünk, akkor másra biztosan kevesebb hangsúly jut. Olyan megoldásokat kell találni, amelyek mindenki számára kellő megelégedéssel szolgálnak. Ha egy program azt ígéri, hogy minden csak jobb lesz, az nem őszinte, nem egy komoly program.
Egy őszinte, komoly program megmondja, hogyan kívánja a célokat elérni, és megmondja, mire kíván több, illetve kevesebb hangsúlyt helyezni. Úgy gondolom, világosan látszik, hogy ez a közzétett Tisza dokumentum csak kampányszlogenek gyűjteménye, nem pedig egy őszinte és komoly kormányprogram.
Ezen belül a közzétett egyházpolitikai programterv mint cseppben a tenger mutatja az egész dokumentum hiányosságait. Ha a távozásom után csak ezt sikerült összehozni, akkor nem csodálom, hogy a Tisza az Index-interjúm megjelenésének napján felszámolta az egyházügyi munkacsoportot.
Egyrészt a programterv semmitmondó kijelentéseket tartalmaz. Jellemző az egyházak Tisza általi valódi megbecsülésére, hogy Magyar Péter a kilépésemre reagáló posztjában azt írta, hogy én a hatalomtól egy zsíros állást kaptam a kiállásomért cserébe, ami persze nem igaz. Később, az egyik tanúmeghallgatásom során a Tisza Párt ügyvédje azt sugalmazta, hogy én az Esztergomi Hittudományi Főiskolán kaptam volna állást. Ezt egyszerűen nem is tudom mire vélni. Bár minden tiszteletem ennek a Főiskolának, soha semmi közöm nem volt hozzájuk, és most sem kaptam tőlük állásajánlatot, de még csak egyetlen levelet sem, semmit. Ez az egész történet légből kapott, hasraütés-szerűen kitalált hazugság.
Ugyanakkor ezzel a sugalmazással nem csak engem rágalmaztak meg. Ennek a nagy múltú Főiskolának a nagykancellárja maga Erdő Péter bíboros, prímás-érsek úr. Hogy merészeli a Tisza Párt képviselője azt sugalmazni, hogy a bíboros úr és a Főiskola hajlandó lett volna nekem munkát adni, pusztán azért cserébe, hogy én propagandahazugságokat mondjak?! Teljes képtelenség. Jól mutatja viszont, mit gondol Magyar Péter és a Tisza Párt valójában az egyházakról.
Másrészt a hivatalosan megjelent egyházpolitikai programterv szakmai hiányosságokat is tartalmaz. Beleírták például, hogy az egyházaknak felajánlható SZJA 1% megmarad. Ezt szerintem szakmailag teljesen felesleges leírni. Ezt ugyanis nemzetközi szerződés, valamint 20 évre megkötött egyházi alapszerződések garantálják, és ezt még az MSZP kormány is jogosnak és igazságosnak tartotta.
Természetes tehát, hogy az egyházi SZJA 1% megmarad, hacsak nem éppen azért írták bele, mert titokban a megszüntetésén gondolkodnak.
A Tisza hivatalosan megjelent dokumentuma viszont épp a lényeget elhallgatja. Például arról beszélnek, hogy a nem-normatív támogatásokat ezentúl pályázati rendszerben tervezik elosztani. Az én tervemben társadalmilag igazságosnak találtam volna felülvizsgálni, hogy mennyi nem-normatív támogatásra van valójában szüksége az egyházaknak. Ennek egy része ugyanis nagyon jó célokra fordítódik, de egy része felesleges kiadásokra megy. Azért költik el, mert van. Ezért a nem-normatív támogatások igazságosan kijáró részét az én tervem szerint átlátható és elszámoltatható, a civil szervezetekéhez hasonló pályázati rendszerben osztottuk volna el. Ez a külön pályázati rendszer viszont csak egyházak számára lett volna nyitott.
A kieső bevételeket pedig a felajánlható SZJA megemelésével pótolhatták volna az egyházak. Mégpedig úgy, hogy a egyházi 1% fennmarad, ezenkívül pedig további négyszer 1% felajánlható lett volna civil szervezetek és egyházak számára is.
Vagyis az állampolgár saját döntése szerint felajánlhatott volna az SZJA-jából 4 százalékot, százalékonként tetszőlegesen bármilyen civil szervezetnek, alapítványnak, médiaterméknek, vagy akár egyházaknak is. Az egyházak pedig így akár legfeljebb 5%-os felajánlásban is részesülhettek volna.
Ez társadalmilag is igazságosabb lett volna, hiszen az állampolgárok maguk dönthettek volna arról, hogy az állam mire költse az adóforintjaikat. Ezt a tervet teljesen elvetették.
Ehhez képest a nem-normatív támogatásokkal a Tisza terve valójában egyszerűen az, hogy ezeket teljesen elveszik, és beteszik egy nagy, közös kalapba. Ezután erre a pénzre pályázati keretben pályázhatnak majd az egyházak, de nemcsak ők, hanem civil szervezetek is.
Ezzel és más változtatásokkal együtt pedig csak alsó hang az a 40%-nyi támogatási összeg, amitől az egyházak valójában eleshetnek. A támogatásokról pedig továbbra is az állam dönt majd, ebből az állampolgárokat továbbra is kihagyják.
Minderről persze a Tisza nem beszél, helyette csak üres kampányszlogeneket puffogtat a kampányprogramjában. És az a gyanúm, hogy ez minden más téren is így van.
– Az ellenzéki kritikusok gyakran azzal érvelnek, hogy az egyházak támogatása nem hoz "hasznot" a társadalomnak, miközben ezek számos közfeladatokat is ellátnak: iskolákat, kórházakat, szociális intézményeket tartanak fenn – de még az imádság, a spiritualitás, a csendben kibontakozó mélyebb, hitelesebb élet elősegítése is nagyon fontos lehet a mai kor túlpörgő embere számára. Az egyházak erősítik a családi életet és az egészséges nemzeti érzést, ahogy fordítva is. Tényleg ők jelentenének problémát a magyar társadalomnak?
– Úgy gondolom, az egyházak hivatásukból, társadalmi küldetésükből fakadóan is természetes szövetségesei az államnak. Ez akkor is így van, ha kívánatos az egyházak és az állam szétválasztása, az egyházak szabad, befolyástól mentes működésének biztosítása és a lelkiismereti szabadság biztosítása minden polgár számára.
Az egyházak óriási és jól mérhető hasznot hajtanak a társadalom számára, közszolgáltatásokon keresztül, és teszik ezt főként lelki indíttatásból, bár az egészen természetes, hogy ezekért a közszolgáltatásokért jár nekik ugyanaz a normatíva, amit a hasonló tevékenységet végző állami vagy önkormányzati intézmények megkapnak.
Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy tévedés az egyházak tevékenységének megítélése esetében pusztán mérhető eredményekre hagyatkozni. Az egyházak értékteremtő tevékenysége nem merül ki mérhető eredményekben, bár ezeken a területeken is jelentős. Ezeken túl viszont az egyházak értékteremtő tevékenysége olyan nehezen mérhető eredményekben is megnyilvánul, mint például az egyes ember mentális-lelki egészségmegőrzése, az életvédelem, a környezetvédelem, a családok összetartása, a társadalmi kohézió erősítése, és így tovább. Ezeknek a tevékenységeknek megbecsülhetetlen, de felbecsülhetetlen hasznosságát szintúgy el kell ismerni.
Ugyanakkor nem hallgatható el, hogy vannak egyes egyházi személyek, akiknek a tevékenysége vagy az életvitele káros a társadalomra nézve, és egyébként úgy gondolom, hogy káros az egyházakra nézve is. Alapvető közös érdeke a magyar társadalomnak és az egyházaknak, hogy ezeknek az egyházi személyeknek a bűneivel őszintén szembenézzünk, majd ezután azokat megfelelően megbüntessük, de ami ennél is fontosabb, hatékony stratégiákat dolgozzunk ki a jövőben a hasonló bűnök megelőzésére. Úgy gondolom, hogy ezen a téren az egyházak vezetésének is van még tennivalója.
Nagyon megérintettek Hortobágyi Cirill, pannonhalmi főapát úr szavai, amelyeket néhány hónapja a Gyerekasztal Munkacsoport által szervezett konferencián mondott el. Főapát úr összefoglalva úgy fogalmazott: létezik jó csend, amely lehetőséget ad a befelé figyelésre és elmélyülésre. Létezik ugyanakkor rossz csend is, amely nem elmélyüléshez, hanem elsüllyedéshez vezet. Ezeket a szavakat érdemes a szívünkbe vésni. Mi, hívő emberek tudjuk, hogy igazság létezik. Emellett az igazság mellett pedig mindig, minden körülményben és bárkivel szemben ki kell állni.
– Azt ígértük, hogy ez az interjú elsősorban eszmei-társadalmi kérdésekről fog szólni, de egy konkrétumot azért hadd kérdezzünk, ha megengedi. Értjük, hogy a 16 éve gyakorlatilag minden országos választást megnyerő, egy hétköznapi, civil ember szemében igen erőteljesen politizáló jobboldal miért nem szimpatikus azoknak, akik eltérő világnézettel bírnak, és mondjuk szeretnének ők is „labdába rúgni”. Azt viszont nehéz megértenünk, hogy ezek az emberek – ahogy korábban Ön is – miért épp Magyar Péterben találták meg az ideáljukat, akinek olyan botrányok fűződnek a nevéhez, mint az Ötkert, a "büdösszájúak", a sajátjai állandó lehülyézése, a képviselőire tett szájzár, a hedonista élvhajhászás, a sorozatos hazugságok. Tényleg nem tűnik fel a tiszásoknak, hogy valójában milyen óvodás szinten működő, nárcisztikus személyiség is „The Man”?
– Ez nagyon összetett kérdés. Amikor kiléptem, akkor én a Tisza Pártra és Magyar Péterre mondtam nemet, ugyanúgy, ahogy korábban a NER-re is nemet mondtam. Azt viszont sajnálom, hogy a Tisza Közösség egy része is úgy érzi, hogy kiírtam magam a soraik közül, bár meglepően sok megértő üzenetet is kapok tőlük. A Tisza közösségébe milliónyi őszinte, értékes, hazaszerető, jót tenni akaró polgár tartozik.
Ezzel szemben a Tisza Pártnak ma is csupán 20-30 tagja van, nem lehet tudni, pontosan mennyi és kik azok. A Tiszában végzett munkám során meggyőződtem róla, hogy ezek a párttagok, a legbelső kör eleve arra szövetkezett, hogy maguknak szerezzenek jó pozíciót és minél több pénzt. Ebbéli szándékukban nem idegen tőlük a korrupció, az offshore céghálózatok, a fenyegetés vagy a hazugság.
Ebből a szempontból semmi nem különbözteti meg őket a NER-től. Ők ehhez csak felhasználják, átverik és kihasználják a Tisza népes közösségét. Ha megnézzük Magyar Péter eddigi ígéreteit, azokból még soha semmi nem valósult meg abban a formában, ahogyan megígérte. Ez azért van, mert mindig aktuálisan azt mondja el, amit az emberek hallani akarnak, ami az embereknek tetszetős.
A Tisza Párt a valódi, konkrét szándékairól sosem beszél. Azt hiszem, erre jó példa a megjelent kampányprogramjuk is.
Ha Magyar Péter személyiségét nézzük, akkor is azt látjuk, hogy ő egy álarcot visel a nyilvánosság előtt, amelyet a neveltetéséből és műveltségéből kifolyólag képes is ideig-óráig magán tartani. Ugyanakkor ez az álarc rendre lehull, és akkor megláthatjuk, hogy Magyar Péter igazából agresszív, ideges, impulzív és autokratikus személy. Ez közmondásos igazság még a Tisza közösségén belül is, amire számos példát lehet hozni.
Hogy miért álltak mellé mégis ilyen sokan? Egyrészt nem ismerik Magyar Péter valódi arcát, másrészt várnak tőle valamilyen viszonzást, harmadrészt pedig rendszerváltást szeretnének. Csakhogy tapasztalatom alapján meggyőződésem, hogy a Tisza Párt nem hoz rendszerváltást, csupán névváltoztatást. Magyar Péter és a Tisza Párt belső köre nem tud megszabadulni azoktól a reflexektől és beidegződésektől, amelyekhez a NER-ben hozzászoktak, ahonnan származnak.
Úgy gondolom, hogy Magyar Péter agresszív, autokratikus és intuitív döntéshozatala kezdetben segítette a közösséget a növekedésben. Mostanra ugyanakkor, a szervezet nagyra nőttével, már inkább hátráltatja a közösséget a fejlődésben. Amit pedig valójában megvalósítani szeretnének, az inkább káros, és semmiben nem különbözik attól, amit a NER-ben megismertünk. Épp csak a lényeg, a mélység, a tapasztalat hiányzik belőle.
- Ajánlott tartalmak
- Volt tiszás munkacsoport-vezető: létezik és a Tiszánál készült az Index által publikált dokumentum
- Latorcai Csaba: A Tisza Párt 400 milliárd forintot vonna el az egyházi fenntartású intézményektől
- Varga-Bajusz Veronikát kérdeztük: veszélyeztetik-e a Tisza Párt tervei az egyházi egyetemek jövőjét és a Pázmány Campus beruházását?
