Kigyulladt egy folyami hajó Kongóban, legalább 148-an életüket vesztették
2025. április 19. 20:34
Kigyulladt és felborult egy folyami hajó a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a katasztrófában legkevesebb 148-an életüket vesztették, és sokakat még keresnek - jelentette pénteken a helyi média különböző tisztségviselőkre hivatkozva.
A Reuters hírügynökségnek a Sky News és az Associated Press jelentései alapján készített összefoglalója szerint egy mintegy ötszáz utast, köztük nőket és gyerekeket szállító, fából készült motoros hajó gyulladt ki a Kongó-folyón.
A tüzet az egyik utas okozta, miután főzni akart a hajó fedélzetén - mondta az AP-nek nyilatkozva Compétent Loyoko folyami biztos. Elmondása szerint számos utas, közöttük nők és gyerekek úgy lelték halálukat, hogy vízbe ugrottak, de nem tudtak úszni.
A Sky News jelentése szerint mintegy száz, vízből kimentett túlélőt és égési sérülteket egy rögtönzött ellátóhelyre, illetve a legközelebbi város, Mbandaka kórházába szállították.
A halottak száma a jelenlegi ismeretek szerint 148, és sokakat egyelőre eltűntként tartanak nyilván.
Kongóban gyakoriak a hajóbalesetek. A folyó menti falvak közötti közlekedés legfőbb eszközei a régi, fából készült hajók, amelyek gyakran a kapacitásukat messze meghaladó mértékben vannak megterhelve.
2024-ben legkevesebb 78 ember fulladt meg, miután felborult egy 278 utast szállító hajó a Kivu-tavon, az ország keleti határán. Egy másik, tavaly decemberi katasztrófában legkevesebb 22 ember halt egy folyami hajó elsüllyedésekor.
Ha túl sok a „zöld” erőmű, a borotvaélen táncoló energia egyensúly felborulhat, és az áramszolgáltatás lavina szerűen összeomolhat. Márpedig a modern civilizáció az elektromosságra épül. Áram nélkül leáll az Internet és a számítógép, nem működik a TV, a rádió, a telefon, nem lehet bank kártyával fizetni, leállnak a szivattyúk, nem lehet benzint tankolni, és előbb utóbb már víz sem jön a csapokból.
Nemcsak Európa békéjét, hanem a világbékét is előmozdítaná, ha Ukrajnával együtt Oroszországot is felvennénk az EU-ba. Ehhez azonban nemcsak a kijevi korrupciót, hanem a brüsszeli korrupciót is föl kellene számolni.
A borünnep ökológiai lábnyomának csökkentése érdekében 2022 óta kizárólag üvegpohárban lehet kínálni a borokat. A fesztivál emblémájával ellátott nagyobb pohár a rendezvény után az otthoni pohárgyűjtemény díszévé válhat. A kisebb űrtartalmú, Szeged címeres poharat pedig akár vissza is lehet váltani a nap végén. A választék idén kiegészül egy százdarabos limitált szériával is.
Soltész Miklós a helyi sokac népcsoport megújult olvasóköri székházának átadásán azt mondta: Magyarországon és a Kárpát-medencében a nemzetiségek azzal együtt képesek a békés együttélésre, hogy közöttük a történelem során sokszor próbáltak kívülről békétlenséget szítani.
Erdő Péter úgy vélte, az új pápa személye kapocs Észak- és Dél-Amerika között, mivel mindkét térségben jól ismerik, amiként Rómában is, ahol tanulmányokat folytatott, ledoktorált egyházjogból. Az Ágoston-rend általános főnökeként szintén széles nemzetközi elismertségre tett szert.