Augusztus 20. - A Liszt Ferenc repülőtér is csatlakozik az ünnepi programsorozathoz
2025. augusztus 19. 13:06
Ebben az évben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér is csatlakozik az augusztus huszadikai ünnepi programsorozathoz - erről beszélt a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
Kiss-Hegyi Anita elmondta, amellett, hogy a tárca a kezdeményezéssel szeretne lehetőséget biztosítani a hazai kulturális szereplők megjelenésére, azt is fontosnak tartják, hogy a Magyarországra érkezők egy olyan élményt kapjanak, amely megalapozza az utazásukat. A programok körforgásban, úgynevezett "pop-up jelleggel" fognak megjelenni a reptéren minden terminálnál - tette hozzá.
Ismertette, a kezdeményezésben a Hagyományok Háza és a Nemzeti Tehetség Központ Talentum Hungaricum előadóművészei is közreműködnek. A programelemek között lesz komolyzene, néptánc és népzene is, emellett egy hungarikum standnál magyar édességeket is megkóstolhat az utazóközönség.
Az államtitkár közölte, a kezdeményezés egy hosszú távú együttműködés kezdete a Budapest Airporttal, és a minisztérium szeretne folyamatosan jelen lenni a repülőtéren a magyar ünnepeken vagy a magyar kultúra napjaihoz csatlakozva. A kezdeményezésnek az is az egyik célja, hogy minél többen megszeressék a magyar kultúrát, akik pedig még nem voltak magyar kulturális eseményen, úgy érezzék, hogy érdemes visszajönniük Magyarországra - mondta.
Kiss-Hegyi Anita elmondta, a ferihegyi reptér kulturális programjaiban a Bihari János Táncegyüttes és a Ritka Zenekar is közreműködik majd, de további kulturális intézményekkel is zajlik párbeszéd a részvételről. Hozzátette, a minisztérium az említett programok mellett meglepetéssel is készül az utazóközönségnek.
Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában úgy fogalmazott, az államalapítás ünnepén a reptérre látogatók egy különleges kulturális eseményre számíthatnak. A repülőtéren már szerda reggel nyolctól elindulnak a programok, melyeket négy fix ponton rendeznek meg körforgásban, hogy mindenki részese lehessen az élménynek - fűzte hozzá.
Ukrajna keleti határán egy atomhatalom hadserege sorakozott fel, és állt ott hónapokig, Zelenszkij ekkor csak hergelte Putyint. Mintha akarta volna, hogy elinduljon az orosz támadás. Mintha ez lett volna a – valahonnan kapott – feladata.
Kifejezetten örülni kellene annak, hogy nemzetközi kupameccs előtt hazai bajnokin gyakorolhat az együttes. A nemzetközi meccs a fontosabb, azaz a hazai bajnokit jelentős részben gyakorlásnak, taktika kipróbálásának lehetne tekinteni.
Soha többet nem fordulhat elő Európában, hogy gyilkos ideológiák vegyék át az irányítást és ne tartsák tiszteletben az emberek méltóságát és a nemzetek szuverenitását. "Mi egy olyan Európában hiszünk (...) ahol a családot, a nemzetet senki sem támadja, senki sem próbálja elvenni ezek értékét" - mondta beszédében Rétvári Bence.
Kiss a 200 méteres verseny során sokáig a brazil Luis C. Cardoso da Silvával vívott nagy csatát, de végül közel egy másodperces előnnyel ő ért elsőként a célba, megszerezve ezzel ötödik vb-címét. Suba a rossz rajt után a hatodik helyen végzett.
"Ez egy nagyon fontos döntést lesz arról, hogy lesznek-e súlyos szankciók, vagy súlyos vámok, vagy mindkettő, vagy semmit nem teszünk, hanem azt mondjuk, a ti harcotok" – fogalmazott az elnök.