Nápolyban az alvilág mellett a felszín folyamatos mozgása is félelemre ad okot
2025. március 27. 10:09
Mauro Di Vito, a Nápoly melletti Campi Flegrei térségében működő vulkanológiai obszervatórium igazgatója szerint hiába tudja a lakosság, hogy évezredes földrengés-zónában van az otthona, nehéz együtt élni a felszín folyamatos mozgásával.
 
A Nápolytól kevesebb mint harminc kilométerre levő Pozzuoli, Bagnoli, Bacoli, Monte di Procida, Pozzuoli, Quarto és Giugliano városa egy nagy, több mint tizenkét kilométer átmérőjű, úgynevezett kalderára, vagyis vulkáni területre épült rá. Olaszország legnépesebb részéről van szó, ahol félmillióan élnek. Egyharmaduknak a katasztrófavédelemnél vörös zónának nevezett térségben van az otthona.
 
Mauro Di Vito vulkanológus, a Vezúv és a Campi Flegrei térségét felügyelő obszervatórium igazgatója Rómában, külföldi újságírókkal tartott beszélgetésén elmondta, hogy jól ismert kalderáról van szó, amelyet legalább tízezer éve emberek is laknak. Legutóbb 1538-ban volt ott robbanásos kitörés, ami akkor "látványos és jelentős felszíntorzulásokat okozott, folyamatos volt a földmozgás, a lakosságot elköltöztették". A századok során aztán egymást követte a felszín süllyedése és emelkedése. 2005-től újra felszínemelkedés indult el, idén februártól pedig már több mint kétezer földmozgást regisztráltak, melyek kilencven százaléka egyes erősség alatti volt.
 
Március 16-án viszont Pozzuoli lakosságát 4,4-es földrengés ébresztette a kora hajnali órákban. A szeizmikus tevékenység előjelének számított, hogy három hét alatt egyszerre három centimétert emelkedett a talajszint. Ezzel egy időben a tenger fokozatosan visszahúzódik.
 
Di Vito leszögezte, hogy a földmozgások gyakorisága és erősödése ellenére senki sem tudja megjósolni, miként alakul a helyzet.
 
"Nem könnyű itt élni. A lakosságon március közepétől eluralkodott a félelem" - jelentette ki a szakértő. A helyi egészségügyi hatóságok pszichológiai segélypontokat alakítottak ki, a katasztrófavédelem pedig nemzeti mozgósítást léptetett életbe, ami azt jelenti, hogy szükség esetén megindul az evakuálás.
 
Di Vito emlékeztetett, hogy Pozzuoliban 1972-ben és 1984-ben is új kerületeket építettek a földrengésveszélyes épületek kiürítésére, de az üresen maradt házakba mások költöztek be, ami így a népességszám növekedéséhez vezetett.
 
"A legfontosabb a helyes magatartás követése, és ez márciusban működött: ösztönös reflex, hogy mindenki azonnal a kocsijával akar menekülni, de az itt élők tudják, hogy pont ezt nem tehetik, mivel eltorlaszolnák az utakat" - mondta.
 
Az MTI kérdésére Mauro Di Vito közölte, hogy kitörés esetén az obszervatórium munkatársai utolsóként fogják elhagyni a Campi Flegrei térségét, és munkájukat a közeli Herculaneum obszervatóriumából folytatják.
 
Az olasz geológiai és vulkanológiai intézet (Ingv) friss bejelentése szerint segítséget talán a nemzetközi űrállomástól regisztrált adatok adhatnak, melyek szerint a jelentősebb földmozgások előtt ugrásszerűen emelkedik Campi Flegrei vulkáni térségének hőmérséklete.
MTI/Gondola
Címkék:
  • Rossi elemzése nem rossz, de…
    Ahogy most itthon, úgy Isztambulban is három-négy perc leforgása alatt két gólt kaptunk. Ez azt jelenti, hogy letörünk egy bekapott gólnál. Korábbról nem is emlékszem, hogy történt-e ilyen. Nem szabad vert seregként elkönyvelni a bekapott gólt, elvégre még most is volt hátra hatvan perc.
  • Méregzöld klímaőrület
    Füllent a fősodor sajtó, amikor azt szajkózza: a tudósok nagy többsége szerint a széndioxod káros, az okozza a felmelegedést. A valóban neves tudósok épp az ellenkező véleményen vannak.
MTI Hírfelhasználó